Az Idő Ura
2020.08.17. 10:26
Írta: Mitch Albom
Fordította: Dobosi Beáta
Kiadó: Animus, 2013
Oldalszám: 232
"El tudjuk képzelni, milyen lehet az élet idő nélkül?
Aligha. Itt vannak a hónapok, az évek, a hét napjai. A falon és az
autó műszerfalán óra ketyeg. Van idő beosztásunk, naptárunk, vacsora időnk, moziműsorrendünk.
De más teremtményeket körülöttünk nem érdekel az idő. A madarak sosincsenek késésben. A kutyánk nem pillantgat az órájára. A szarvasok nem idegeskednek a tovasiető évek miatt.
Egyedül az ember méri az időt.
Egyedül az ember jelzi harangszóval az órát.
Egyedül az ember éli át azt a bénító félelmet, amit a többi teremtmény nem ismer.
A félelmet, hogy kifut az időből."
|
Amióta az ember elkezdte mérni az időt, az élet egyszerű öröme odalett. Mindez az Idő Atyja, Dor lelkén szárad. Meg is kapta érte méltó büntetését: egy barlang falai között kell hallgatnia az emberiség szüntelen zokszavát. Az emberek egyetlen dolgot akarnak mindennél jobban: időt. Amikor az Idő Ura már feladja a reményt és lélekben megtörik, felvillan előtte a szabadulás lehetősége. Ehhez annyit kell tennie, hogy teljesíti a rá kiszabott küldetést, és megtanítja két embernek, mit is jelent az idő valójában.
Dor visszatér a Földre, az állandó időhiányban szenvedő emberek közé, és megkezdi utazását két lélek – egy reménytelenül szerelmes tizenéves lány és egy örök életre vágyó rákbeteg milliomos – oldalán. Ahhoz, hogy Dor sorsa beteljesedhessék, meg kell változtatnia az életüket.
A szívhez szóló, izgalmas regény arra készteti az olvasót, hogy eltöprengjen, mit is jelent számára az idő, és talán át is értelmezze mindazt, amit eddig gondolt róla.
konyvvizsgalok.blogspot
Vajon hogyan jutottunk el a természet változásait figyelő ember eme változások szabályos egymásutániságára való rácsodálkozásától odáig, hogy mindannyian – fiatalok, idősek, nők, férfiak, okosak, buták, gazdagok, szegények – így vagy úgy az idő foglyai lettünk? Mert azok vagyunk, bárhogy tagadnánk.
Itt ülök, cikket készülök írni erről a könyvről, ami épp az idő fogságában vergődő emberek küzdelmének hiábavalóságáról szól, és közben nézem az órát, hogy vajon mikorra készülök el – belefér-e még egy viráglocsolás, hogy utána, ha zuhanyoztam, még el tudjak olvasni néhány oldalt, hogy meglegyen a napi „penzumom” és még emberi időben lefeküdjek, mert holnap munka… És persze tudom – hogyne tudnám! – hogy ez a működés alapból hibás, mert megöli a pillanatot, és minden alkalommal arra sarkall, hogy a szabadságom első napjától számoljam vissza a napokat és egyre nagyobb csalódottsággal konstatáljam, hogy semmit sem sikerült elvégezni mindabból, amit magam elé tűztem, vagy, hogy végighisztizzem az estét, mert nem fér bele minden abba a pár órába, amit itthon tölthetek. Tudom, hogy nem kéne, mégis rettegem az időt, és próbálok elfutni előle – ahogy majd’ mindannyian ezekben a rémesen „civilizált” nyugati társadalmakban.
Mert tudjuk, ugye, hogy nem kéne? Mennyi könyv, film, művészeti alkotás, önsegítő marhaság és szívhez szólóra hangolt nőimagazinos cikk adta már tudtunkra! Mégis, nem árt, ha néha jön valaki, aki újfent felhívja a figyelmünket alapvető emberi ostobaságainkra. Pont azért, mert annyiféleképp megpróbálták már (főleg a Coelho-divat után), hogy legtöbben akkor sem vennénk kezünkbe ilyesfajta irodalmat, ha fizetnének érte. Pedig hiszem, hogy mindannyiunk életében eljön egy pillanat, amikor épp nyitott szívvel és nyitott lélekkel tudunk olvasni egy ilyen – nem titkoltan tanító szándékú, ám nem túlzottan szájbarágós – könyvet. Nekem, úgy tűnik, most jött el ez a pillanat, és bár lehet, hogy egy éve még sarokba hajítottam volna – sőt, lehet hogy egy év múlva is ezt tenném – ezekben a zaklatott napokban Mitch Albom könyvének sikerült igazán közel kerülnie hozzám.
