Takács Mari csendes, visszahúzódó személyiség, akiről talán nem sokan gondolnák, hogy alkotóember. A decemberben negyvenötödik születésnapját ünneplő grafikus új munkája, a Gúfó a fák ünnepén éppen a napokban hagyja el a nyomdát, néhány héten belül a könyvesboltokba kerül. Lanczkor Gábor meséjét Gúfóról, a csintalan bagolyfiókáról, a gyerkőcök tavasszal ismerhették meg, ekkor jelent meg az első kötet. A Gúfó és a gombák sikeres volt, ezt mutatja az is, hogy akadt olyan szülő, aki blogján arról számolt be, hogy habár a művet kisebb gyermekének olvasta fel, az idősebb lurkó is elolvasta s örömét lelte benne. Lanczkor Gábor meséje, amely több korosztályhoz is bekopogtatott, kisméretű kemény táblás kötet, amelyhez nagyon kell a grafikai illusztráció. Takács Mari pedig tökéletesen eltalálta a képi világot, elképzelése igényes és abszolút tükrözi a 2010-es évek kicsijeinek kívánalmait. Ahogy korábban a Tóth Krisztina nevével fémjelzett A londoni mackók illusztrációi kapcsán Révész Emese művészettörténész írta, Takács Mari "újrahangolt képi arculata csak látszólag eklektikus, valójában professzionálisan megoldott, minden részletében átgondolt egység." Ez a megállapítás pedig tűpontosan helytáll a Gúfó-sorozat köteteire is, hiszen a gyermekkönyvek illusztrálására vonatkozó alapszabályok itt is borulnak. Amikor az illusztrátor hetedik kerületi otthonában vendégeskedem, azon gondolkozom, vajon miként képes ráérezni egy-egy mese ízére. "Nálam a többszöri olvasás azért kell, mert első olvasással hangulatok, benyomások jönnek. Második nekifutásra, ha vannak konkrétan megjelenő képek, már vázlatolok, firkálgatok. Amikor harmadik alkalommal ülök neki, akkor már csak a részletekre figyelek: arra, hogy milyen színek, tárgyak veszik körül a figurákat, mi van a háttérben, vagy, hogy milyen nemzetiségű a mese. Ez olyan munka, ahol nem lehet mellébeszélni, s ha szükséges, végezni kell kutatómunkát is." A stílusos nappaliban, ahonnan nem csak a Peterdy utcára, hanem a Dózsa György útra s azon túlra is rálátni, ott hever A szabás-varrás ABC-je, amelyre beszélgetés közben öntudatlanul rápillantok. Miközben Mari bevezet műhelyteremmé alakított szobájába, kedvesen elmondja, hogy számtalan illusztráció kollázseleme az említett kézikönyvből lett kivágva. Akril, montázs és grafit, ezek a technikák azok, amelyekkel dolgozik, említi dolgozóasztala előtt állva. Egyúttal nevetve megjegyzi, a katonás rend kivételes, ez csak annak köszönhető, hogy nemrég fejezte be a Gúfó-kötet illusztrálását, így van egy szusszanásnyi ideje. "A második rész most van kötészeten. Főhőse ezúttal is Gúfó, a szárnyát próbálgató bagoly, akit az első részben magára hagytak a szülei, mert elmentek vadászni. Aznap megismerkedik Bélával, az egérrel, meg a gombákkal. Kiderül, hogy van egy titkos buli, amire bekéri magát. A kisegér beviszi az összejövetelre, pedig tudja, hogy potenciális bagolyeledel" – kezdi a történet rövid összefoglalását. "A második részben Gúfó megint részese egy titkos események, a fák ünnepének. Itt a fák egy varázshangszer segítségével végig élik az évszakok váltakozását. Erre nem szabad senki másnak elmennie, csak a famatuzsálemeknek. Gúfó jelenléte megzavarja az ősi szertartást, de amikor már minden veszni látszik, megmenti a helyzetet" – meséli. A festékek, ceruzák, ragasztók és ollók erdejében szóba kerül az a képesség, amellyel a mesekönyveket illusztráló hölgy képes többletjelentést vinni munkáiba. Mari azt mondja, úgy tudja, "kicsik és szülők is rögtön megszerették Gúfó alakját. Igaz, mindig törekszem arra, hogy szerethető, szórakoztató és egyedi legyen a munkám. Ha valaki felfedezi az apró részleteket például a Holdnál, rájön, hogy nem öncélúak a kollázsok. Talán mások is elgondolkoznak azon, hogy