Nagyon szerette irányítani magát ez a Hálló Istvá a levegőégben.       Néha egész délután csak irányította magát, az órájára nem is nézett, így sokszor nem tudott hazaérni vacsorára. A gyerek mondta is neki otthon, hogy ne szállj annyit, apuka a város felett, mert jön egy nagy szélvész és elvisz a fenébe.       Na, de ő nem törődött a jó tanáccsal, hanem csak megszívta magát, és huss.       Egyébként Hállónak nem régóta van ez a vasárnapi emelkedése. Mindössze hat hete történt az első eset.       Tudniillik ő mindig tubusos fafogót használt a fafogáshoz, de hat hete elfogyott otthon a tubusos fafogó. És ez éppen vasárnap történt.       Hát most mi legyen?       Tanácstalan volt a Hálló család.       - Na, várjatok csak egy kicsit - mondta Hálló Istvá családfő, és egy hirtelen jött ötlettől vezérelve bement a fürdőszobába.       - Mit csinálsz, apuka? - kérdezte Borbola Erzsi, aki Hálló István felesége volt, de megtartotta korábbi férje nevét, azért hívták így.       - Hátha még van benne egy kicsi! - szólt ki a fürdőszobából Hálló István, mert reménykedett, hogy maradt még a tubusos fafogó tubusában egy kis fafogó.       Ez megoldás lett volna. Tudták mind a hárman. Mert otthon volt Hálló Robika is, akiről eddig név szerint még nem esett szó, de ettől függetlenül szintén reménykedni kezdett.       - Á, hagyjad a fenébe! - mondta Borbola Erzsi, mert ő korábban már jól megnyomkodta a fafogós tubust.       Nagydarab asszony volt ez a Borbola Erzsi, olyan, aki erősen meg tudja nyomkodni a fafogós tubust.       - Nem hagyom én! - kiáltott dacosat a fürdőszobából a családfő, mert most meg abban reménykedett, hogy ő erősebben meg tudja nyomkodni a tubust.       Nyomta, nyomta Hálló István azon a vasárnapon a fürdőszobában a tubust, de hiába, mert abból nem jött fafogó.       Hálló Robika a szomszéd pajtáshoz sietett játszani, ezért ő meg se próbálta megnyomni a tubust.       Jobb is, mert úgyse sikerült volna neki, ugyanis csak nyolcéves volt.       Talán majd négy vagy öt év múlva.       De addig meg nem várhattak!!!       - Hozom az ollót - mondta ekkor gyorsan támadt ötlettől vezérelve Borbola Erzsi. Arra gondolt, hogy ha felvágja a tubust, és kiteríti, a maradék fafogóval Hálló István megkenhet jó néhány fát a lakásban, asztallapot, ajtófélfát, széklábat, ahogy rendesen szokta.       - Nehogy már most a körmödet akarjad vágni! - tiltakozott akkor Hálló Istvá, mert ő azt hitte, hogy Borbola Erzsi a körmét akarja vágni az ollóval.       Nem tudta, hogy nem azt akarja vágni!       Nem tudta, hogy ő a tubust akarja vágni!       Ezért erősen megcsóválta a fejét Hálló István.       És ekkor hirtelen megemelkedett.       Aztán, amikor látta, hogy jó ez a hirtelen megemelkedés, kiment az udvarra, és huss, elrepült a Non Stop boltba tubusos fafogóért.       Hát azóta repked Hálló Istvá vasárnaponként a város felett, mint egy hülye.       De ez nem is lényeges. A lényeges az, hogy azon a vasárnapon nem kapott tubusos fafogót ő a Non Stop boltban.       Ezért tud a mai vasárnap délutánon is repülni.      Csak odaszól vasárnap délutánonként Borbola Erzsinek, hogy te, Erzsi, repülök egy kört, hátha kapok tubusos fafogót a Non Stop boltban.       Repüljél, István, egy kört. Csak ennyit mond Borbola Erzsi, aztán befordul a konyhába, mert nemcsak nagydarab asszony ez a Borbola Erzsi, de okos is, tudja, hogy Hálló István már nem a fafogóért repül, hanem magáért a repülésért repül. Pedig bizony jobban tenné, ha otthon maradna.       