– Hm, méghogy egy egész rétet? Micsoda butaság, összesen százhúsz szirmocskát ettem meg, vagyis körülbelül négy és fél margarétát. Hát négy és fél margarétát számoltál meg a réten? – értetlenkedett Pukka.
– Még szemtelenkedsz is, ez aztán tűrhetetlen! Hát nem tudod, ki vagyok, hát nem tudod, kivel beszélsz? – toporzékolt zöld szakállát tépkedve az apró idegen.
– Nem – motyogta Pukka alig érthetően, mert tele volt a szája.
– Hú, azt a hat- és hét- és nyolcszázát! – mirgett-morgott, püffögött a zöldsipkás. Olyan dühös volt, hogy teljesen belilult. Még a tűzhányók is megirigyelték volna, sárkányokról nem is beszélve.
– Ahelyett, hogy mérgelődsz, dühöngsz, dörögsz, mint egy apafelhő, inkább mondd el végre, ki vagy – nyugtatta Pukka az idegent. Lassan végignyúlt a földön, és kezeit feje alá gyúrva újra bámulni kezdte a táncoló, ficánkoló bárányfelhőket.
– Hogy ki vagyok? Zöld Elemér, a zöld mezei manók királya, a margaréták kitalálója, feltalálója, termesztője! – sisteregte Elemér király.
– Érdekes – vakarta a feje búbját Pukka –, ez azt jelenti, hogy te tudod a legjobban, milyen csodás hatással vannak a szirmok a manókra, ugye?
– Hát persze, hát hogyne, ez csak természetes – húzta ki magát a manó –, csak, csak, épp most valahogy nem jut az eszembe, khm, khm.
– Na, jó, én segítek, eszedbe juttatom – mosolygott Pukka huncutul. – A margaréta szirmaiban varázserő van. Úgy bizony! Gyógyírként hatnak. Orvosság minden kicsi szirom. Megszüntetik a haragot, a rosszkedvet, az irigységet, sőt a füllentésre is hatásosak. Ezért tömködöm én is magamba.
– Jaj, hát persze! Most hogy mondod, eszembe is jutott! – füllentett vöröslő képpel Zöld Elemér.
– Te manókirály vagy! A te szívedben biztos nincs irigység, harag, rosszkedvű sem vagy, füllenteni pedig soha nem szoktál, úgyhogy ne is kóstold meg a szirmokat.
– Hát, az ízükért csak néhány szirmocskát! Kóstolásképpen! – mondta a zöld manó, és irigylésre méltó gyorsasággal tépni kezdte a szirmokat. Mindkét tenyerét teletömte, aztán lopakodva megbújt a nyárfa mögé, nehogy Pukka meglássa, és eszegetni kezdett.
Pukka jóízűen nevetett, betöltötte a vidámság.
– Az ízük kitűnő! Khm, khm, azt hiszem, sokkal több margarétát kéne termesztenem – magyarázta felszaladó szájszéllel a manókirály.
– Úgy bizony – helyeselt Pukka, és maga mellé tessékelte új ismerősét. Tenyeréből puha szirmocskákkal kínálta.
Hogy valóban csodaszer-e a margarétaszirom? A manóktól kell megkérdezni! Pukka szerint csak manókra hat. Ő csak tudja. Ha erre jár egy manó, megkérdezem.
|