Veled is elő-fordult, hogy szerettél volna levelet kapni, de senki sem írt? Hogy inkább átváltoztál volna mindenféle vadállattá lefekvés helyett?
Vagy csak te értetted, amit a kistesód mondott, senki más?
Még szerencse, hogy apa mindig segít megoldani az efféle problémákat: beszél az ismerős postással, úgy tesz, mintha egy zsiráfot találna a kádban, és megkér, hogy tolmácsolj, amikor a kistesód elrejti a slusszkulcsot.
David Grossman, a legnagyobb kortárs izraeli író egy-egy csavarral mindig különlegessé varázsolja az apró-cseprő kalandokat. Igazi apás mesekönyv esti felolvasásra!
Zsiráf, és irány az ágy! - részlet a mesekönyvből
Este, fürdés után Ruti apukája kijön a fürdőszobából, kezében egy hatalmas, kék törülközővel. A törülköző izeg és mozog, icereg és ficereg, Ruti apukája pedig fennhangon azt mondja:
– A barátaim már megint küldtek egy zsiráfot Japánból! Mindennap küldenek egy új zsiráfot. Mit csináljak ezzel a rengeteg zsiráffal?
A zsiráf a törülköző alatt aprókat kaccant, mint akit csiklandoznak.
– Különös – mondja apa, és leteszi a törülközőbe csavart csomagot Ruti ágyára. – Nagyon különös! Ennek a zsiráfnak a hangja egészen szokatlan. Meg kell néznem, tényleg zsiráf-e… Mindenekelőtt ellenőrizzük, hogy a talpa zsiráftalp-e!
És tessék, úgy látszik, a zsiráf érti az emberek nyelvét, mert kidugja a lábfejét a puha törülköző alól, apa pedig alaposan megvizsgálja, megszámol öt lábujjat, és még ötöt, és azt mondja:
– Igen, ez pontosan olyan, mint a japán zsiráfok talpa, de hiba bármikor történhet, hiszen egyszer már küldtek nekem valakit, akinek zsiráftalpa volt, de a térde, a térde az zebratérd volt!
Erre a törülköző tekereg és csavarog, hajlik és görbül, míg végül megjelenik alóla két kis térdecske.
– Mekkora szerencse – örül meg apa –, nem csíkos! Ez a térd pontosan úgy néz ki, mint egy japán zsiráf térde, még néhány anyajegy is van az oldalán. De álljunk meg egy pillanatra! Ajjajjaj! Mi van, ha olyan állatot küldtek, amiről még a nagyapám mesélt nekem, egy olyan állatot, aminek zsiráftalpa és zsiráftérde van, de a füle olyan hatalmas, mint egy elefántnak?!
Erre a törülköző pördül és fordul, összegömbölyödik, kis híján leesik az ágyról, míg végül előbukkan alóla egy szép, apró fülecske (sőt még az arca is látszik egy kicsit).
– Remek! – mondja apa, és alaposan megvizsgálja azt a fület, meghajlítja, kiegyenesíti, és még bele is fúj, mert tudja, hogy az elefántok meglengetik a fülüket, ha belefújnak, a zsiráfok viszont nem.
– Most már majdnem biztos vagyok benne, hogy ez egy zsiráf – mondja apa hangosan –, csak azt kell ellenőrizni, nem az a furcsa lény-e, amiről egyszer egy nagy, vastag könyvben olvastam, egy lény, aminek minden testrésze a fülétől a talpáig tiszta zsiráf volt, csak a köldöke, a köldöke volt boszorkányköldök!
A törülköző sikkant egyet, összerándul, erőlködik és aprókat pattog, míg végül a gyűrődések között megjelenik egy kerek, gombszerű dudor, apa pedig ellenőrzésképpen azonnal megcsiklandozza, hiszen azt mindenki tudja, hogyha egy boszorkány köldökét megcsiklandozzák, az abban a pillanatban hétszer tüsszent. De a törülköző csak nevet, és táncol az ágyon, és rázkódik a kacagástól, és teljesen világos, hogy nincs ott semmiféle boszorkány.
– Igen, igen – mosolyodik el apa –, úgy látszik, ez itt minden ízében japán zsiráf. De hogy lássam, tényleg igazi-e, természetesen meg kell néznem a száját.
A törülköző pedig összevissza bolondozik, ugrabugrál és kurjongat, míg végül kikandikál alóla egy kerek kis száj, a szájban pedig apró, fehér és éles fogak sorakoznak két sorban (és még az álla is látszik egy kicsit).
– Egy pillanat! – rémül meg apa –, ez a száj emlékeztet valakire! Ez a száj ismerős nekem! Lehet, hogy ez nem is egy zsiráf… de hogy deríthetném ki…?
– Nézd meg a szemét! – kiáltja a zsiráf a törülköző alól, apa pedig azt mondja magának:
– Akkor nincs más választásom! Meg kell néznem, muszáj megnéznem ennek a zsiráfnak a szemét!
És akkor lassan-lassan kinyílik felül a törülköző, és kikukucskál belőle egy nevetős, csillogó, zöld szempár. Apa pedig felugrik, és azt kiáltja:
– Ez meg mi? Ismerem ezt a szempárt! Nagyon emlékeztet egy kislányra… egy kislányra, akit jól ismerek…
– Én vagyok az! Én vagyok az, Ruti! – kacag Ruti, és ledobja a törülközőt, apa pedig két kézzel fogja a fejét a döbbenettől.
– Hogy tudtál így becsapni? Hogy tudsz minden este így becsapni?
