A jó hír az, hogy lehet enyhíteni a válással járó negatív faktorokat, a rossz hír pedig az, hogy igazán úgy válni, mintha „mi sem történt volna” nem lehet. Valamennyire mindenképpen traumatizálódni fog a gyermek, de nem mindegy, hogy hogyan, milyen mértékben. Nagyon fontos, hogy ami a felnőtt világhoz tartozik, az maradjon felnőtt szinten.
Legjobb lenne, ha mi magunk, mint szülők, megértenénk, hogy miért is akarunk válni, és ezt meg is tudnánk egymással beszélni. Utána már „csak” a gyermek aktuális életkorának megfelelő nyelvezetre kell lefordítani azt. „Sajnos anya és apa már nem tudnak többé együtt élni, de ez nem befolyásolja az irántad érzett érzéseinket, ez a mi felnőtt döntésünk, nem te vagy az oka. Mi örökre a te szüleid maradunk, még akkor is, ha már nem fogunk egy lakásban élni így.” Bizonyos saját érzésekkel, gondolatokkal, élményekkel nem árasztjuk el és nem próbáljuk őt bevonni abba, ami köztünk történik, és biztosítjuk őt mindkettőnk részéről, hogy őt továbbra is szeretjük, bárhogy is érzek én, mint apa/anya a másik iránt. Fontos, hogy elviseljük a gyermek ezzel kapcsolatos haragját, negatív érzéseit és ami sokszor talán még ennél is nehezebb: „megengedjük” neki, hogy szerethesse a másik szülőfelet.
-
Melyik korosztálynak melyek a legfontosabb sérülési pontjai? Korosztályok szerint milyen különböző feladatok várnak a szakemberekre?
Csecsemőkorban ritkán fordul elő, hogy a gyermek közvetlenül átélne rossz érzéseket a szülők válása kapcsán, de mivel itt van még a legközelebb a szimbiózishoz a gyermek, itt lehet rátenni legkönnyebben a szülő érzéseit. Nem a csecsemő igényeire hangolódik rá a szülő, hanem a saját érzései szerint bánik a gyerekkel: két tipikus jelenség a túlszeretés és az elhanyagolás. Az elvesztett társ után keletkező űrt a kisbabával pótolja, vagy fizikailag ugyan ellátja a gyermeket, de nem reagál a gyermek érzéseire, nem hangolódik rá. Az anyák a mindennapi tevékenységek során sok közös élményt átélnek a gyermekkel: szoptatás, pelenkázás, így az apák könnyebben „kimaradhatnak” a gyermek neveléséből. Ha ebben az életszakaszban történik a válás, egy picivel jobban kell figyelni arra, hogy legyen lehetősége az apának is kialakítani a kapcsolatot a gyermekkel.
Ha 3-5 éves kor körül történik a válás azt is számításba kell vennünk már, hogy milyen nemű a gyerek, vagy amellett, hogy hányadik gyerek, milyen a temperamentuma, milyenek a kognitív és szociális képességei. Ebben az életszakaszban kezdünk rájönni, hogy vannak fiúk és lányok, hogy apa fiú, anya lány, és hogy a fiúgyerek előbb (a tudattalan szintjén) „megküzd” az apjával, majd azonosul vele, a lány pedig - kicsit más folyamatokon keresztül - az anyával azonosulva éri el női nemi identitását. A válás szempontjából ez egy nehéz szakasz, mert ha az apa pont ebben a korszakban lép ki egy kisfiú életéből, akkor egyrészt a gyerek tudattalanul megélheti azt, hogy ő az, aki ebben a férfias harcban a „győztes”, elűzte apát, amitől bűntudata is lehet, ami nagy félelmeket róhat rá, hiszen közben ő szereti is apát: ennek a feloldásában kell, hogy segítsük őt.
Az iskoláskor jellemzője az önkontroll kialakulása, a külvilág figyelembe vételének tanulása, a szabályok megértése. Tipikus tünetek a túlzott teljesítésbe, tanulásba menekülés, kényszerek, örömtelenség, verekedések, vagy épp az áldozati szerepbe kerülés. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a szülő már elég nagynak látja a gyermeket ahhoz, hogy „felnőttként” kezelje, és olyan döntésekbe is bevonja, hogy hol éljen a gyerek ezután, ami az ő számára valójában egyenlő azzal a kérdéssel, hogy „kit szeretsz jobban?”
A gyerek nem tudja megúszni a lojalitás-konfliktust, mindkét szülőjével szemben egyszerre lesz haragos és bűntudatos, hol az egyik, hol a másik érzés lesz tudatos, hol az egyik szülő felé, hol másik felé, és egy ilyen hullámvasút érzés mellett lehetetlen arra figyelni, hogy mennyi 6x8, vagy hogy a gólya pontos j vagy ly-os.
A serdülőkor a felnőttkor küszöbe: rengeteg testi változással jár, közben a szülőről lassan le kell válni, a kortársak egyre fontosabb szerepet kell hogy játsszanak, a reális önkép kialakulásának, valamint a nemi identitás megerősödésének szakasza ez. Az itt felmerülő problémák: öngyilkosság, drogozás, bűnözés, személyiség szétesése, evészavarok, nemi identitás körüli problémák, önértékelési zavarok.
Kamaszkorban a szülőnek ugyanúgy össze kell hangolódni a gyerekével, mint csecsemőkorban, és segítenie kell a serdülőt egy kicsit kiigazodnia érzései katyvaszában. Ha maga a szülő elbizonytalanodik, és már csak magából reagál a gyerekre, akkor bizony félrehangolja a dolgokat. Mondjuk a saját bűntudatos érzései miatt olyat enged meg a kamasz gyerekének, amit korábban nem. Most azonban egy olyan tudattalan belső „deal” okán „hogy oké, bocs, válunk, de cserébe megkapod, amit kérsz”, elengedi a kétnapos a „Kocsma a félszemű Drogbáróhoz” elnevezésű megabuliba, ahol a kamasz olyan dolgokkal, élményekkel találkozhat, amelyekre sem érzelmileg, sem kognitíve nincs felkészülve.
-
A Léna listái egy 11 éves kiskamasz szemszögéből mutatja be a válás folyamatát. Tud-e segíteni egy könyv a gyereknek abban, hogy könnyebben feldolgozzák a traumát? Ha igen, hogyan?
Egy jó könyv olyan tud lenni, mint egy jó barát! Természetesen ugyanúgy, ahogy egy kapcsolat is két félen múlik, úgy ebben az esetben is számít, hogy ki olvassa és mit olvas. Segíthet abból a szempontból, hogy szórakoztat, eltereli a figyelmet az aktuális nehéz érzésekről. Információt adhat, hogy mások is vannak így, mint én, olyan, mintha egy közösségre találnék.
Példaképet teremthet, azonosulhatok a hőssel, megélhetem vele együtt a nehézségeket, de láthatok arra is példát, hogy van kiút, vagy minta a megküzdésre. Belém ivódhat, hogy minden jó, ha vége jó, hogy reménykedhetek. Katarzist élhetek át. De könyv kapcsán elkezdhetek beszélgetni valakivel, kialakulhat egy eszmecsere, cserélhetünk könyvet, elindulhat egy barátság.
|