Pedig nem hibátlan. Sőt! A történet bár szimpatikus, némely történetszál kimondottan banális, vagy épp túlzottan meseszerű. Ám a három szál együtt túlmutat önmagán, és képes szívhez szólni – úgy, mint a régi, tábortűznél-kandalló mellett elmesélt bölcselkedő tanmesék (amik saját kontextusukban sokszor cseppet sem tanmeseszerűek). Albom bölcselkedik, de nem dörgöli az orrom alá saját mindentudását, nem akar feltétlenül megnevelni, nem kerít túl nagy feneket a tanainak (mint egynémely kor- és műfajtársa), csak mesél.
Mesél Dor-ról, az Idő Uráról, aki hatezer évvel ezelőtt leszúrt a földbe egy pálcát, és kövekkel jelölte a nap mozgását követő árnyék ismétlődéseit – megalkotva így az órák mérését. Hogy aztán a vízcseppek csepegésével mérje az eltelt időt két napfelkelte között – megalkotva a napokat. Ám Dor tevékenykedését nem nézték jó szemmel sem a földi, sem az égi hatalmak. A király és a teremtő dühének eredményeképp Dor az elkövetkező évezredeket egy barlangba zárva töltötte, ahol szüntelen az emberiség panaszait kellett hallgatnia – akik mind-mind az általa konstruált időre panaszkodtak. Mert túl sok. Mert túl kevés. Mert túl gyors. Mert túl lassú. Mert…
Ám el kell jöjjön a nap, amikor az Idő Ura kiszabadul – hisz semmi, még az ő fogsága sem tarthat örökké. S ha nyugalmat akar lelni, meg kell szabadítania két lelket, akik az idő fogsásában vergődnek. Sarah, az első „szerelem” elviselhetetlen kínjait nyögő tinilány és Victor, a végnapjait élő milliomos álmukban sem gondolnák, hogy sorsuk összefonódik magával az idővel.
Tanmesét írtam – és az is, ám kifejezetten szerethető. Gyorsan olvasható, szuggesztív, magával ragadó könyv, amit nehéz letenni – akkor is, ha pontosan tudjuk, mit várhatunk a következő fejezetektől. És nagyon-nagyon emberi. Mindhárom főszereplővel lehet azonosulni – ki-ki vérmérséklete és pillanatnyi élethelyzete szerint érezheti magához közel a hiábavaló várakozástól amúgy kamaszosan kattant, megalázó ostobaságokat művelő fiatal lányt; a haldokló, és az élethez mindenáron ragaszkodó idős milliomost vagy az önnön tudásvágya miatt a körülötte élőket elhanyagoló, saját mániája foglyaként élő felfedezőt. Szép és felemelő könyv, ami nyugodtan olvasható akkor is, ha intelligens szórakoztatásra, és akkor is, ha valami elgondolkodtató olvasmányra vágyunk – feltéve, ha félre tudjuk tenni az előítéleteinket. Ha szerencsénk van, jókor talál meg.
muveszetnyelve.blogspot
Egy ideje nem olvastam ilyen típusú könyveket és pont azért a hatásért ami a végén a csattanónál úgy átrohan rajtam, egyszerűen nem tudom jobban megfogalmazni ezt az érzést. Azt gondoltam az elején hogy egyáltalán nem lesz könnyű olvasmány, de hogy ennyire összetett legyen? A legutolsó ilyen mértékben megrázó könyvélményem Eta regénye volt a Csodaidők sorozat második része, aminek folytatásától tartok és nem véletlen hogy nem kezdtem még bele.