Gyorsan felöltözteti Rutit, nehogy megfázzon (hiszen mindenki tudja, hogy a zsiráf legfőbb ellensége a torokgyulladás). Aztán apa kimegy a szobából, de a kislámpát égve hagyja, Ruti pedig csendben fekszik az ágyában, nyitott szemmel, szorosan magához öleli a maciját, és arra gondol: Minek öltözzön farsangkor? És mikor lesz már a szülinapja? És mit csinál a hörcsög az oviban? És hova szállnak a lufik, amik nem pukkadnak ki? És a japán zsiráf apukája milyen finoman fektette le…
pagony.hu
David Grossman Izrael egyik legfontosabb exportcikke. Könyveit több mint harminc nyelvre fordították le, ír felnőtteknek, gyerekeknek és kamaszoknak, számos rangos díjat kapott. Magyarul eddig öt könyve jelent meg: a nálunk is kultregénnyé vált A világ végére, az Oroszlánméz, az Egy ló besétál a bárba, a Futni valakivel, és A villámkölyök. Utóbbi ifjúsági regény, a főhőse 13 éves, aki egy izgalmas krimiben keresi a választ a kérdésre: Ki vagyok én? A többi pedig olvasmányos és mély regény felnőtteknek, Grossman nagyon tudja, hogy kell behúzni az olvasóit. A világ végére igazi nagy olvasmány, ami kézről kézre járt a megjelenésekor.
Kevés olyan író van, aki minden korosztálynak maradandót tud alkotni, felnőtt- és gyerekszerzőként is komolyan veszik. Grossman ilyen, valószínűleg azért, mert ő maga komolyan veszi a munkáját, akkor is ha ötéves az olvasó, és akkor is, ha kilencvenöt.
Sokan várják tehát ezt a könyvet, és nem fog csalódást okozni. Ezek a többnyire lefekvés és elalvás táján játszódó mesék a családi fantáziáról, játékról, meséről – a közös fabulálásról szólnak. A legtöbb mesében az apa fabulál a gyerekkel (néha pedig a gyerek egyedül). Lassan, történetről történetre emeli a tétet. Eleinte még a hétköznapi, esti játékok (vajon valódi mexikói zsiráf lapul-e a fürdés után az ágyba vitt törölköző-batyuban, vagy egy fürdés előtti sót vegyenek! játék) majd lassacskán egyre szebb és mélyebb, félelmekre és lelki igényekre gyógyírt hozó közös fantáziajátékok következnek.
Ruti egy reggel nem akar felkelni, Urinak saját nyelve van amit csak a bátyja ért, Barnabás a falon sétál képből képbe, egy másik történetben álomfogót épít az apukája, hogy elfoghassa az álmaiban kísértő kis kék ördögöt, Ráchel jó éjszakát szeretne kívánni a képzeletbeli barátnőjének, aki elköltözött tőlük, és éjnek évadján felkerekednek megkeresni az új házát.
A mesékben szereplő apák pedig belemennek ezekbe a játékokba, vagy ők maguk oldják fel játékokkal az adódó szituációkat. Ezért említettem a Misu a kisnyuszit. Berner Misu-könyveit azzal szoktam ajánlani a 2-3 évesek szüleinek, hogy mi is tanulunk belőlük. Kicsit olyanok, mintha a szülői kézikönyvekből, tanácsadó könyvekből kimaradt példapárbeszédek mind ott lennének. Hasonló módon inspirálják a felolvasó szülőt ezek a mesék is.
Van két mesehallgatás-élmény, amit fel-le cikázó grafikonként tudnék ábrázolni a gyerekek életében. Az egyik a „más gyerekekkel is olyasmik történnek, mint velem“, a másik a „a fantázia világában végtelenek a lehetőségek“ élmény. Két-három évesen az első viszi a prímet (Maszat, Misu), négy-hat évesen a másik kerül egy időre előtérbe (Kuflik, Óriás körte), kisiskolás korban megint az első, aztán újra a második, és így tovább, közben sokszor keresztezik egymást vagy összefonódnak egy időre. Ha felrajzolnánk ezt a könyvet a grafikonra, beszínezhetnénk az egész tartományt a kék és piros vonal között lilára. Vagy szivárványszínűre.
Merthogy az egyik élmény is megvan, velem is játszanak így a szüleim, pont így, vagy hasonlóan, mégis máshogy; és közben bele lehet feledkezni a szemünk előtt születő fantázia-világba. Grossman meséi nem tanítanak, hanem mutatnak és megmozgatnak, ahogy az igazán jó irodalom mindig teszi. Mindezt olyan könnyedséggel és bájjal tálalja, hogy nekem felolvasás közben leesett az állam, a gyerekeim pedig teljes beleéléssel követték. Ez az a könyv, aminek minden meséje után felhangzik a mééég egyeeet! És ez valószínűleg a legnagyobb elismerés amit egy gyerekkönyv kaphat.
Közelebb kerülünk egymáshoz olvasás közben, kisimít és szép álmokat hoz. Nem csoda, hogy a fiaim is, én is nagyon reméljük, hogy jó sok mesekönyv jelenik még meg David Grossmantól magyarul.
„– Az apukámmá változtattalak – felelte Barnabás megfontoltan. – És most már másképp vagy az apukám. Mert most már... miattam vagy az apukám!
Apa felnevetett.
– Tudod, Barnabás, most változtattál másodszorra apává.
– Hogyhogy? – kérdezte Barnabás, és egy kicsit feltápászkodott az ágyban, mert egy pillanatra úgy tűnt, mintha az apja olyan majomformán állna az ágya mellett.
– Mert amíg meg nem születtél, addig egyszerűen csak egy pasas voltam. De amint megszülettél, abban a másodpercben, egy szemvillanás alatt apa lettem.“