Lizi pedig nem marad sokáig egy helyen, a boszorkányok nem győznek loholni utána, amúgy láthatatlanul: mert a kislány édesapjával együtt bebarangolja a várost, megcsodálja a legérdekesebb köztéri szobrokat, a Lánchidat, a Várat, a Halászbástyát, beülnek a Ruszwurm cukrászdába, régi budapesti albumokat lapozgatnak, rajzolnak és festenek…
Közben Lizi rengeteget kérdez, vitatkozik, kíváncsiskodik, és mesél, és beszél, és rányitja apja szemét is olyan dolgokra, amelyeket a felnőttek maguktól sose vennének észre, hiába koptatják évtizedek óta a nagyváros flaszterét.
Azaz a könyv érdekes kalandozás Magyarország fővárosában, így (a magyar és a tervezett idegen nyelvű fordítás esetén) a külföldi gyerekek érdeklődését is felkeltheti. A boszorkányok végül kislány nélkül maradnak ugyan, de megkerül elveszettnek hitt harmadik társuk, Amnézia, aki épp csak elfelejtett visszaváltozni kutyából boszorkánnyá, így az ő történetük is szerencsésen végződik, mehetnek a Gellért-hegyi boszorkányszombatra.
A fordulatos, kedves gyerekkönyv még a mesét olvasó felnőttek számára is sok tanulsággal szolgál, hiszen a Magyarországon élő belga grafikus szemével olyan csodákat láthatunk a mi megszokott, néha talán kicsit megunt, megkopottnak vélt Budapestünkön, amelyeket magunktól sose vettünk volna észre…
A könyvet változatos grafikák díszítik, melyek elsősorban Budapest műemlékeit, látványosságait mutatják be, így például a Margit-szigetet, a budai Várnegyedet, az Állatkertet...
Galgóczi Móni
Bosnyák Viktóriának nem volt egyszerű dolga, amikor a Magyarországon élő belga grafikusművész, Spote Stany ötlete alapján elvállalta a szöveg megírását. Már csak azért sem, mert a férfinak egészen határozott véleménye volt arról, hogy milyen is legyen az új könyv, melynek születését – az előzőhöz (Lizi az állatkertben) hasonlóan – kislánya ihlette.
A 64 oldalas kis könyv Spote Stany szemén keresztül, de Bosnyák Viktória boszorkányos szavaival mutatja be Budapest műemlékeit és látványosságait, így többek között a Duna-korzót, a Lánchidat, a Halászbástyát, a Mátyás-templomot, a Szécsényi Könyvtárat, az Országos Levéltárat, a Nemzeti Galériát, a Hadtörténeti Múzeumot, a Margit-szigetet és a Ruszwurm cukrászdát, aminek különösen nagy jelentősége van a történet szempontjából.
Miközben apa és lánya a várost járják, fogalmuk sincs róla, hogy két mindenre elszánt boszorkány, Analitika és Anarchia követi őket (persze láthatatlanul), céljuk pedig nem más, mint kideríteni, hogy Lizi közülük való-e, hiszen vele szeretnék pótolni az időközben elveszett Amnéziát. Ha kudarcot vallanak, vége a boszorkánykodásnak…
Séta közben a kislány rengeteget beszél, mesél, kérdez és kíváncsiskodik, és olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, amit a felnőttek egyébként talán észre sem vennének; az édesapa viszont számos fontos és érdekes részlettel szolgál a főváros legérdekesebb köztéri szobrairól és épületeiről, miközben a nevezetességek helyesírását is megtanulhatjuk, illetve feleleveníthetjük.
Lehetséges (bár csalódott lennék, ha így lenne), hogy mindez egy magyar gyermek számára nem bír különösebb jelentőséggel, de az idegen nyelvű (angol) kiadás egészen biztosan jó ajándék egy külföldi család számára. Főleg a legfiatalabbak érdeklődését keltheti fel Budapest iránt, de azok is jól szórakozhatnak, akiket inkább a történet varázslatos része érdekel.
Részletek
- Apu! Én már látom a Halászbástyát.
- Akkor nyomd meg a gombot!
- Figyelj, Anarchia! Leszállnak – mondta Analitika.
Liziék leszálltak, a boszorkányok pedig a nyomukban.
- Felmegyünk a Halászbástya lépcsőn? – kérdezte Lizi
- Fel. De Schulek lépcsőnek hívják. Nevét a Halászbástya tervezőjéről, Schulek Frigyesről kapta.