Nehéz dolog, nagyon nehéz amikor egy regény a saját halandóságunkkal szembesít. Pontosan ezért nem olvasok mostanában ilyen műveket, nem bírom elviselni a tudatot vagy csak nagyon nehezen.
Azt nem mondtam hogy le is húzom a könyvet, le a kalappal az író előtt, ez a regény max pontot kap tőlem mindenre, így elöljáróban.
Műfajilag a regény a kortárs szépirodalom kategóriába tartozik és ezt nem is kell tovább ragozni igazából. Mostanában elámulok hogy a szépirodalmi részleg mégsincs tele érthetetlen alkotásokkal, jó hát nem Szabó Magda műveiből kellett volna kiindulnom mondjuk... A kategória minden jellemzője megtalálható ebben a könyvben, plusz még a spirituális jelleg is (a spiritualizmus nem feltétlen jelenti csak azt az ezós dolgot, a vallási rész is ebbe tartozik). A könyv pedig elgondolkodtató.
A történet három szálon fut ehhez igazodik is a külalak, tehát Dor, Sarah és Victor életét követhetjük nyomon. Ki-ki a maga problémájával küzd, mindegyikük megpróbálja azt megoldani a saját eszközeivel. Dor Bábel korában tehát a Bibliából megismert környezetben él, Sarah és Victor pedig az általunk ismert világban.
Az a nehéz, hogy nem tudom hol kezdjem. Mit írjak le előbb?
Meg is van!
Kezdjük Dorral. Dor az Idő Ura, egykor ő is ember volt, ő volt az első aki elkezdte számolni az idő múlását és ezzel okozta a legnagyobb problémát az emberiségnek. Isten haragjában, mert le akarta győzni őt, megbüntette: hallgatnia kell a panaszokat az idő múlására.
,, - Ne feledd: Istennek jó oka volt rá, hogy határt szabott az emberi életnek.
- És mi volt ez az ok?
- Járd végig az utadat, és megtudod."
Akkor, mivel már nagyon kikívánkozik belőlem, az író teológiai és filozófiai tételeket használ a művében. Isten, mint órásmester illetve a barlangban ülő férfi képe megjelenik ebben a regényben és azt támasztja alá hogy az író járatos a témákban. Igazából Mitch Albom hívő ember és ezt nem is szégyelli, nyíltan bevallja a könyv elején és ezt értékelem. Az egész könyvet átitatja a hit egyrészt Istenben, másrészt pedig a célban. Okkal vagyunk itt és nincs jogunk sem lerövidíteni sem meghosszabbítani az életünket.
Ezzel együtt olyan kérdések jönnek elő, hogy az öngyilkosságra van-e jogunk vagy az ember lefagyasztása összefér-e a bibliai törvényekkel. Egyúttal az író meg is válaszolja őket: szerinte nem. Tehát a mű komolyabb tartalmú, háttérismereteket nem igényel, a fenti példákat azért tudom mert tanultam még anno filozófiát illetve vallást is. Nekem ismerős ez a környezet, emlékszem hittanon mindig beszélgettünk a Tízparancsolat törvényeiről és valamilyen szinten ez a regény is egy kérdésre feltett válasz.
Plusz ott van Bábel tornya is bizonyítéknak hogy igenis ismeri a Szent Könyvet. Végre valaki aki jól is használja ezt a tudást!
Nagyon tetszik ez az egész, úgy egyben és nem tudok hibát mondani és nem is akarok igazából. Bár még mindig zavart vagyok, megírom ezt a bejegyzést és ezek után csak limonádékról akarok hallani!
Viszont az a legjobb, hogy Albom az egész hit kérdéskörét magáévá tette és úgy tudta ábrázolni a folyamatot mintha egy Bibliai csoda történetet olvasnánk mai nyelven és időben játszódva. Isten büntet de annak is oka van, minden mindennel összefügg és érződik hogy az író hisz egy felsőbb vezetésben aki tudja mit csinál és miért. És persze az eleve elrendelésben is, a fentebbi idézet is ezt igazolja.
