Ami kiemeli ezeket a történeteket a sok-sok gyerekirodalmi mű sorából, elsősorban az a könnyed, élőbeszédszerű hang, amellyel Nicolas E/1-ben betekintést enged a saját és barátai világába. Kalandjai által egy rég letűnt, idilli gyerekkor mozzanatai elevenednek meg, de Nicolas látszólag hiába csontosodott bele az ötvenes-hatvanas évekbe, történetei még mindig frissnek hatnak. Van ugyanis, ami egyáltalán nem változik – például az az elevenség, kíváncsiság és humor, amellyel Nicolas a környezetében élőket szemléli. Nicolas legfontosabb védjegye talán a finom irónia, amellyel nemcsak a vele egykorúakat, hanem a felnőtteket is bemutatja: „Clotaire az osztály legrosszabb tanulója, és a tanító nénink minden hónapban mindenfélét beír az értesítőjébe, a Clotaire szülei meg minden hónapban megmérgesednek, és akkor Clotaire nem kap édességet, és nem nézhet televíziót. Már annyira hozzászoktak, mesélte Clotaire, hogy a mamája havonta egyszer nem is csinál édességet, a papája meg átmegy tévét nézni a szomszédokhoz.” A kis Nicolas egyik legfontosabb alaptétele, hogy a fordulatok, a kalandok mindig a felnőttekről is állítanak valamit – például, hogy néha ugyanolyan türelmetlenek, gyerekesek vagy versengők tudnak lenni, mint Nicolas-ék, azt pedig külön vicces látni, hogy az eredendően kedvesnek és jóindulatúnak tűnő szülőket, tanítókat, orvosokat, teremőröket vagy iskolai fényképeszeket hogyan hozza ki a sodrából egy csapat kisiskolás. A Nicolas-történetek persze tizedennyire sem lennének viccesek, ha nem lenne az a színes társaság, melyet a főhős köré pakolt Goscinny: a csak fiúkból álló osztályba jár például a „tanító néni kedvence” Agnan, az örökké majszoló Alceste, vagy Geoffroy, akinek „nagyon gazdag a papája, és minden játékot megvesz neki”. Mindegyik egy alaptípust testesít meg – ebből a szempontból nagyon jól illenek hozzájuk Sempé karikaturisztikus rajzai –, cselekedeteik, reakciók emiatt sokszor kiszámíthatóak, a kiszámíthatóságuk pedig pontosan emiatt állandó humorforrást is jelent. Az eredeti neveket – melyek még a franciáknak is szokatlanok, hiszen vagy a középkori lovagokat, vagy egy szentté avatott papot, vagy épp egy moliere-i figurát idéznek meg – szerencsére megtartotta Bognár Róbert fordító, míg például az angolban átnevezték őket (Agnanból például Cuthbert lett, Eudes-ből meg Eddie.) A Nicolas-kalandok magyarul több kiadásban is megjelentek, legutóbb gyűjteményes kötetben. A hatvanadik évfordulóra a franciák ugyanakkor egy igazi ünnepi kiadással készültek, ami főként a gyűjtőket hozhatja majd lázba. Kiss Orsi Forrás: konyvesblof.hu