- Tervezhetett volna ide mozgólépcsőt. – morgott Anarchia.
- Siess Apu! Nézzük meg...
- Anyu! – kérte Lizi.- Megkaphatom azt a fényképet, amin André eteti a galambokat a Városligetben?
- Minek az neked?
- Beleteszem ebbe az albumba. Elfér.
- Tessék, itt van. De öcsi sajnos eltépte.
- Nem baj. Így is jó. Illik a Széchényi-fürdőhöz. Ugye elmegyünk oda megint?
- Hát persze. De most menjél...
- Ezt ismerem! A Hősök tere – mondta Lizi.
- Igen. Fölötte pedig egy utcarészlet sétálókkal.
- Mikor készült? – kérdezte Lizi.
- Valamikor az 1900-as évek elején – felelt a papa.
-------------------
- Nem vagy szomjas? – kérdezte a papa.
- De, egy kicsit. Meg éhes is.
- Akkor elmegyünk a Ruszwurm cukrászdába.
- Végre egy épkézláb ötlet! – horkant fel Anarchia. – Gyerünk, Analitika! Irány a Szentháromság utca!
- Ne rohanj már, Anarchia! – loholt utána a másik boszorkány. – Hisz itt van egy köpésre.
Mire Liziék a cukrászdába értek, a boszorkák már elégedetten ültek egy asztalánál.
- Hű, de sokan vannak itt, apu!
- Bizony, a turisták mind látni akarják, hiszen ez Budapest legrégebbi cukrászdája. 1827 óta készítik itt a...
----
- Készen vagyok – mondta a papa.
- Szép lett – mondta Lizi. – De én még nem fejeztem be az enyémet.
- Menjünk! – szólt André.
- Jó, majd otthon befejezem – hagyta rá Lizi. – A Siklóval menjünk le, jó?
- De az a Vár túlsó végén van.
- Nem baj! Fussunk, André! – azzal a két gyerek futásnak indult.
Apukájuk lihegve szaladt utánuk.
- Várjatok meg gyerekek! – kiabálta. – Várj meg André! Várj meg Lizi!
- Hallottad? – kérdezte döbbenten a láthatatlan Anarchia Analitikától.
- Mit?
- Nem tudja, hogy hívják a saját lányát. Azt kiabálta Alizinak, hogy várj meg Lizi!
- Az nem lehet. Biztos jól tudja. De akkor ez a Lizi nem lesz jó nekünk.
- Hát nem. Nem A betűvel kezdődik a neve. Felejtsük el!
------------------
- Most hazamegyünk? – kérdezte Lizi, miután megették a krémest, amit a dobostorta helyett rendeltek.
- Én még szívesen lerajzolnék valamit itt a Várban.
A gyerekek nem bánták.
- Akkor elmegyünk a Bécsikapu térre.
- Apu! Miért mondja a Nagymama mindig, hogy olyan nagy a szám, mint a Bécsi kapu?
- Egy perc és meglátod.
- Hű, az ott a Bécsi kapu? Mekkora! Ugye nem is annyira hatalmas a szám?
--------------
- Most nézd meg, kedves Analitikám! Micsoda pompás, esős napunk van. Tökéletesen boszorkányoknak való. És mit csinál ez az Alizi? Fejére húzza a paplant és alszik.
- Hadd aludjon!
Anarchia azonban tovább bosszankodott.
- Sehol egy fekete macska ebben a gyerekszobában. Egy jó kis pókháló, vagy legalább egy üveggömb. Nem érünk semmit ezzel a gyerekkel, hiába van huncutság illata.
- Talán igazad van, de még ne adjuk fel! Én különben is szívesen követem. Egyetlen nap alatt egy csomó mindent megtudtam Budapestről – felelt a láthatatlanul az ablakpárkányon üldögélő Analitika.
Lizi hirtelen felült az ágyban.
- Anyu, anyu!
- Mi baj, kicsim? – jött a mamája futva.
-----
- Ezt a könyvtárat, tizenháromezer kötetet gróf Széchényi ajándékozta a nemzetnek.
- Adott nekünk egy hidat, és egy könyvtárat is?
- Nem egészen. Ő a híd építtető édesapja volt, Ferenc, aki a nevét máshogy írja, mint a fia. Ő Széchényi, a fia, István pedig Széchenyi.
- Ma hány könyv van itt?
- Két millió. Ez az ország legnagyobb könyvtára.
- Itt Mátyás király könyveiben fogunk lapozgatni, igaz?
|