Sarah és Victor példája igazából a mai világban tökéletes beleillik, a történetük ellentétes: az egyikük meg akarja rövidíteni az időt, a másikuk pedig hosszabbítást szeretne. Az ő példájuk egymás mellett jó, mármint két különböző ember de mégis jól be tudják mutatni a társadalom két szélsőségét illetve azt hogy az idő relatív, mindenki mást akar, mindenkinek máshogy telik. Erre szokták azt mondani hogy Einsteinnek, Da-Vincinek is pontosan 24 órája volt egy nap és ha ők meg tudta tenni akkor mi is képesek vagyunk rá!
A regényre jellemző a minimalista szóhasználat illetve bemutatás de elég is neki ennyi, pont így üt a legnagyobbat. A fejezetek rövidek, különféle részekre vannak tagolva és azon belül találhatók meg a számmal ellátott még kisebb egységek.
Miért akadtam ki olyan nagyon?
Főleg a jövőképeknél volt végem, ez... ez durva! Főleg Victoré, egyszerűen elszörnyedtem hogy mi lesz és hogyan tehetik ezt! Hiába, tényleg a gépek felé haladunk, de ez olyan kegyetlen! Egyszerűen kiakadtam, oké kész végem, ennél megrázóbb könyvet én soha az életben nem fogok találni, tuti nem lesz ennél durvább! Sarah sorsa szomorú, azért az övében is ott van a közöny, az övé elviselhetőbb számomra mint Victoré.
A regény cselekményes, panaszra nincs okunk mindig történik valami benne. Hamar a végére lehet érni a könyvnek, kétszáz oldal körüli és nagyon sok hely van amit nem töltöttek ki betűkkel. Nem azt írom hogy ez rossz, hanem pont hogy jó! Ezt már írtam korábbi bejegyzésekben is: az a jó író aki kevésből tud gazdálkodni, mint az aki túlírja a műveit. Mitch Albom pedig akkor a legjobb írók közé tartozik, ha maradunk ennél az állításnál.
A Csillagainkban a hiba c. könyvnél ezt hiányoltam, mintha az író visszafogta volna magát hogy
|
Kínai borító |
ne törjön össze minket. Nos, ez itt nem volt meg, az író jó teológus módjára odacsap hogy ébredjünk fel, és értékeljük azt amink van mert csak így lehet felébreszteni sok embert a kábulatból. Emlékszem még az iskolai programokon (vallási suliba jártam) mikor megnéztük a metaforáját Isten és Jézus történetének... hát... ha azt írom hogy az egész iskola (aki akkor jelen volt) sírt, akkor elhiszitek nekem? Igazából az író is fel akar minket ébreszteni, hogy időben eszméljünk és ne hagyjuk hogy vakvágányra terelődjön az életünk, hiszen ki tudja mit fogunk még végrehajtani? Egy ember is fontos, hiszen Dor is megváltoztatta a történelmet; ki tudja ki fogja feltalálni a rák ellenszerét.
Az egész könyv hangulata szomorú, megüli az embert. A végén lévő csattanóval pedig igazán nagyot tud ütni, de erről már írtam az előző bekezdésben.
,, Számoltad a perceket - mondta az öregember. - De kihasználtad-e értelmesen az időt? Hogy hallgass? Hogy szeress? Hogy hálát adja? Hogy felemelj és felemelkedj?"
A könyv kiadása nagyon szép, az Animus igazán kitett magáért! A borító az angolból átvett, a regény kemény fedelű. 2013-ban jelent meg. A külföldi kiadások közül a kínai és indonéz borítót hoztam, a többi ugyanaz mint a magyar. A kínai nekem jobban tetszik mint az indonéz, jobban kifejezi a lényeget. Bár a nagy kedvenc a hazai fedő.
Kinek ajánlom? Mindenkinek aki egy olyan történetre vágyik, ami egyedi, sokrétű, elgondolkodtató és nem az idő fizikai fogalmára különféle szempontok alapján.
Hasonló könyvnek mondanám a Bibliát. Tessék beleolvasni! Illetve, ha már itt járunk akkor Eta Csodaidők sorozatát is
Igazából nincs benne hiba, attól hogy rám így hatott attól még nem biztos hogy másra is így fog, tehát tessék bátran elolvasni, sőt! Kötelezővé tenném az biztos! Ezt a könyvet mindenkinek el kéne olvasnia!
|
|