kellegyhobby.blog     Biztos mindenkinek megfordult már a fejében legalább egyszer, hogy helyesen viselkedett-e egy bizonyos helyszínen vagy szituációban. Nemrégiben egy igen elegáns étteremben jártam, ahol bizony voltak olyan plusz villák, amit nem tudtam, hogy mire is használhatnék. Eszembe is jutott a Micsoda nőből Julia Roberts, aki Vivian megformálójaként egy üzleti vacsora alatt elkezdte számolgatni a villák ágait… Elhatároztam hát, hogy elolvasok egy illemtan könyvet. Köves J. Julianna Illik tudni c. 2006-ban kiadott könyve már a 17. kiadásban jelent meg. Persze, azóta újabb kiadások is elérhetőek. A számos átdolgozás jól mutatja, hogy a korral az etikett szabályai is változnak. A könyvben olvashatunk általános viselkedési szabályokról (bemutatkozás, megszólítás, köszönés, testápolás, stb.), az otthonunkban és a családban elvárható viselkedési normákról, valamint a társasélet írott és íratlan szabályairól (vendéglátás, utazás, színház, dohányzás, telefonálás, stb.). A szerző a könyv valamennyi fejezetét 19‒20. századi témába vágó idézetekkel kezdi. Érdekes látni, hogyan változott a világ, az egyes szokások miként alakultak át. A grafikák azonban megfogalmaztak bennem egy kérdést. Vajon az egymás iránti tisztelet és figyelmesség mára már egy letűnt kor iránti vágyálom? Ahol még kalapot emeltek az utca túloldalán sétáló urak, ma viszont rád csapják a lengőajtót a középületekben és áruházakban. Vajon a társaságban való telefonnyomkodás rossz szokás, udvariatlanság, vagy jelenkorunk normál viselkedési formája? Mindenesetre a könyv tanulságos és érdekes volt számomra. Nem állítom, hogy valamennyi ‒ pontosan 854 ‒ szabályt megjegyeztem, mert a köszönésekre és megszólításokra vonatkozó szabályt képtelenség, bár „szerencsénk”, hogy nem kell a nemesi státuszokat is figyelembe vennünk. Képzeljük csak el, milyen botrány lenne abból, ha egy bárót hamarabb üdvözölnénk egy gróf helyett. Tudtátok, hogy azért illik (kell) a hölgyeknek az urak jobbján haladniuk, mert valaha a kardot a férfiak a bal oldalukon viselték? Vagy tüsszentéskor azt kívánni, hogy „egészségedre” már elhagyható? Ugyanis régen a tubákos szelence körbeadásakor mondták ezt. A dohány hatására tüsszentettek az emberek, habár akkor sem a tüsszentésre vonatkozott a jókívánság, hanem a dohány fogyasztására. Ma azonban már viszonylag ritkán adunk körbe tubákos szelencét, így szükségtelen bármit is kívánnunk, helyesebb tehát nem észrevennünk, ha valaki tüsszent.   Vannak érdekes, megmosolyogtató szabályok is. Az egyik kedvencem a 289. szabály: „Helyes, ha előre eldöntjük, melyik programot fogjuk nézni, és nem folytatunk közelharcot a gombok körül.” Hmmmm, hogy ez mennyi vitás, távirányító-rablásos szombati esti családi tévézést oldott volna meg (Bunyó karácsonyig vagy Neveletlen hercegnő… nehéz, nagyon nehéz…). Ami a leginkább meglepett, az a 494-es illemszabály: „Ha dohányos vendéget várunk, nemcsak étellel-itallal kell kínálnunk, hanem illik cigarettáról is gondoskodnunk (ezt nemdohányzók szokták elfelejteni).” Ezt a tételt abszolút nem érzem indokoltnak. Habár lehet, hogy az új kiadásban ezt átírták, mindenesetre nemdohányzóként elég furcsának tartom, hogy én vegyek cigarettát annak a vendégemnek, legyen az egy ismerős, egy jó barát vagy családtag, aki hozzám érkezik ‒ na persze. Mit tudsz tenni ilyen helyzetben? Éled úgy mindennapjaidat, hogy nem is tudsz erről az illemszabályról és leszel Beton vagy beleveted magad egy értelmetlen ördögi körbe. Esetleg elindítasz egy markáns leszoktató kampányt a barátaid körében. Kedvenc idézetem 1930-ból, az Új Idők című képes hetilapból származik. „Hogy művésze vagy a társalgásnak, ne telefonon igyekezz bebizonyítani.” Azt hiszem, egy-egy telefonos kellemetlen élményről mindenki tudna mesélni. Valaki szeretni a háromórás vonatút alatt valamennyi családtagját, barátját felhívni… kétszer. Váróteremben, munkahelyen és még számos helyszínen belefuthatunk olyan emberekbe, akiknek a telefon a kezükhöz van nőve. Ők biztos nem hallottak, erről a régi, bölcs illemszabályról. Ha még több érdekes szabályra vagytok kíváncsiak, akkor olvassátok el Köves J. Juliannának a K.u.K. Kiadó gondozásában megjelent könyvét.