a kép nem pusztán arról szól, amit látunk, hanem ebben az esetben a világításról, a csillárokban lévő LED-lámpákról, a Hold felszínéről, halogénizzókról” – csillan meg a szeme, ahogy ecseteli. Mari házas, és van egy kilencéves kisfia, Milán. Habár egy házban lakik édesanyjával, biztosra veszem, hogy kihívás ilyen elmélyült és értékes munkát végezni család és gyermek mellett. Közvetlenül azután, hogy áprilisban megjelent a Gúfó és a gombák, a Csimota Könyvkiadó megkereste azzal, hogy illusztrálja a folytatást is. "Nyáron hozzáláttam a munkához, de a nyaralások miatt meg kellett szakítanom. Rövidebb volt az elkészítés ideje, mert az elsőnél már gondosan ki kellett találnom a karaktereket. Ezúttal a fák jelentettek nagyobb feladatot, hiszen ha stilizáltan is, de meg kellett különböztetnem egymástól a bükköt, a gyertyánt, a tölgyet, a nyírt. Ráadásul ezek a történetben életre kelnek, mozognak, sétálnak." Most, hogy felveti azt, hogy szabad kezet kapott a munkához, rákérdezek erre is. Mint megtudom, nagyrészt úgy szokott lenni a felkérés, hogy nem a szerző, hanem a kiadó keresi meg. Lanczkor meséjénél például azért is gondoltak rá, mert tudvalevő, hogy sokat illusztrál a kicsiknek. "Ha van már elképzelés arról, hogy milyen terjedelmű a mű, akkor gépben csinálok egy nyerstördelést. Az már behatárolja, milyen képeket tudok belerakni, így adja magát, mi az, amit ki tudok emelni a történetből. Az mindig fontos, hogy legyen dinamikája a könyvnek, hogy váltakozzanak az egész- és duplaoldalas rajzok. Szóval, nekem kell egy adott szövegen belül megtalálni azt a bizonyos esszenciát, de én ezt igazán élvezem" – mondja, miközben körbemutatja műhelyét, ahol a falon festményei, a polcon általa illusztrált könyvek sorakoznak. Ez az a része a lakásnak, ahova a Szép Magyar Könyv díjjal kétszeresen kitüntetett alkotó elvonulhat. Menet közben megtanulta, hogyan összpontosítson és rajzoljon akkor is, ha csak két szabad órája van. Természetesen az igazi az, ha odaülhet reggel az asztalához és délutánig, míg nem kell elindulni a suliba a gyerkőcért, folyamatosan tud dolgozni. Hogy az édesanya hatalmas meseszeretetéből és kézügyességéből van-e előnye a kisiskolás csemetének, arról Mari nem sokat árul el. Arra viszont páratlanul büszke, hogy sikerült átadnia az olvasás szeretetét a fiának, aki négyévesen már non-stop bírta a Mazsola és Tádét. "Milán nagyon szeret olvasni, falja a vastag könyveket. Rajzolni viszont leginkább akkor szokott, ha terápia jelleggel kirajzolhatja magából a gondolatait"– mondja. Mari nem pusztán a rajzok útján, szavakkal is mesél. Papírszínházi művének Piroska és a Nagy Mágus a címe, ezzel a mesével (is) járja a fővárosi vagy vidéki iskolákat, könyvtárakat. "Viszem a fakeretemet, leülök a kicsikkel szemben. Bebújok az állvány mögé, ők a párnákon, szőnyegen, székeken foglalnak helyet. Kinyitom a keret ablakait, hogy láthassák az A/3-as rajzlapokra alkotott illusztrációimat, amelyeket váltogatok, miközben mesélek" – újságolja. Látszik, tényleg örömmel dolgozik, munkája a szenvedélye. A beszélgetés végeztével még arról szól, hogy a papírszínházban igazán azt szereti, hogy interaktív. A műsor közös foglalkozással zárul, de a másodikos-harmadikos iskolásokat bevonja a meseszövésbe is. "Ha belekezdek, megkérem őket, hogy akkor, ha meghallják, hogy abraka, mondják velem együtt, hogy dabra. És ők mindig partnerek!" A könyvillusztrátornál szétpillantva, meg se kell kérdeznem az önálló kiállítás lehetőségét, mert a kérdés adja a választ. Tatabányán és Kaposvárott tavasszal volt tárlata, ahol több mesekönyv illusztrációs anyagát – ötven képét – állította ki. Most azt szeretné, ha egyre gyarapodó hőseinek színes világából nyílhatna átfogó tárlat a fővárosban. Forrás: nepszava.hu