Mi alapján választottátok ki, hogy kik kerüljenek a kötetbe? Volt valamiféle vezérfonalatok, vagy éppen a minél szélesebb merítés volt a cél?
Amikor nekiláttunk összerakni az első névsort, még teljesen másként nézett ki, mint ami végül megvalósult. Bár én magam évek óta tudatosan foglalkozom a magyar nők történeteivel, a névsorban szereplők többségéről akkor még fogalmam sem volt, arról, hogy pontosan mit is csinált, miért is érdekes.
Munka közben csiszolódott a végleges névsor, egyrészt kiesett egy csomó érdekes nő, akikről egyszerűen nem találtunk elég anyagot, másfelől egy csomó új név merült fel a kutatás során. Végül úgy döntöttünk, hogy az "elsőség" legyen a hívószó. Ki az, aki valamiben első volt: az első opera énekesnő, az első pilóta, az első költőnő, az első világbajnok, az első haditudósító. Mert elsőnek lenni nagyon nehéz, és különösen sok elszántság, merészség kell ahhoz, hogy egy járatlan útra merészkedjen az ember, pláne, ha folyamatosan azt hallja, hogy "erre egy nő képtelen".
Ezek a nők egytől-egyik komoly akadályokkal találkoztak életük során - azon szimpla okból, hogy nőnek születtek. Kinevették, kigúnyolták őket, és mindig kétszer-háromszor annyi munkát kellett végezniük, mint férfi kollégáiknak, hogy komolyan vegyék őket. És nem gondoljuk, hogy ez csak a régmúlt korokban fordult elő. A hetvenes években, amikor Mészáros Márta az első filmjét meg akarta rendezni, mindenki azt mondta neki, hogy a nők "nem képesek" játékfilmet rendezni, és csak azért sikerült kiharcolnia a rendezés jogát, mert akkor már Jancsó Miklós felesége volt, és abban reménykedtek, hogy ha kudarcot vall, akkor majd a férje megmenti. Erre természetesen nem volt szükség.
Adriennel mindkettőnknek tinilányaink vannak, és a végső döntésnél mindig ott lebegtek a szemünk előtt mint potenciális olvasók. Azt kérdeztük magunktól: inspiráló lesz nekik ez a történet? Követendő példa lesz a számukra?
Sokkoló volt felfedezni, mennyi szuper, ám teljesen ismeretlen magyar női történet létezik. Olyan tudósaink vannak, akiknek a nevét se hallottuk soha, miközben igazi sztárok egy másik országban. Amerikában például tucatnyi iskola viseli Telkes Mária nevét, és az általa tervezett desztillátor a második világháborúban minden amerikai repülőgép elsősegélydobozába bekerült. Amrita Sher-Gil képeit India nemzeti kincsnek nyilvánította, és tilos őket kivinni az országból. Schwimmer Rózsa a világ első női nagykövete volt Svájcban. Orczy Emma pedig a Vörös Pimpernel figurájával megalkotta a világ első szuperhősét, aki nappal hétköznapi emberként téblábol, majd felveszi a hős-identitását és megment egy csomó embert.
Elképesztő, hogy ezek a nők milyen óriási dolgokat értek el, miközben a nevük teljesen idegenül cseng. Ezen akartunk változtatni, és azt reméljük, hogy sikerült olyan történeteket elmesélni, amelyek nemcsak megdöbbentik és meglepik az olvasókat, de meg is szerettetik velük ezt a sok izgalmas nőalakot.
Van valamiféle magyarázatod arra, hogy az ilyen típusú könyvek miért olyan hallatlanul népszerűek az utóbbi időben?
Maga a női történelem felfedezése már a hetvenes évektől megkezdődött Nyugat-Európában, Amerikában. Ma is fényévekkel járnak előttünk a női hősök, művészek, történelmi figurák életrajzának szakmai feldolgozásában. Ott minden egyes fontos női alakról a történelemben már tucatnyi könyv elérhető, és ez a sok-sok tudás lassan beszivárgott a tankönyvekbe, gyermekkönyvekbe és az érdeklődő olvasók tudásába is.
Nálunk ezek az alapkutatások még gyerekcipőben járnak. Van persze jó pár női kutató, aki ezzel foglalkozik, de a műveik nem nagyon jutnak el a nagyközönséghez. Jellemző, hogy nagyjából minden magazinolvasó magyar nő tudja, hogy ki volt Frida Kahlo, de ha megkérdezünk egy egyetemet végzett, művelt embert, hogy soroljon fel öt magyar képzőművésznőt, már zavarban lesz.
Nálunk ezért most úgy tűnhet, hogy egy hirtelen robbanást látunk, noha valójában ez egy nagyon hosszú idők óta érlelődő folyamat szerves része: egyszerűen leszivárgott az az óriási mennyiségű tudás a gyermekkönyvekbe, ami az elmúlt 50 évben felgyülemlett a nőkkel kapcsolatban, és amit nyilván visszatartani sem lehet már.
Amikor tíz évvel ezelőtt az első női művészettel foglalkozó cikket írtam a Nők Lapja Évszakokba, akkor sokáig kellett győzködni a főszerkesztőt, hogy egyáltalán bekerülhessen egy ilyen téma a magazinba - de óriási siker lett. Mert mi, magyarok is ki vagyunk éhezve ezekre a történetekre.
Neset Adriennel évek óta beszélgettünk már arról, hogy kellene egy ilyen könyv a magyar nőkről is; mindketten óriási rajongói vagyunk a témának, és hasonló angol könyvekkel van tele a könyvespolcunk. De ahhoz, hogy ez valósággá váljon, az kellett, hogy a magyar társadalom egészéhez eljusson az információ: létezik egy alternatív történelem, amiben a nők is benne voltak, és felébredjen bennük egy olyan mértékű kíváncsiság, amire alapozva már egy könyvet is ki lehet adni. És persze kellett egy kiadó is, ami fantáziát látott a témában.
A világban ugyanis jelenleg egy óriási, nőközpontú forradalom zajlik, amit már Magyarországról sem lehet ignorálni. Elég, ha megnézzük az elmúlt évek nagy filmsikereit, és nyilvánvaló, hogy azokban is egyre több az olyan női főhős, akit már nemcsak a nők, hanem mindkét nem érdekesnek találhat. Ray, a Star Wars-univerzum új hősnője már olyan szereplő, akinek nem a nőiessége a fontos, hanem az, hogy megmenti a világot, és ugyanez érvényes Wonder Womanre, vagy Katnissre az Éhezők viadalából. Ezek a jelentős női alakok kulturálisan is megkerülhetetlen ikonok lettek, akikért már a fiúk is őszintén rajongani tudnak.
Ennek pedig egyenes következménye, hogy nem elégszünk meg azzal, amit a globalizáció mutat nekünk: meg akarjuk találni a saját, magyar hősnőinket is. A saját gyökereinket, akikre büszkék lehetünk, akik a mi múltunkhoz tudnak kapcsolódni. Már csak azért is, mert valóban itt vannak körülöttünk, és mind ismerjük a nevüket – ott szállunk át a "Jászain" és hallottuk Veres Pálné nevét, és tudjuk, hogy "Szilágyi Erzsébet levelét megírta" –, de nem tudjuk, hogy mennyi olyan nőalak van, akik valóban fordítottak Magyarország sorsán.
Forrás: könyves.blog.hu
|