Rufusz Rafael bemutatkozik
Rufusz Rafael még csak négy és fél éves, de ha azt kérdezik tőle, mennyi idős, mindig hatnak mondja magát. Szeretne már öregebb és egy kicsit nagyobb lenni. Olyan korú, mint mondjuk egy felnőtt, és olyan hatalmas, mint mondjuk a földlabda. Vagyis inkább földgolyó.
Rufusz Rafaelt ezenkívül még egy dolog zavarja. Mégpedig a haja színe.
Annyira vörös haja van, hogy az állatkertben egy néni sikongatva menekült mellőle, mert azt hitte, hogy elszabadult egy róka.
És ez a felettébb piros hajzat még göndörödik is. A titokzatosan csavargós tincsek úgy himbálóznak a kisfiú kobakján, mintha apró csigalépcsők lennének építve pöttöm manócskáknak.
De bármennyire is vörös és akármennyire is göndör Rufusz Rafael haja, mégiscsak egy átlagos rőt fejű gyerek.
Csakhogy ne feledkezzünk el a bőréről sem említést tenni! Mert annak ellenére, hogy vörös hajú fiúról van szó, szeplői bizony nincsenek. Rufusz Rafael tehát szeplőtlen, de ez nem jelenti azt, hogy ártatlan is lenne. Csínyek, cselek, huncutságok, furmányok, tréfák, meglepetések, trükkök nagy mestere ő. Mondhatni azt is, hogy varázsolni korábban tudott, mint beszélni. Például képes bizonyos tárgyakat életre kelteni.
Szülei persze erre azt mondják, hogy túlságosan élénk a fantáziája, és attól még, hogy ő beszélni kezd valamihez, az a valami még nem válik hirtelen élőlénnyé. A szülőktől nem várhatunk ennél sokkal többet, hiszen mit is sejthetnének az igazi varázslásról? A felnőttek szerint már az is kész csoda volt, hogy ő egy éves korában folyékonyan beszélt. Holott minden kisgyerek úgy születik meg, hogy tud beszélni. Csak épp még nem akarnak megszólalni egy darabig. Amíg a szüleik fel nem fogják rendesen, hogy szülők lettek.
Rufusz Rafael tehát néha elvarázsolta a lakás berendezéseit.
Tegnap éjjel például létre hívta Lámpalányt, hogy meséljen neki azokon az estéken, amikor fióka csőrként kipattanó szemeit sehogy sem tudja lecsukni.
Mert ez a vörös hajú kisfiú bizony a világ legrosszabb alvója volt.
Első mese
Mese a királylányról, aki nem tudott aludni, mert kíváncsi volt
Rufusz Rafael ma éjjel azért forgolódik álmatlanul, mert kíváncsi.
Rémesen kíváncsi arra, hogy vajon az alatt, amíg ő itt a kiságyban kénytelen tölteni az időt, szülei vajon mit csinálhatnak? Mert, hogy nem alszanak, az egyszer biztos. De, hogy mivel is foglakoznak pontosan, arról sejtelme sincs. Márpedig ő addig nem tud elaludni.
Felkapcsolja tehát kislámpáját, amely hipp-hopp Lámpalánnyá változik, és megkérdezi tőle, hogy tud-e olyan mesét, melyben megoldást kínál az ő kis gondjára.
Lámpalány fényesen rámosolyog Rufusz Rafaelre, mert véletlenül pont ismer egyet. És izzó, volframszál-hangján neki kezd egy történetnek.
„Hol volt, hol nem volt élt egyszer egy királykislány. Arany haja lobogott, piros ajka ragyogott, barna szeme villogott. Szépsége még a tündéreket is elsápasztotta.
Ám egy napon sötét karikák jelentek meg szemei alatt. Nem volt ennek más oka, mint hogy a gyönyörű szép királykislány ébren hánykolódott éjjelenként az ágyában. Nem tudott másra gondolni esténként, csak arra, hogy vajon királyi szülei mivel foglalatoskodnak miután őt betették aranyágyacskájába. Ez a bizonytalanság annyira gyötörte, hogy porcukorfehér ujjacskáit idegesen ropogtatta, tejbegrízfehér lábacskáit pedig még idegesebben lóbálgatta ágya szélén üldögélve.
Ekkor berepült ablakán egy gyémántbagoly, és megszólította:
-Ej, Te gyönyörű királykislány, mégis mi bánt téged?
-Jaj, gyémántbagoly, nagy az én bajom. Olyan erős kíváncsiság gyötör esténként, hogy majd belehalok. Azt szeretném tudni, hogy vajon mivel foglalatoskodnak az én királyi szüleim, amíg én alszom.
-Ha csak ez a gondod, hát ezen könnyen segíthetünk. Átrepülök az ablakukhoz, és meglesem őket.-azzal a gyémántbagoly széttárta csillogó szárnyköpenyét, és eltűnt.
Másnap éjjel megint meglátogatta a gyönyörű királykislányt. Az már alig fért a bőrébe, annyira szerette volna hallani, hogy mit tudott meg a madár.
-Csodálkozni fogsz, de bizony akkor is elmesélem, hogy mit láttam tegnap éjjel királyi szüleid ablakában. Épp vacsoráztak, de nem is akárhogyan! Palacsintát pörgettek a fejük felett, és a kakaóba buborékot fújtak, de úgy hogy a sok hab beterítette az egész asztalt. Aztán az ágyon ugrándoztak, olyan hevesen, hogy fejükkel majdnem kiszakították a drága bársonybaldachin tetejét, végül a koronájukkal célba dobósdit játszottak egészen éjfélig. Majd hullafáradtan dőltek be az ágyukba, anélkül, hogy eszükbe jutott volna fogat mosni. Hiszed, nem hiszed, minden így történt.
A gyönyörű királykislány először egy kicsit csodálkozott, aztán megnyugodott. Végül is királyi szüleinek fárasztó lehet az egész napos szülősködés, és rájuk fér egy kis kikapcsolódás esténként. Mindig komolynak és felnőttnek lenni igen kimerítő lehet, úgy vélte, és ezzel a gondolattal magára húzta ezüst takaróját, megigazította aranypihékkel töltött párnáját, és mosolyogva elaludt.
Itt a vége, mire mész véle?”
Lámpalány elhallgatott, és kérdőn nézett Rufusz Rafaelre. A kisfiú percekig gondolkozott magában. Nehezen hitte, hogy az ő szülei is ilyesmi gyerekséggel töltik az időt az alvása alatt. Ám hosszas töprengés után mégiscsak elfogadta, hogy ez lehet a helyzet náluk is. Hiszen a mesék soha nem hazudnak.
<<VISSZA A DACKORSZAK MESÉHEZ