Aztán egyszer csak szörnyű reccsenés hallatszik... Majd még egy. Mintha szétszakadtak volna a hajót tartó eresztékek, a fedélzet egyik oldala megemelkedik, miközben a másik oldal majdhogynem belemerül a vízbe. - Öt perc, és elsüllyedünk! Mi lesz a Szélkirálynővel? Mi lesz Ruminivel, Rozival, Fecóval és a többiekkel? Ki Megalion, a varázsló, és vajon a különleges víz alatti birodalom, Megantisz, valóban létezik? Sellők és sellővadászok, dobócsillagos ugróegerek és törpekenguruk, tavi tigrisek és mélytengeri szörnyetegek hajóznak, úsznak és ugrálnak keresztül és kasul a regény lapjain... Ennél szomorúbb kezdete még egy Rumininek sem volt - de talán ennél fordulatosabb, összetettebb, kalandosabb és varázslatosabb folytatása sem! Kiderül minden a tizedik Ruminiből!   pagony.hu A Rumini és az elsüllyedt világ ott folytatódik, ahol az előző rész, a Rumini Tükör-szigeten véget ért. Az ott átélt kalandok megviselték a legénység tagjait, és már alig várják, hogy hazatérjenek otthonukba, Egérvárosba. Többhetes út vár rájuk, de nagy reményekkel indulnak neki, hiszen otthon várják őket barátaik és családjuk. Kisvártatva kiderül, hogy létezik egy rövidebb útvonal is hazafelé, keresztül az Áspis-tengeren. Rövid tanácskozás után úgy határoznak, hogy ezt választják, hiszen mind tapasztalt hajósok, és úgy érzik, az esetleges erős áramlatokkal simán megbirkóznak. Természetesen amikor az ember (bocsánat, egér) úgy érzi, hogy kézben tartja az eseményeket, és már igazán nem érheti meglepetés, akkor üt be a mennykő… Ilyen szomorú, reménytelennek tűnő kezdete még egyetlen Rumininek sem volt korábban: már a második fejezetben, rejtélyes okokból, percek alatt elsüllyed a Szélkirálynő. Kálmán Anna illusztrációjaPersze egy másik könyvet olvasnánk, ha itt mindenki feladná, és lemondóan hánykolódna a tengeren egy mentőcsónakban, így a kétségbeesést rövidesen felváltja a reménykedés, hogy elveszett társaik talán mégis életben lehetnek. És amíg erre egy csepp remény is van, addig biztosak lehetünk benne, hogy Rumini, Rozi, Fecó és a többiek nem adják fel! Megszokhattuk, hogy hiába sokrészes már ez a sorozat, Berg Judit mindig meg tudja újítani, mindig kitalál valami különlegességet az olvasóinak, hiszen szíve mélyéből szereti és ismeri a karaktereit. Szerencsére ez most sem volt másként, egy grandiózus, elképesztően kalandos és varázslatos történet született, telis-tele új és izgalmas szereplőkkel (Sajtos Rozinak remek lehetőséget biztosítva a lény-gyűjteménye bővítéséhez). Alászállunk Ruminiékkel a tenger mélyére, hogy kiderítsük, valóban létezik-e a titokzatos víz alatti birodalom, Megantisz. Sellőkkel, tavi tigrisekkel és mindenféle más különleges, és sokszor veszélyes lénnyel ismerkedhetünk meg. A humor és fantasztikus nyelvi leleményesség a szomorkás kezdet ellenére változatlanul a könyv szerves részét képezi, átsegítve minket, olvasókat is a nehéz helyzeteken. A karakterek fejlődése, személyiségük mélyülése is teljesen egyértelműen tetten érthető: döntéseik átgondoltabbak, és tényleg egy igazi csapatként tudnak együttműködni a cél érdekében. A Rumini és az elsüllyedt világot az egész család rettenetesen élvezni fogja, az ovisok, a sulisok, a nagytesók, akik "hivatalosan"még kinőttek a Rumini-korszakból és a felolvasó szülők is. Tartsatok velük az eddigi legnagyobb, leghosszabb és legizgalmasabb kalandjukon! Nyolcadik fejezet: Könyv és térkép – Első számú feladat: megtudni, hol élnek a sellők – helyeselt Rozi. – Jaj, de jó lett volna, ha én is láthatom azt a lányt! – Valószínűleg megszakadt volna a szíved, ha megkötözve, kiszolgáltatva látod – csóválta a fejét Rumini. – De talán megtaláljuk majd őket ott, ahol szabadon élnek. – Akkor gyerünk vissza a városba, és tudjunk meg róluk mindent! – pattant föl Rozi. – Mire Fecóék kiszabadulnak, kiderítjük, merre induljunk tovább! Felkerekedtek, és visszasétáltak a városba, ahol órákon át beszélgettek a helyiekkel, faggatták a fogadók vendégeit, a halászokat és a padokon ücsörgő idős lemmingeket, de nem sokra jutottak. Azt ugyan megtudták, hogy a sellőhalászat elvileg tilos, viszont a szárított sellőpikkely olyan értékes, hogy emiatt képtelenség betartatni a jogszabályt. Mivel egyetlen sellő elfogása is busás haszonnal jár, sokkal többel, mint amennyibe az esetleges bírság kerül, ezért sellővadászok mindig is voltak és lesznek. Egy idős úr azt is megsúgta, hogy a vadászok közül a Pikkelykovács csapata a legelszántabb. Azt