Balázs Ágnes a Pöttyös könyvek népszerű sorozatában megjelent ifjúsági regénye a kortárs gyerekirodalom világából teljességgel hiányzó fontos társadalmi kérdést feszeget: mi lesz a sorsa annak a csonka családban nevelkedő, cigány kislánynak, aki egyik pillanatról a másikra magára marad, apját nem ismeri, és mit sem tud származásáról? A főhős, a tizenkét éves Zsófi édesanyját súlyos baleset éri, de a kislány rettegve attól, hogy nevelőintézetbe kerül, nem szól senkinek a történtekről. Miközben a piacon munkát vállalva megpróbál gondoskodni önmagáról, és a külvilág felé olyan látszatot kelteni mintha otthon minden a legnagyobb rendben lenne, egy sor bonyodalomba keveredik. Életében először szembesül a külvilág hol elfogadó, hol elutasító, megalázó reakciójával származását illetően, most döbben rá iskolatársai korábbi megkülönböztető, kirekesztő magatartásának okára, de a kalandok sodrában életre szóló barátokra is lel. Zsófi különböző lelkiállapotát - mint a magány, a várakozás, a szorongás, a félelem, a csalódás és végül az önmagára találás, a személyiség kiteljesedése - plasztikusan ábrázoló ifjúsági regény (a cselekmény helyenkénti elnagyoltsága, didaktikussága ellenére) - toleranciára és elfogadásra nevelő, ajánlandó olvasmány a tizenévesek, elsősorban lányok körében.

Rácz Attila Nem egyszerű feladatra vállalkozott Balázs Ágnes, amikor lányregényébe nem csekély mennyiségű társadalmi problematikát emelt be. Így aztán a Feladó: Fekete Szivárvány című alkotás sok mindenről szól egyszerre: a klasszikus fejlődésregény fordulatait involváló szöveg legalább annyira a roma identitás megtalálásnak regénye is. Egy roma származású kislány eszmélésének és kényszerűen korai felnőtté válásának regénye. Talán így sűríthetnénk össze egy mondatban Balázs Ágnes Feladó: Fekete Szivárvány című művét, amelyet az Ünnepi Könyvhétre jelentetett meg Pöttyös Könyvek című népszerű sorozatában a Móra Könyvkiadó. És valóban: a regény a fejlődésregények kötelező, kihagyhatatlan elemeivel, fordulataival operál: a 12 éves Zsófi édesanyja balesetét követően magára marad, és így egyedül kénytelen gondoskodni önmagáról – nem várt akadályok sorát küzdve le a cselekmény előrehaladása közben. A nevelőintézetbe kerüléstől rettegő Zsófinak egyszerre kell az önfenntartás ilyen-olyan nehézségein túllépnie, illetve a külvilág felé kell azt a látszatot kelteni, mintha édesanyjával semmi sem történt volna, s otthon minden a legnagyobb rendben van. Az Anya által teremtett korábbi rend ilyesféle megbomlása, a kényszerű helyzet nemcsak a világ kitárulkozását és annak szükségszerű felfedezését generálja, hanem egy sor új élethelyzetbe is kényszeríti Zsófit – elég, ha csak olyan dolgokra gondolunk, mint a munkavállalás, a nővé válás tapasztalata, az első szerelem élménye, majd annak legalább ennyire keserű utózöngéi, illetve Vincze néni halála. Mindeközben a regény olyan jellegzetes állapotokat ábrázol plasztikusan, mint a magány, a várakozás, a csalódás és a személyiség kiteljesedése. Az ilyetén módon felettébb cselekményes regényben plasztikusan beszélődik el, hogy a mesék gyermeki birodalmán miképpen kerekedik felül a felnőtt világ logikája. E változást sokatmondóan szemlélteti a …MES.E. felirat „lelepleződése”: Zsófi ráeszmél, hogy az éveken át mágikusnak gondolt, titkokat rejtő betűsor nem más, mint a bérház hajdani házmesterlakásának utolsó fragmentumai. A gyermek- és felnőttkor közötti határhelyzet efféle megjelenítésében jelentős szerepet játszik a regény társadalmi problémák iránti fogékonysága is. Az olvasó ugyanis egy szociálisan igencsak „érzékeny” szöveget tart kezében, amely a társas viszonyok bonyolultságának megjelenítése mellett olyan társadalmi kérdésekre is reflektál, mint a hajléktalanság, vagy – Klauszmann bácsi révén – a holokauszt témája. És ez az a pont, ahol erősen megkérdőjelezhetővé válik a fenti, egymondatos sűrítés – mondván: ez a szöveg túl sok minden másról is szól. Így például a Feladó: Fekete Szivárvány az identitás keresésének regénye – többszörösen is. A gyermeki önazonosság megkérdőjeleződését nemcsak az anyáról való kényszerű leválás generálja, hanem legalább ennyire előidézője az apahiány, az apafigura utáni vágyakozás is: Zsófi egy sor bonyodalomba éppen az apakeresés miatt sodródik – újragondolva egyszersmind az édesanyjához való viszonyát is. És akkor nem beszéltünk még a