Benedek Elek sok tanulságos mesét írt, melyeknek tárgyát a gyermekek életéből – elsősorban saját gyermekei, unokái életéből – vette át. Úgy írta meg, és úgy dolgozta fel az életanyagot, hogy annak tanulsága teljes mértékben érvényesüljön, de semmiképp se legyen intelmekkel tarkítva. Hatalmas művei a Magyar mese- és mondavilág, amelyben olyan meséket ad közre, amelyek a legnagyobb mértékben kifejezői a saját erkölcsi felfogásának, nemes eszmeiségének.
Ezért alaposan megválogatta forrásait, csakis azokhoz a falusi mesemondókhoz folyamodik, akiknek gondolkodása egészséges, és tapasztalatban, bölcsességben elöl járnak. (...) Nagyon érdekes, hogy miként dolgozott Benedek Elek a már lejegyzett, begyűjtött meseanyagon. Rendszerint a meglévő mesét lediktálta – hogy visszahallgassa és, hatását ellenőrizve, fokozhassa. (...)
Benedek Elek meséinek a hatása máig is elévületlen, olyan hatalmas a népszerűsége, hogy egyszerűen a mai népi mesemondó ajkán úgy tűnik, mintha java népi alkotás volna. (...)
Sok szép mesét gyűjtött Benedek Elek a román meg a szász mesekincsből. Mindig boldog volt, ha szép mesére bukkant, ha rokon vonásokat fedezett fel az együtt élő nemzetiségek szellemi termékeiben. Bármilyen eredetű mesét is ültetett volna át magyar nyelvre, annak mindig megadta a módját; a sokszor rideg szöveget átköltötte a maga páratlan szépségű nyelvezetére, megtöltötte ötlettel, ragyogó színekkel. (...)
Az Ezeregyéjszaka átköltésénél amellett, hogy megtartja a mese egzotikumát, elhagyja a nehezen követhető, kacskaringós, keleties mondatfűzést is. Ugyanígy jár el a világmesekincsének bármelyik darabjával; valósággal rászabja a magyar mesenyelvezetre és újjá alakítja, újjá éleszti, hogy ugyanolyan szépen szóljon, mint eredetiben. (...)
Meséinek nyelvezetéről, eszmei és művészi jelentőségéről sok tanulmányt írtak már. A magam részéről csak annyit adnék hozzá, hogy a valamennyire jártas olvasó azonnal és csalhatatlanul felismeri a „benedekeleki” szövegezést, annyira sajátos, annyira egyéni az írásmódja. Nálunk, otthon, sajátos mondásai szállóigeként éltek.
„Mi az te, emberizink” – kérdezte János bátyám, ha meglátta a kicsi Gábort, az unokaöcsémet. Talán már maga sem tudta, hogy Benedek Elek szavával szólította meg a szőke kisfiút. Azt is mondottuk gyermekkorunkban, ha megharagudtunk egymásra, hogy „halálnak halálával halsz meg”. –
Egyszer nagyanyám belefűzte beszédébe: „hogy szavamat össze ne keverjem...”. Úgy éltünk Benedek Elek szókincsével, hogy hamarjában nem is tudtuk, honnan „kölcsönöztük”, s ez a módszer nem áll messze attól, amit a mai népi mesemondó alkalmaz akkor, amikor „benedekelek”- mesét úgy ad elő, hogy azt hiszi, az a saját kútfejéből merített mese.
Benedek Elek előszeretettel használja a ma már közhasználatból kiment igealakokat. Tulajdonképp erdővidéki tájszavak, kifejezések, mondások: „így gondolá”, „mondá”, „tevé”; vagy páros szavak: „összesúgtak-búgtak”, „haddelhadd”.
Az Író kedveli a gondolatpárhuzamot is: „Jól mérj, édes ingem, jól szabj, édes ollóm, jól varrj, édes tűm”, „telt-múlt az idő”, „mentek mendegéltek”, „ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket”. (...) Helyenként székely kifejezésekkel toldja meg és gazdagítja a mese nyelvezetét. Nem egyszer rímbe fordulnak a szavak, mégpedig gyakran humoros beütéssel. Egy orosházi mesében a lány sírva kéri a macskát: „Cicurkám, macurkám, segíts rajtam”. Mire a macska rávágja: „Te se adtál kalácsot, én se adok tanácsot”.
Nagyszerű s szerkezetileg gondosan felépített meséiben minden elem összhangban van; ízes a párbeszéd rész, eleven és találó. Nem csoda, ha mondandójával, ennyi színnel, nyelvi ötlettel, tehetségének teljes fegyverzetével Benedek Elek meghódította az olvasók ezreit; nem csoda, ha újra meg újra nyomdafestéket látó meséi a halhatatlanság útját járják, akárcsak az ő szellemisége, ránktestált nagyszerű öröksége.
*Részletek Marton Lili Elek nagyapó című munkájának (Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1975) Kiknek írtam a könyvet? című utószavából.
A fenti, szerkesztett szöveg címe a honlap készítőitől származik.
|