azonban, hogy hol élnek a sellők, még megközelítőleg sem tudta senki. Rozi ötletére elsétáltak a városi könyvtárba, de a könyvtáros kiebrudalta őket azzal, hogy sellőkről szóló könyvet maximum a mesetárban találhatnak. Ahogy tanácstalanul kiléptek az utcára, Rozi szeme megakadt egy antikváriumon, amelynek kirakatában régi kiadású, bőrkötéses könyvek porosodtak. – Gyere! – fogta meg Rumini kezét. – Talán ott találunk valamit. Az öreg antikvárius gondterhelten csóválta a fejét a fiatalok kérése hallatán. Sellőkről egyáltalán nincsenek tudományos feljegyzések, hiszen a létezésük is valódi csoda, amiben a tudósok többsége egyáltalán nem hisz. – Pedig biztosan élnek! Ma reggel be is hurcoltak egyet a kikötőbe! – magyarázta Rozi. Az öreg lemming szeme elkerekedett a csodálkozástól, és szemmel láthatóan megkönnyebbült, amikor Rozi gyorsan azt is elmesélte, hogy a sellőlányt sikerült kiszabadítani és visszaengedni a tengerbe, mielőtt baja esett volna. – A sellők nagyon különös lények – motyogta az öreg maga elé. – Vannak, akik mesebeszédnek tartják a róluk szóló legendákat, de sokan tudják, hogy a régiek történetei mind igazságon alapulnak. Várjatok csak! – dünnyögte, és a leghátsó polchoz cammogott, ahonnét némi keresgélés után előhúzott egy jókora, vasalt sarkú, lakattal lezárható könyvet, amelyre a Megalion címet írták cirádás, aranyozott betűkkel. Borítóján kagylóberakásos, aranycsíkos címer díszelgett, amely a Napot, a Holdat és egy vérben forgó tekintetű, vicsorgó vadállatot ábrázolt. – Ez a kis mű egy teljes fejezetet szentel a hajdani sellőknek, akik a hatalmas Megalion szolgái voltak. – Megalion? – nézett egymásra Rumini és Rozi. – Ti még nem hallottatok a hatalmas varázslóról, Megalionról, aki akkora várat épített magának, hogy elsüllyedt alatta egy egész sziget? – Ja, de hallottunk – bólintott Rozi –, csak nem tudtuk a nevét. – Megalion minden idők leghatalmasabb mágusa volt, de becsvágya nem ismert határt. Uralma alá hajtotta az Áspis-tenger népeit, a szigeteken és a víz alatt élőket egyaránt. A sellők hínárból fonták Megalion függönyeit, de a palástját is ők készítették: aranyszínű sellőhajszállal volt kihímezve, és állítólag ezeregyszáztizenegy sellőpikkely borította. – És ez a könyv Megalionról szól? – nyújtotta ki kezét vágyakozva Rozi. – Róla, és hatalmas birodalmáról, Megantiszról. Sajnos sem Megantisz pontos helye, sem a sellők lakhelye nem derül ki belőle. – Azért átlapozhatom? – kérdezte Rozi, látva, hogy az öreg legszívesebben visszadugná a hatalmas könyvet a polcra. – Átlapozhatod, de előre szólok, hogy nem eladó. Rozi és Rumini a következő fél órát a gazdagon illusztrált, titokzatos jelekkel és ákombákomokkal tarkított könyv lapozgatásával töltötte. Rozi megpróbálta megtudakolni a könyv árát, hátha mégis megvehetné, de az antikvárius kijelentette, hogy nincs a világon annyi aranytallér, amennyiért ő megválna legkedvesebb kincsétől. Végül barátságosan, de határozottan kitessékelte a fiatalokat a boltból, mondván, hogy elérkezett a záróra ideje. A kikötő hosszában kis bódék sorakoztak, amelyekben árusok kínálták portékájukat. Rozi és Rumini igencsak megéhezett a sok járkálástól és nyomozástól, ezért megálltak egy sütödében. Rozi tejfölös, füstölt sajtos, Rumini pedig sült szalonnás lángost rendelt, mindketten limonádét kértek hozzá, aztán kiültek a mólóval szemben egy padra, hogy ott fogyasszák el a finom vacsorát. Velük szemben éppen a Pikkelykovács himbálódzott a vízen. – Kíváncsi vagyok, vannak-e külön sellők befogására használt eszközeik – tűnődött Rumini. – Vagy simán halászhálót dobnak ki a sellők szigeténél? Szerintem azok a lányok nem olyan ostobák, hogy csak úgy beleússzanak… – Talán vannak álcázó eszközeik vagy sellőcsapdáik – merengett Rozi. – És térképeik, rajta a sellők kedvenc pihenőhelyével – tette hozzá Rumini. – Vagy megszereztek tőlük pár tárgyat: fésűt, pikkelyfényesítőt, kagylótőrt – suttogta csillogó szemmel Rozi. – Sokért nem adnám, ha körülnézhetnék a fedélzeten – dünnyögte Rumini, majd a homlokára csapott. – Hiszen a ma éjszakát ők is a fogdában töltik! Teljesen üres a hajó! – Azért lehet, hogy hátrahagytak egy őrt, aki nem szállt le verekedni – vélte Rozi. – A láthatatlanná tevő kalapban simán kicselezem – legyintett Rumini. – Ez egy olyan alkalom… ami talán csak egyszer kínálkozik az életben! Ma éjszaka felderítem a Pikkelykovácsot!   vissza a kisiskolás oldalra

vissza a sorozathoz