Olvasás és iskola

„Ha a népiskola minden egyes más feladatát megoldaná is, de ezen teendőjét elhanyagolná, nem használhatna sokat az életnek. Olvastasd előttem tanítványaidat, és megmondom, hogy minő tanító vagy!” – jelentette ki – ma is érvényes megállapításként – 1880-ban Kiss Áron és Péterfy Sándor, a Gyakorlati tanítások című, Budapesten – 1880-ban megjelent munkájukban.

Az olvasástanítás mai gondjai, a gyakorlatban is megmutatkozó nehézségei az olvasástanítás elméleti alapjainak és metodikai megújulásának egységében értelmezhetőek. A hazai olvasástanítási gyakorlat során használatos olvasástanítási módszerek - a szintetikus, az analitikus és az analitikus-szintetikus – ma is helytállóak, hiszen a magyar nyelv szerkezeti-nyelvtani szabályait követi. A metodika azonban mind több új helyzettel, megoldandó feladattal találja magát szemben, melyek számtalan lehetőséget hordoznak magukban.

A lehetőségekből azonban valóságot kell teremteni, mely elsősorban a mindenkori tanítók feladata: tudásukkal, már meglévő ismereteik szüntelen gyarapításával, személyiségük varázsával, vagyis mindazzal a pozitív többlettel, mely a szervezett anyanyelvi nevelés első számú „apostolait” jellemzik. 

Jó szívvel javaslom, hogy e metodikailag is rendkívül sokrétű, gyakorlatorientált munka váljék valamennyi tanító kolléga kézikönyvtárának új, értékes kötetévé. (D. Kenedli Eszter)