Ez a tavasz az izgalmas és úttörő mesékről szól a Pagonynál. Az elmúlt hetekben szebbnél szebb új könyvek érkeztek a boltjainkba, csak kapkodjuk a fejünket, olyan nehéz kiválasztani, mivel kezdjük az olvasást. Az egyik legkülönlegesebb az újdonságok sorában a Saci és Samu - Időtlen nyár című mese, olvass most erről!
Paulik Mónit már sokan ismerhetitek, ő a szerzője a Lili és a bátorságnak, amelyet Vincze Zsuzsival közösen írt, és ami tavaly pillanatok alatt tűnt el a polcainkról, és azóta is sokan keresitek. Olyan témát dolgozott ugyanis fel benne hihetetlen érzékenységgel és empátiával, amire korábban még nem volt példa: a szexuális bántalmazást. Ennek tudatában tehát fel voltam rá készülve, hogy ismét egy nem mindennapi könyvet tartok majd a kezemben, ami amellett, hogy teljesen beszippantja az olvasót, fontos dolgokat is tanít.
És nem kellett csalódnom. Sok-sok formabontó elemmel találkozunk ebben a meseregényben, például rögtön az első fejezetben feltűnik, hogy mennyire megkavarta az író az általában ugyanazon séma szerint kiosztott szerepeket. Itt a nagypapa a folyton aggodalmaskodó felnőtt, ő adja a pulcsit a gyerekekre, nehogy megfázzanak, és a háztartással kapcsolatos teendők is őt foglalkoztatják jobban. Imád például húslevest kavargatni, a konyhában abszolút hatalma van. A nagymamát a konyhai teendők különösebben nem érdeklik, viszont bármit megszerel a ház körül, és rettenthetetlenül száll szembe minden felmerülő problémával. A gyerekek, Saci és Samu közül Saci az, aki felnőttkorában tűzoltó akar lenni, Samu inkább a képregényeit szereti olvasgatni, és fél a magasban is.
Ami számomra különösen szimpatikussá és érdekessé teszi ezeket a nem mindennapi szerepleosztásokat, az az, hogy itt egyszerűen nem lehet kiszámítani, melyik szereplő hogyan reagál majd egy adott helyzetre. A gyerekek számára persze fontosak a minták, de az, hogy sokszor a könyvekben nem látnak alternatívákat, nagyon káros. Én például olyan kislány voltam, aki rajongott a dinoszauruszokért, és legszívesebben fák tetején üldögélt. Megmondom őszintén, nem sok olyan lánykarakterrel találkoztam (pedig rengeteget olvastam), aki hozzám hasonló lett volna, ezért sokszor éreztem magam „nem jó” lánynak, mintha valami baj lett volna velem. És biztos vagyok benne, hogy sok fiú is érez hasonlóan, hiszen nem minden fiú szeret fára mászni, autózni vagy kardozni. Ezeknek az éles határoknak és társadalom által generált szerepeknek az elmosása felszabadító lehet a gyerekeknek és a felnőtt olvasóknak is. Jó, ha látják, hogy a fiúk is lehetnek félénkek, a lányok is vagányak, és egy nagypapa is lehet ölelgetős főzésmániás. És ahogy olvasunk, egyáltalán nem érezzük erőltetettnek vagy didaktikusnak ezeket a szerepcseréket, olyan természetességgel vannak megformálva a karakterek és jelenetek, hogy eszünkbe sem jut megrökönyödni rajtuk.
A könyv minden fejezetében találkozunk egy-egy új, izgalmas figurával vagy helyzettel. Főszereplőink Saci és Samu, az ikerpár, akik nagyszüleiknél töltik a nyári szünetet. Csupa olyasmi történik velük, amiktől a felnőtt olvasóban menthetetlenül felébred a nosztalgia: cseresznyemag-köpködő verseny és vízibombacsata is szerepel a nyári programok között.
A sok mókázásba viszont komolyabb témákat is becsempészett az író, amik remek alapot adhatnak mély beszélgetésekhez. És amikor azt mondom, hogy csempészett, azt teljesen konkrétan értem: például ahogyan a nagymama elmeséli, hogyan szöktette meg az ő apukája az anyukáját sok évvel azelőtt. Szóba kerülnek a vallási ellentétek, a régi udvarlási és házassági szokások, összehasonlítva a maiakkal, mindezt anélkül, hogy túlságosan direktnek éreznénk. A vallás egy későbbi fejezetben is felbukkan, amikor a gyerekek el szeretnének menni egy igazi misére, hogy megtapasztalják, milyen. Ez elindít egy beszélgetést a különböző kultúrák hitvilágáról, ami által észrevétlenül tágul a gyerekek látóköre.
Egy másik fejezetben Saci és Samu konfliktusba kerülnek a szüleikkel, mert úgy érzik, elhanyagolják őket. Hétköznap ugyanis dolgoznak, és csak a hétvégeken tudják meglátogatni csemetéiket, ezért ők joggal háborodnak fel, hogy még a kevés együtt töltött idő alatt is mindketten egyfolytában telefonálnak. Persze kiderül, hogy a szülőknek nagyon is jó okuk van arra, hogy feszültek legyenek és nem tudjanak elszakadni a mobiljuktól, de valószínűleg ha őszinteséggel indítják a látogatást, sok rossz érzést megspórolhattak volna.
Ami még releváns és aktuális téma a 21. századi emberek életében, az a kivándorlás. A Pagonyba járó családok között is számtalan olyan szülővel, nagyszülővel beszélgettem, akinek szerettei más országban vagy akár földrészen élnek, a barátaimnak is legalább a fele külföldön van. Erről feltétlenül beszélni kell, minden pozitívumával és a szomorú oldalával együtt. A könyvben Saci és Samu anyukájának legjobb barátnője költözik el, és ennek kapcsán beszélgetnek a jelenségről apukájukkal.
Remélem, sikerült érzékeltetnem, mennyire sokoldalú ez a könyv, anélkül hogy túlzásokba esne. Nem törekszik arra, hogy minden felvetett témakört komolyan elemezzen, hanem inkább beszélgetésindítónak jók a fejezetek. Könnyedén, magától értetődően beszél komoly dolgokról, miközben jókat nevetünk, észrevétlenül leszünk egyre elfogadóbbak és nyitottabbak. Fontos könyv, jó, hogy van!
VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>
|