Luna ma este először lehetett a csillagok tündére. Türelmetlenül várta, hogy besötétedjen. Hamarosan megtisztogathatja a csillagokat. Nagyon figyelt az útra. Nehogy első este eltévedjen! Még egyszer le kell kanyarodni, aztán már oda is ér a csillagok földjére. – Jó estét, kedves csillagok! – kiáltotta. Aztán a legnagyobb csillag csücskére akasztotta a vödrét, belemártotta a szivacsát a vízbe, és nekilátott a munkának. Egyáltalán nem volt könnyű, mert a csillag csikis volt. Minden érintésre kuncogott és megrándult. Valaki megkocogtatta Luna vállát. Luna megfordult. Egy üstökös lebegett előtte. – Jó estét – köszönt. – Kisuvickolnál kivételesen engem is? – Egyáltalán nem látszol piszkosnak – mondta Luna. – De gyorsan leporollak. – Köszönöm – mondta az üstökös. – Kérlek, a csillagomat is! Ülj csak fel rám! Luna felmászott az üstökösre. De alighogy felült rá, az meglódult vele. Luna az egyik ágába kapaszkodott. – Hé! Mit művelsz? Egyre távolodtak Luna csillagaitól. – Hahó! Nekem ki kell fényesítenem a csillagokat! – kiáltotta Luna, de az üstökös nem figyelt rá. – Jártál már ilyen messze a világűrben? – kérdezte, és továbbszáguldott. – Most rögtön vigyél vissza! – kiáltotta Luna. Azon gondolkodott, leugorjon-e. De az üstökös annyira gyors volt, és Luna kicsit kíváncsi is volt, mi a célja. Épp a Hold körül suhantak. Tényleg rájuk kacsintott a Hold? Luna visszaintett. Repültek egy ráadáskört, és továbbszáguldottak. Piros, kék, zöld színű bolygók mellett húztak el. – Milyen szép itt minden! – ámult Luna. Az üstökös elvegyült egy csapat cikázó meteor között, csillagról csillagra ugrált. Ez meg mi? Zöld emberkék repkednek? Luna megdörzsölte a szemét, de zsupsz, már el is repültek mellettük. Egyre távolabb és távolabb vágtáztak a világűrben, aztán az üstökös lassulni kezdett. – Tetszett? – Igen! Szuper volt! Kicsit mehetünk még kijjebb? Kérlek… Az üstökös felnevetett. – Talán egy másik éjszaka. Luna körülnézett. Hiszen visszaértek az ő csillagaihoz! Nem is voltak egyedül, minden éjszakai tündér odagyűlt. Ó, jaj, most aztán biztos leszidják, amiért inkább a világűrben kóborolt, ahelyett hogy a csillagait pucolta volna. Még a szivacsot is elvesztette valahol. Luna lógó orral mászott le az üstökösről. – Üdv, Csillagtündér Luna! – kiáltottak a tündérek. Luna felnézett. Mi az? Nem is veszekednek vele! Épp ellenkezőleg. Minden tündér tapsolt, néhányan színes italokkal teli poharakat osztogattak, sok száz szentjánosbogár zúgott és villogott körülöttük, a csillagok fényesen csillogtak. – Nem vagytok dühösek? – kérdezte Luna. – Dühösek? – A csillagtündérek nevettek. – Ugyan miért? Minden új tündér tesz az első napján e gy világűrtúrát. Csak ha már megszerették a világűrt és az összes lakóját, akkor lesznek jó csillagtündérek. Ahogy te is. – Hát persze! Szívesen elmegyek kirándulni bármikor! A tündérek mosolyogtak. – Majd később. Holnaptól takarítasz. Minden éjjel. És hogy legyen mivel… Átnyújtottak egy új szivacsot Lunának. – Köszönöm! – rikkantotta Luna. Másnap csillogóra sikálta a csillagait. És közben a tágas világűrről álmodozott.