Egy másik fontos motivációm volt felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a lassítás, a “slow life”. Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye. Egyre kevesebb idő van leülni, és „csak úgy” kötetlenül beszélgetni, együtt vacsorázni, nevetgélni, mesélni. A mesemondó szülő lelassítja, lecsendesíti a külső világot, és egy olyan teret alkot, amelyben a mesélő és mesehallgató a közösen átélt élmény során eggyé válik. Ez a szülő-gyermek kapcsolat egyik fontos pillére, az erre fordított idő a későbbiekben sokszorosan megtérül! (Ez lesz az alapja a későbbi bizalmas szülő-gyermek beszélgetéseknek is.)   Az egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy lerázzák, hogy csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül. Az egyperces, instant mese olyan, mintha egy pohár nemes bort egyhajtásra felhörpintenénk, vagy egy klasszikus zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk. A mese csak akkor éri el jótékony hatását, ha a gyermekhez csonkítatlan változatban jut el. Minden elemének fontos szerepe van, és a megváltoztatással, rövidítéssel épp a lényegi mondanivaló sikkad el. Ezekre a fontos dolgokra szerettem volna felhívni a figyelmet.   A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.   A mese az ősbizalom élményét erősíti meg, azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapérzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni. Úgy gondolom, hogy az a szülő, pedagógus, aki a mese varázsával, csodájával ajándékozza meg a gyermeket, aki lélekben ő maga is egy kicsit megőrzi gyermeki világlátását, mágikus gondolkodásának maradványait sokkal könnyebben boldogul problémahelyzetekben, dolgozza fel a veszteségeket, kudarcokat. Ez pedig az érzelmi intelligencia területéhez tartozik és a mese elsősorban ezt fejleszti. Íme az én tízparancsolatom, azok a tanulságok, amelyeket gyermekkoromban a mesékből sajátítottam és amelyeket felnőttként tudatosítottam magamban és ami a mesék hatásáról szól: Lássam meg és fogadjam el és a csodákat, a varázslatot. Éljek szerendipikusan. Merjek elindulni. Hogyha ott van a zsebemben a hamubansült pogácsa és az atyai-anyai áldás, semmi vész ne érhet. A többi majd kialakul útközben. Keressem meg a saját utam és azon haladjak. Ne siessek, csak lassan. Mindig vannak rövidítések, kényelmesebb megoldások, de ezek csak zsákutcák, soha ne térjek le a jó útról. Segítsek, hogyha olyan társakkal találkozom, akik segítségemet kérik. Vagy észre is vehetem őket és én ajánlhatom fel a segítségem. Tudjak segítséget kérni, amikor szükségem van rá és tudjam elfogadni a felajánlott segítséget. A jóság, az őszinteség, a hitelesség pillanatnyilag nem mindig éri meg. Mondhatják, hogy naiv, gyerekes vagyok, de én az a mesehős szeretnék lenni, aki felkapaszkodik az égig érő fa tetejére. És oda csak így lehet. Tiszteljem az ellenségeimet és csak szemtől-szembe küzdjünk, egyenlő esélyekkel. Fogadjam el a vereséget. Én sem vagyok legyőzhetetlen. Küzdjek meg azért, ami nekem fontos. Ne adjam fel, ha elbukok. Kimutathatom az érzéseim: örömömet, bánatomat, fájdalmamat, csalódottságomat. Sebezhető leszek, ugyanakkor sebezhetetlen. Ne ítéljek, ítélkezzek felszínesen. A gebe gyakran egy táltos csodaparipát rejt. Ne féljek a veszteségektől és a kudarcoktól, mivel ezek az önmagam felé vezető utazás részei. Legyek hálás ezekért, mert sokkal többet tanulok belőlük, mint a sikereimből.     (11. A sárkányok néha megszelídülnek!) Dr. Kádár Annamária  pszichológus-egyetemi adjunktus     Forrás: http://veszprem.babamama.info/