GYERMEKTÉMÁK |
|
2019.04.03. 16:21 |
|
|
Mesék, történetek a természetről - évszakokról és az idő múlásáról |
|
2017.01.26. 19:46 |
|
|
Napsugár-csízió |
Kovács András Ferenc |
2017.01.27. 10:32 |
|
|
TARTALOM (1) |
|
2018.06.30. 10:24 |
|
|
TARTALOM (2) |
|
2018.06.30. 10:25 |
|
|
TARTALOM (3) |
|
2018.06.30. 10:29 |
|
|
A büszke tölgyfa |
Fésüs Éva |
2018.06.28. 21:45 |
 Volt egyszer egy Köröskörül erdőben egy Sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany napfényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn. A madarak vágyakozva nézték erős Ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.
- Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. Hess, Hess...
Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyen, és ha olykor egy-egy tudatlan kis jövevény mégis próbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket.
Őszidőben a mókusok vidáman felkapaszkodtak a derekára, és szépen kérték:
- Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot! |
|
A citromtündér |
Finy Petra |
2019.03.01. 07:15 |
Lehet, hogy tudod, lehet, hogy nem, de azért elmesélem neked.
Nem volt ám a citrom mindig savanyú, sőt nyelvsimogatóan édes íze minden gyümölcsével vetekedett.
Afrika ligeteiben született meg az első citrom, amikor egy ábrándos kis tündér felnézett a napra, és megtetszett neki az égitest szikrázó sárgasága.
– Varázsolok egy frissítően édes gyümölcsöt, és megajándékozom vele az embereket – dünnyögte derűsen. – Legyen olyan sárga, és hozzon annyi vidámságot a földre, mint a nap. Citrom lesz a neve, és minden arcra mosolyt fakaszt majd az ízével.
|
|
A csillagok csókja |
Finy Petra |
2019.03.01. 07:05 |
 Amikor egy gyermek megszületik, a csillagok összedugják a fejüket, hogy eldöntsék, mi legyen a sorsa. Van, akire királyi trón vár, van, akire örök vándorlás egy öreg ló hátán. Akadnak olyanok is, akik azt a feladatot kapják, hogy egész életükben egy tó partján ülve lóbálják a lábukat, és mosolyogjanak. Minden gyermeket homlokon csókolnak a csillagok, hogy később tudja, mit kell tennie.
Réges régen egy napfényes város napfényes házikójában született egy kislány. Apró volt és gömbölyded, mint egy mákos nudli. Vidámsága és kedvessége mindenkit elvarázsolt.
Így történt ez a csillagokkal is. Amikor a kislány fölé hajoltak, hogy sorsát a homlokára csókolják, annyira lenyűgözte őket a gyermek bája, hogy hosszabban csókolták meg, mint kellett volna. A nudlikerek baba ekkor felkacagott, és kezecskéjével megpaskolta a csillagok nagy, sovány arcát. Majd jóízűt nyújtózkodott, és álomba szenderült.
|
|
A hatpettyes katicabogár |
Eliza Beth |
2017.01.26. 08:13 |
Élt egyszer régen egy helyes, hétpettyes katicabogár. Amolyan víg kedélyű, bohókás bogárka volt, aki egy jó tréfára bármikor kapható. Hanem egy nap őt tréfálták meg a barátai. Elcsenték az egyik pettyét, a legszebbet, és eldugták.
A szöcske kíváncsian kérdezte tőle:
– Katica, hová lett a pettyed?
De Katica nem tudta. Bánatában világgá ment, megkeresni pettyeinek legszebbikét. Az erdőben szép piros gombát látott, majdnem olyan szép pirosat, mint ő maga, de fehér pettyei voltak.
|
|
A hónapok |
olasz mese |
2019.12.29. 12:56 |
|
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két testvér. Jankónak hívták az öregebbet, Ferkónak a fiatalabbat. Az öregebbik igen jó módban élt, sose fájt a feje, hogy hogyan szerezi meg a napi kenyérrevalót. Legföljebb az volt a gondja, hogy selyembe vagy bársonyba öltözzön-e. Ferkó meg, az öccse, keservesen tengette életét. Álnok bátyja a kisujját se mozdította, hogy segítsen rajta. Ha tudta volna, hogy egy lyukas fillérrel megmentheti az öccse életét, azt is sajnálta volna tőle. Egyszer aztán Ferkó beleunt a nagy nyomorúságba: vándorbotot vett a kezébe, és nekivágott a világnak. Gondolta, szerencsét próbál: rosszabbul máshol se mehet a sora.
