pagony.hu
Igaz Dóra új mesekönyvében nemcsak azokat a sztereotípiákat bontja le, melyek oly sok gyerek – és felnőtt – fejében is élnek a balettművészetről, de a gyerekek testképével, társadalmi és nemi szerepeivel is segít barátságot kötni.
Kata vagány kislány, aki nem igazán szereti az olyan “csajosnak” mondható dolgokat, mint a rózsaszín szín, a pörgős szoknya, a simára fésült haj vagy a flitteres, csillámos díszítés. Kata imád gyerek lenni, hintázni, homokozni, és azt sem bánja, ha eközben kócos lesz a haja. Legjobban mégis a szerepjátékokat kedveli. Élénk fantáziájával szeret hatalmas varázslók, tündérkirálynők és mindenféle varázslatos világok szereplőinek bőrébe bújni. Akkor érzi legjobban magát, ha társat is talál a játékhoz.
Blanka éppen az ellentéte Katának: kedvenc színe a rózsaszín, imádja a tüllszoknyát, és mindig gubancmentes konty díszíti a feje búbját. Blanka balettórára is jár, amire hatalmas kötelességtudattal készül. Valami mégis összetartja a két lányt, amire Kata nem igazán talál magyarázatot.
Kata számára a balett igazi mumus: mindent megtestesít, ami számára nem bír értékkel – legalábbis ezt gondolja, egészen addig, míg mélyebb ismereteket nem szerez a balettművészet világáról Blanka kedves oktatójától. A tanár néni (aki maga is nadrágban szeret táncolni, és a haja sem mindig tökéletes) megmutatja Katának, hogy a balett mindazon eszközöket előszeretettel alkalmazza, amiket Kata is használ szerepjátékai során. A balett nem kötődik nemhez, korhoz, testalkathoz, az igazi lényege a színház célkitűzéséhez hasonlatos: hogy megtanulj a testeddel érzéseket, hangulatokat átadni, és bizonyos esetben a néző elméjében történetté – vagy történetrészletté – összeálló egységet létrehozni.
A Kata és a balett ugyanakkor nem hagyja azt a tényt sem figyelmen kívül, hogy mindamellett, hogy egy balettozni vágyó kisgyereknek nem kell feltétlenül lemondania a táncos karrierről amiatt, mert nem nádszálvékony, vagy esetleg nem érzi otthonosan magát a tütük és a tökéletes nőiesség sztereotípiái között, attól még igaz a tény, hogy a balett erős elköteleződéssel, sok lemondással és rengeteg gyakorlással jár. Valóban megterhelő lehet a gyerek testének és szellemének egyaránt, viszont ez nem jelenti azt, hogy elvből meg kell tiltanunk a kicsiknek, hogy kipróbálják magukat benne. Éppen hogy arra hívja fel a figyelmet, hogy rengeteg szépséggel, örömmel jár a táncművészet, ezért érdemes belekezdeni, viszont szülői részről is sok figyelmet igényel, hogy megfelelően tudjuk támogatni a gyermekünket.
Igaz Dóra a balett világán keresztül rámutat, hogy már óvodás korban megkezdődik a testünkkel kapcsolatos sztereotípiák felállítása, és ez bizony sok negatív következménnyel járhat. A gyerekek körében is előfordul, hogy ezzel összefüggésben valakit megkülönböztetés ér, bizonyos szerepekből kirekesztik, vagy akár a gyerek saját maga vonja ki magát a vágyott közösségekből, szerepekből a társadalmi elvárások miatt, melyek már a legkisebbek körében is kifejtik hatásukat.
A könyv végén Kata balettozni kezd óvodástársával, Balázzsal, akinek nem árulja el, hogy valójában nem a megszokott szerepjátékot játsszák, hanem a balettórán tanult technikákat alkalmazzák a játék során. Balázs is nagyon élvezi a táncot egészen addig, míg meg nem tudja, hogy valójában balettozott. A kisfiúnak ekkor egyből eszébe jutnak a tanult társadalmi viselkedésminták és sztereotípiák, miszerint a balett lányoknak való, rózsaszín tütüt és tornadresszt kell hordani hozzá, a tánc nem fiús dolog, és az is ott lebeg a levegőben, hogy mások vajon mit szólnának, ha megtudnák, hogy fiú létére balettozik. A könyv végén feloldást nyer a probléma, és Balázs úgy dönt, hogy elmegy a lányokkal balettra, mert annyira élvezte a közös játékot Katával. Balázs döntése felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy mennyire károsak azok a gender alapú elkülönítések, melyek kizárják - már egészen kicsi korban! - bizonyos tevékenységekből az emberiség közel felét.
|