roma identitás problematikájáról, amely nem létező kérdésből fokozatosan válik megválaszolandó kérdéssé – nemcsak Zsófi, hanem az olvasó számára is. Több mint figyelemre méltó, hogy a szövegben milyen eljárások révén tematizálódik a származás problematikája. A beavatás eszközeivel operáló regény sajátossága, hogy több stádiumot és fokozatot különböztet meg: az antropológiai jegyek említésétől és a cigány szó első elhangzásától – Zsófi felejteni akarásának átmeneti állapotán keresztül – egészen a származás felvállalásáig. Utóbbi gesztus révén egyébként Zsófi „túllép” édesanyján – olyannyira, hogy a személyiségfejlődési folyamat afféle „végpontjaként” már ő fogalmaz meg erkölcsi imperatívuszt édesanyja számára: „Te cigány vagy, anya. Büszkén vállalnod kellett volna önmagadat, hogy bátran, szabadon élhess! Ezzel párhuzamosan a társadalom reakciói is többfélék: Bán Feri édesanyja a nyílt elutasítók, reprezentánsa, másfajta cigányellenességet képvisel a fiatal Dávid, míg a ház lakói – köztük a roma kislánnyal sorsközösséget vállaló, holokauszt túlélő Klauszmann bácsi – egy többnyire toleráns közösség tagjaiként tűnnek fel. Ebben az összefüggésben a regény egyik különösen érdekes pontjának tekinthető az, amikor Zsófi utólagos rádöbben iskolatársai korábbi megkülönböztető, kirekesztő magatartásának okára. Nem nehéz észrevennünk: a származás felismerésével visszamenőlegesen is megmagyarázódik, és értelmezhetővé válik a világ egy sor jelensége. A roma identitás szövegen belüli „megképződésében” nem kevés szerepe van a család jóakarójának, Róza néni alakjának, aki vallomásában fedi fel és bánja meg, hogy fiatal korában – mint az kiszámítható: a létező szocializmus éveiben – megtagadta roma mivoltát és otthagyta gyökereit. Az idős hölgy – a rossz példa megmutatásával és radikális elvetésével egyidejűleg – a roma identitás pozitív komponenseit is felmutatja Zsófinak – vállalhatóvá téve ezzel a roma gyökereket. Mint mondja: „Mi gyógyítók vagyunk. Azért jöttünk a földre, hogy megmutassuk az embereknek, miért érdemes élni, miért van értelme felébredni minden áldott reggel. Szükségük van az erőnkre, a táncunkra, a dalainkra. (…) Ne szégyelld, hogy cigány vagy, ahogy én szégyelltem ostobán! Legyél büszke rá, vállald boldogan, hogy Istentől való szent hivatásod, küldetésed van! Gyógyítsd meg ezt a beteg világot, neked még van hozzá erőd, bátorságod, és legfőképpen van hozzá szíved! Hozd rendbe, amit mi elrontottunk gyávaságból, haszonlesésből, nagyravágyásból, vagy csak egyszerűen butaságból!” Róza néninek ez a regényvégi, önleleplező monológja jól elkülönül a többi szövegrésztől – tegyük hozzá: talán kissé túlzottan is. A cselekmény szövésének egy-két elnagyoltsága, illetve nem teljesen megalapozott szerkezeti megoldása mellett (ld. indokolatlan ugrások) talán éppen a közölni kívánt üzenet túlzott sulykolása tehető szóvá. Mindamellett persze meglehet, hogy éppen ez a fajta – ha tetszik: az ifjúsági regény műfajának sajátosságaként is értelmezhető – didaktikusság erősítheti fel regény tulajdonképpeni mondanivalóját: „A mi szivárványunk fekete szivárvány. Színezd ki, kincsem. Neked biztosan sikerül.” Azaz: talán majd a következő generáció életében oldódhatnak az előítéletek, s így Zsófi már letéteményesévé válhat egy toleránsabb, boldogabb világnak. A Feladó: Fekete Szivárvány tehát egy igencsak összetett, több szempontból is szerteágazó regény, amely ráadásul messzemenőkig eleget tesz a Pöttyös Könyvek sorozattól elvárt követelményeknek: nemcsak igényesen szórakoztat, hanem egyúttal releváns gondolatokat is ébreszt. S ne felejtsük el hozzátenni azt sem, hogy Balázs Ágnes nyelvileg is rendkívüli alapossággal jár el, „míves” szöveget hoz létre megkérdőjelezhetetlenné téve az Édes Anyanyelv díj odaítélését. Mindenképpen találónak és fontosnak tekinthetjük Komáromi Gabriella, gyerekirodalom-kutató megállapítását, aki a regény legnagyobb erényének azt tekinti, hogy segítségével a nem roma gyerekek beleélhetik magukat egy roma kortársuk élethelyzetébe. A nemrég megjelent Cigánylabirintus után nem sokkal tehát előttünk egy újabb alkotás – egy újabb szerepjáték –, amely a beleélés révén nevel toleranciára és elfogadásra. Az útvesztő után adott pedig immáron adott egy újabb metafora, a szivárványé – a különféle elemek (ld. víz, fény) keveredéséből előálló, sokszínű természeti képződmény képzete.