Ment, mendegélt Ferkó, rótta az ország útját, s mikor ráesteledett, egy fogadóba ért. Barátságos, nagy tűz lobogott odabenn, tizenkét fiatalember ült a hosszú, kecskelábú asztal körül. Amikor Ferkó belépett, mind a tizenketten kíváncsian végigmustrálták, és látszott az arcukon, hogy szánakoznak rajta, olyan rongyosan, ágról szakadtan állt az ajtóban. Aztán megszólalt az egyik, és közelebb invitálta: bíztatta, üljön közéjük az asztalhoz.
|
|
A hóvirág |
Zelk Zoltán |
2017.01.26. 08:09 |
Az erdőket, mezőket hó borította, de a hó alatt a kis fűszálak ébredezni kezdtek már mély álmukból.
– Alszol még? – suttogta szomszédjának az egyik fűszál.
Bizony, aludt az még, de a suttogásra fölébredt: azt hitte, a szellő szólt hozzá, ezért még boldogan mosolygott is, mert éppen azt álmodta, hogy harmatcseppben fürdik, és napsugárban szárítkozik. De szomszédja hamar visszaterelte a valóságba:
– Miért mosolyogsz?
– Nem a szellő hív játszani?
Erre elnevette magát a füvecske.
|
|
A kismadár kertje |
Tordon Ákos |
2018.09.20. 01:31 |
 Van nekem egy kertem. Benne télen-nyáron rigó ül az ágon. Feketerigó. Reggelente rigófüttyel köszönt engem, s ha a kertben üldögélek, mindig a fölibém hajló ágra telepedik, onnét mondja a meséit. Mert bizony az én rigóm mesemondó kisrigó. ezt a mesét is tőle hallottam:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mázas korsó, benne egy szem borsó. Ezt a borsószemet elvetette a kertjébe az egyszeri kismadár. Mert kertje is volt az egyszeri kismadárnak, a fészke mellett.
Ezután nem tett egyebet: eldicsekedett fűnek-fának, hogy mennyi borsó terem majd neki a kertjében, gond nélkül élhet belőle télen. Ki is kelt a borsó. Icipici szára zöldellt a világba. Megörült a kismadár, sietett az Esőhöz.
|
|
A kíváncsi hóember |
Fésüs Éva |
2017.01.26. 07:43 |
Mielőtt az öreg Tél elindult a földre, alig győzte összeszedni sokféle cókmókját. Jól megtömte a batyuját hópihével, a zsebeit jégvirággal, és magára aggatta a jégcsapokat. Azután akkorát tüsszentett, hogy az összes száraz falevél, ami még utolsó erejével az ágakba kapaszkodott, lepotyogott, és másnap hajnalra deres lett a határ.
- No, indulás! – mondta, maga köré parancsolva füttyös szélfiait és unokáit, a zömök kis hóembereket.. – tudja-e mindenki a kötelességét? … Ti, fiúk, fújjatok, ahogy csak bírjátok szusszal! Kalapot, ernyőt, háztetőcserepet!
- Ó, de pompás lesz! – fickándoztak a szélfiúk. – Tavasz óta folyton aludniuk kellett, de most minden kéménylyukba belefújunk, minden kabát alá bebújunk!
|
|
A Lepke cipője |
Bolla Gábor |
2019.03.01. 11:07 |
 Pille Pali egy fűszálon ébredt fel, amikor az első napsugarak megérintették a csápocskáit. Hamar kitárta a szárnyait a fény felé, mert csak akkor tud repülni velük, ha felmelegednek. Megmosta az arcát egy csepp hűvös, reggeli harmatban, felhörpintett egy másikat, majd elrugaszkodott a fűszálról.
Vidáman lebegett a kergetőző, könnyű szellők hátán. Táncoló pitypang ernyőcskék között szállt csapongva és látta, hogy lent a réten ezerféle, szebbnél-szebb virág nyílik. Ennek nagyon megörült, mert szívesen szívogatott volna egy kis mézédes nektárt. Így hát lassan leereszkedett egy kamillaágra, ahol rátalált hamar a finom eledelre. Ott kényelmesen elhelyezkedett, és eszegetett. Hírtelen megpillantott egy nagy bogarat a földön, éppen a kamillabokor alatt.
|
|
A nagyravágyó feketerigó |
Lázár Ervin |
2017.05.12. 11:06 |
 Lázár Ervin klasszikus meséje a kisfiúról, aki madár barátra vágyik, és a feketerigóról, aki annyira szégyelli a színét, hogy zöldre, fehérre, majd sárgára mázolja magát.
