1.1/ A mese műfaja
A mese epikai műfajcsoport, a legősibb műfajok egyike. A mesék terjedelme kisepikai jellegű, a műfaj eredetileg verses és prózai egyaránt lehetett; újabban az utóbbi forma jutott benne túlsúlyra.
Az ide tartozó alkotások fantasztikus-csodás (vagy legalábbis valószerűtlen) elemekkel átszőtt, általában időben és térben is fiktív körülmények között játszódó eseményeket ábrázolnak. A reális világot képviselő hősei jobbára elvont típusok (az öreg király, a legkisebb fiú, a juhász stb.), s ezek legtöbbször képzeletbeli hősökkel (óriások, törpék, tündérek, boszorkányok, varázslók, sárkányok) és fantasztikus tulajdonságokkal felruházott jelenségekkel (beszélő állatok, növények, tárgyak stb.) állnak szemben.
Az események is valószínűtlenek, de egy sajátos hagyomány logikáján belül maradva a cselekmény menetében az egyik esemény bekövetkezése már valószínűvé teszi a másikat. Jellegzetes vonása az egyszerű világkép, mely átmeneti típusokat nem ismerve éles határt húz a jók és a rosszak közé. A végkifejletben a mese diadalra juttatja a jókat, és megbünteti a gonoszokat.
|
Ahol megszületett a mese, ott értették - és kis változtatásokkal - tovább is adták a következő generáció számára is. A gyermek akkor vált felnőtté, amikor megértette a felnőttek "virágnyelvét", tudta, hogy miről beszélnek körülötte és miért. Szerepe nem annyira irodalmi, inkább lélektani fontosságú.
A mese világát az évszázadok során a hiedelemvilág is meghatározta. Hőseit gyakran ruházták fel táltosi erővel, vagy az egyszerű szegénylegény a földöntúli világ - boszorkány, sárkány - erőivel szemben aratott sikereket. A magyar népmese jellegzetes indítása: "Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyeken is túl, ahol a kurtafarkú kismalac túr, volt egyszer a világon..."- kezdés. De tudjuk-e, hol és mikor zajlottak le a mesében leírt események? Melyik térre és időre vonatkoznak?
A "hol volt, hol nem volt" kezdet már eltávolít a valóságtól, és a mesevilágot érzékelteti. Mintha a valóság és mese között egy híd feszülne, melynek egyik pillére itt van, a másik pedig már a titkok világában. Áthaladva rajta láthatjuk az Óperenciás tengert és az üveghegyeket, s az ott túró kurtafarkú kismalacot is. Ha eddig megélt élményeinket is magunkkal akarjuk vinni, akkor ott is mindent ugyanolyan valóságosnak kell elfogadnunk, mint a valóságban. Ez a séta nem térbeli, hanem mindenképpen időutazást jelent, és ebből a szempontból az is lényegtelen, hogy ez megtalálható-e valahol, vagy sohasem létezett.
A mesék világában járva feltűnik az is, hogy az idő varázslatos természetű, hiszen nincs olyan külső érzékszervünk, amivel láthatnánk azt, ami tegnap volt. Az idő ugyanis nem csak kint, de belül is van, mert az idő alkotásában, természetében mi is tényleges részt vállalunk! Éppen ezért kell az idő valóságosságát fontosabbnak tartanunk, mint a térbeliségét, hiszen az időbeliség igényli belső érzékszerveink bekapcsolását, vagyis emlékezetünk, képzeletünk, tudatunk megvilágítását, kigyújtását.
Oda kell figyelnünk, és értelmeznünk kell, ami belső világunkban zajlik, hiszen ettől vagyunk emberek, hogy értelmezzük, átéljük életünket - és ebben ad számunkra lényegi segítséget a mese.
A mese eredeti értelme tehát egyéni belső világunk és az embert teremtő Természet összhangjának megteremtése.
|
|