Ezt majd tanulságként mi is látni fogjuk.       Na, de most éppen lejjebb ereszkedett Hálló István bólintás segítségével a negyvennégyes út felett. Zümmögött, mint egy darázs, és nézte a baleset helyszínét onnan.       Közben csak megint zümmögött, zümm-zümm, nehogy azt higgyék, nem egy darázs.       Fentről úgy látszott, hogy egy zöld Mitsubishi Galant ütközött egy Nivával.       Kisbusz.       Vagy terepjáró, ez nem látszott onnan fentről.       Homokszínű Niva.       Vagy inkább terepszínű.       Ha homokos a terep.       Ezt állapította meg Hálló Istvá.       Nem sok időre rá a helyszínre villogó mentőautó érkezett, amely nemcsak villogott, hanem vijjogott is.       Na, ez a mentőautó nem hagyta abba a vijjogást, még azután sem, hogy megállt a baleset helyszíne mellett.      Zümm-zümm, mondogatta tehát egyre hangosabban a levegőégben Hálló Istvá, hogy biztosan meghallják őt a lentiek a vijjogástól.       Egyszer csak az egyik rendőr, mert akkor már rendőrautó is volt a baleset helyszínén, megnyomta a sapkáját, és felfelé nézett.             - Ott egy zümmögő darázs - mondta.       - Na hol? - ezt egy másik rendőr kérdezte, aki mellette állt.       - Ott ni! - ezt válaszolta az a rendőr, aki az előbb megnyomta a sapkáját.      - Ott tényleg! - ezt mondta a másik rendőr. Nem az, aki az előbb megnyomta a sapkáját, hanem az, aki a mellett állt, aki az előbb megnyomta a sapkáját.       Na most a könnyebb elbeszélés miatt elnevezem a sapkás rendőrt Jocinak, a másik rendőrt pedig Misinek.       Kár, hogy se Joci rendőr, se Misi rendőr nem szólt már ezután egy szót se.       Hanem a járókelők!       Mert azok is felnéztek a zümmögő emberre, aki a levegőégben zümmögött.       Ez pedig Hálló Istvá volt.       S hogy ne derüljön ki a turpisság, gyorsan továbbrepült ő a hétlyukú híd felé.       Így, sajnos, nem tudott meg többet erről a balesetről.       A hétlyukú hidat a városban mindenki csak Bárdos-hídnak hívta, mert ez volt a neve. Hálló a híd irányába repült, de amikor látta, hogy ott most nincs baleset, elhaladt felette, és csak a bútorgyár, illetve a Penny Market között, körülbelül a sportpályával szemben állt meg a levegőégben.       Ott sem volt baleset, csak megállt pihenni Hálló Istvá.       Gondolta, pihenek egy kicsit, aztán leszállok a Penny Marketbe tubusos fafogót vásárolni.       De a Penny Market nem volt nyitva, mert vasárnap volt. Ezért Hálló Istvá a pihenés után a sportpálya fölé repült.       Ott éppen kezdődött a vasárnap délutáni futballmérkőzés.      Ezt gyorsan megnézte Hálló Istvá, mert nagyon szerette a vasárnap délutáni futballmérkőzést gyorsan nézni.       Kettő-egyre győztek a kékek, akik pedig a hazaiak voltak. Ezt tudta Hálló Istvá, mert korábban ő nemcsak a földmérési hivatalban dolgozott, hanem a sportpályán is.       Ott pedig szertáros volt.       Örült nagyon Hálló Istvá a hazaiak győzelmének, aztán pedig az otthona felé vette az irányt, mert látta, hogy nagyon besötétedett. Elszállt a délután, gondolta.       Aztán megcsóválta a fejét.      Ettől eléggé billegett Hálló Istvá a levegőégben. De ez nem zavarta őt a hazaérésben. Hamar hazaért, mert sietett.       De hiába.       A vacsora kihűlt, és egyébként is elfogyott már.