Vajon egymásra találnak így?
A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.
Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány.
|
|
A nebáncsvirág legendája |
|
2017.01.27. 09:45 |
Valamikor réges-régen volt egy falu. Ebben a faluban az emberek nem ismerték a haragot, a bosszút, a harcot.
Ám egy napon szörnyű jóslatot kaptak a kis falu lakói: egy kíméletlen király leigázza a falut és népét.
Az emberek felkészültek a harcra.
Volt a faluban egy ifjú legény, aki nagyon szerette a virágokat. Ha tehette, kijárt a rétre, és hanyatt fekve, a friss virágok között csodálta a fehér felhőket.
|
|
A pajkos napsugár |
Fésüs Éva |
2017.01.26. 11:57 |
 – Süss fel nap, fényes nap!…- ezt a dalt énekelte télidő végén néhány kipirult arcú, csillogó szemű kisgyerek – de olyan szépen, hogy a felhőkbe takarózott nap nem is tudott ellenállni a kedves hívogatásnak.
Először csak egyetlen elszánt fénysugár keresett magának rést a a vastag fellegek között, hogy lekandikáljon a földre, de amikor sikerült a próbálkozása, egyre többen tódultak utána.
Elcsúsztak a tó vékony jéghártyáján, megcsillantották a nedves, kopasz faágakat, s egy szempillantás alatt millió kicsi fény kacagott, ugrált, sziporkázott piros gyereksapkákon, fehér hófoltokon, csepegő háztetőn és sima ablaküvegen.
|
|
A patak meséje |
Zelk Zoltán |
2017.06.23. 11:22 |
 A patak szélén álldogáló bokor egyszer megkérdezte a locsogó pataktól:
– Mondd, hová sietsz, hogy sohasem állsz meg? Mi dolgod van tulajdonképpen?
– Elmondanám – felelte a kis patak –, ha versenyt futnál velem, mert hosszú történet ez, s nincs időm órahosszat beszélgetni. De, ha akarod, utam végén elmondom a folyóparti fának s megkérem, hogy üzenje meg neked egy falevélen.
A bokor örömmel beleegyezett, s várta, hogy mikor jön meg a falevélre írt üzenet. Nem sokáig kellett várnia, harmadnap odaérkezett a Természet postása, a szél, s a bokor ágai közé hajította a folyóparti fa üzenetét. Köszönt is, de nem állt meg, hiszen még messzi út várt rá, erdőkbe, kertekbe, hegyek tetejére vitte a rábízott faleveleket.
|
|
A pitypang bóbitája |
Fésüs Éva |
2017.10.02. 07:59 |
 Tücsök úrfi a hegedűjét hangolta, és körülnézett a réten, hogy melyik virágnak muzsikáljon. Megakadt a szeme a pitypangon. Igazán bájos volt, amint sárga szoknyáját lobogtatta, libegtette, játszi szélben teregette, pipiskedve hajladozott, bogárkáknak bólogatott.
A hőscincér kipödörte hosszú bajuszát, ha arra sétált, de még a harcias szarvasbogár megszédült a közelében. A pitypang remegett a boldogságtól:
– Ó, de szép lehetek! Mindenkinél szebb!... Mosolyog rám a nap, körültáncolnak a lepkék, és örül a harmatcsepp, amely a szoknyámra hull! Milyen jó élni!
A tücsök naphosszat erről hegedült, és a hiú pitypang öntelten hallgatta. Egyszer aztán még gyönyörűbb akart lenni. Elhatározta, hogy felteszi hófehér bóbitáját, hadd ámuljanak–bámuljanak ezek a botladozó bogarak, és hadd irigykedjék a többi virág, hogy neki ilyen is van!
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
MESEKÖNYVEK A TERMÉSZETRŐL
Tovább…
– Süss fel nap, fényes nap!…- ezt a dalt énekelte télidő végén néhány kipirult arcú, csillogó szemű kisgyerek – de olyan szépen, hogy a felhőkbe takarózott nap nem is tudott ellenállni a kedves hívogatásnak. 
