Mivel a trilógia tulajdonképpeni főszereplője egy különleges vonat, amelyen árva és vészhelyzetbe került gyerekek utaznak, ezért adta magát, hogy minél több izgalmas helyet bejárjak velük. Az első kötet 1896 húsvéthétfőjén indul, és Közép-Kelet-Európát barangolják be a hőseim, a második kötetben New Yorktól Los Angelesig átszelik az Államokat, a tervezett harmadik kötet pedig Ázsiában játszódik, és szilveszterkor ér majd véget a történet, tehát nyolcvan nap helyett nyolc hónap alatt kerülik meg a földet. Mivel ez a világjáró road-movie-s dramaturgia vált a szöveg rendezőelvévé, a millenniumi lázban égő dualista Magyarország boldog békeidőjének helyenként ironikus megéneklése után újra akartam álmodni a bevándorlóktól hemzsegő, nagyhatalommá váló USA mindennapjait. Egyszerűen érdekelt, hogy mit művelnek ott az agyszüleményeim. Alapvetően elég jól elvoltak. Hőseidet, amikor útközben megéheznek, egy új marhapogácsás étellel, a hamburgerrel kínálják, a szomjukat pedig egy titkos összetevőkből álló barna itallal, a kólával oltják. Szóba kerül a pattogatott kukorica is, melyből már akkor létezett édes és sós, és ha éppen nem tudják mivel elütni az időt, akkor beülhetnek egy némafilmre a helyi filmszínházba. Mennyire adta magát, és mennyire volt tudatos, hogy mindezek a tipikusan az amerikai életformához kötődő elemek belekerüljenek a könyvbe? Volt olyan, amit mindenképp bele akartál még írni, de azután a cselekmény mégsem fogadta be, vagy nem illett sehova, és ki kellett maradnia? A történelmi kalandregény toposzait újragondolva már az első kötetben is játszottam kultúrtörténeti utalásokkal: Zsiga, a főhősöm Henri Nestlé csokoládéját kapja születésnapjára, és az érettségi előtt álló Ady Endrétől Hajós Alfrédon és Gárdonyin át Montessoriig a kor számtalan ismert figurája felbukkan egy-egy cameo vagy akár komolyabb mellékszerep erejéig. Ez az ötlet egyébként a Forrest Gump logikáját követi: ahogy ő a 20. századi amerikai történelmet kalandozza végig, és az összes elnökkel kezet ráz, addig a Millennium expressz 1896 jellegzetes helyein halad keresztül, és egy csomó izgalmas figura megfordul rajta. Na meg ebbe a kalapba került a ma már teljesen kommersz, de akkortájt újdonságnak számító hambi-kóla-popcorn-triumvirátus és a filmipar születése is. Elképesztő élmény volt felfedezni az anyaggyűjtés több hónapos búvárkodása során, hogy mennyi minden alakult ki a 19. század utolsó éveiben. Ezt a gazdagságot próbáltam a kalandos sztori háttereként sűrítve visszaadni, de pont a sűrítés miatt több motívum és figura valóban kimaradt vagy csak említés szintjén jelent meg. Az első kötetben Lugosi Béla vámpírkodott volna Törcsvárnál, de már sokalltuk Péczely Dórával, a trilógia szerkesztőjével a mellékszereplőket, és ugyanígy járt a második kötetben Buffalo Bill az egész vadnyugati cirkuszával. Szóba kerülnek ugyan itt-ott, de a sztorihoz végül nem tettek hozzá. A regény egyik legfontosabb mellékalakja a magyar származású szabadulóművész, Houdini. Miért pont rá esett a választásod? Egy mai 10-12 éves gyerek fantáziáját, aki már filmes trükkökön szocializálódott, szerinted mennyire lehet megragadni egy ilyen figurával, illetve mi kell ahhoz, hogy valóban érdekessé lehessen tenni őt a szemükben? Nem aggódom amiatt, hogy egy digitális bennszülöttet ne nyűgözne le Weisz Erik (alias Houdini) legendás alakja, akiről egyébként néhány évente készül egy újabb film – pont tavaly mutatták Adrien Brody főszereplésével a bűvész életét bemutató díjnyertes minisorozatot. Egészen elképesztő trükköket vitt véghez, és a szabadulószámai nem pusztán szemfényvesztésre épültek, hanem tökéletesen ismerte az akkor fellelhető összes zárat meg lakatot, és pillanatok alatt ki bírta nyitni őket. De Ady Bandihoz és Hajós Alfrédhoz hasonlóan az érdekelt a figurájában, hogy milyen személyiség lehetett fiatalon, és hogyan indult el a világsiker felé. A Tamás bátya kunyhójától a Tom Sawyerig több fontos amerikai regény is szóba kerül a könyvben. Van esetleg kedvenced közöttük, illetve, ha módod nyílna rá, hogy ezek közül egyet feltegyél az iskolai kötelezők listájára, akkor mi lenne az? Egyértelműen a Tom Sawyer a kedvenc, és az amerikai próza is elképzelhetetlen lenne nélküle. A Tamás bátyát nem tartom különösebben jó regénynek (ezzel amúgy nem vagyok egyedül – a szakirodalom jelentős része komolyan kritizálja a könyv irodalmi értékeit), viszont az amerikai függetlenségi háború kitöréséhez letagadhatatlanul hozzájárult, és az USA színes bőrű lakosságának megítélésére óriási hatással volt. Zsiga új barátja Eliza, vagyis Liz, egy fekete lány, aki például a regény egyik szereplőjéről kapta a nevét. Ezzel emléket kívántam állítani gyerekkorom névadási mániájának, amikor váratlanul megszaporodtak a Szamanták meg az Eszmeraldák. A második kötetek sorsa mindig mostoha, hiszen rendszerint az elsőhöz mérik őket, ráadásul gyakran egyfajta átvezető könyvnek tekintik, ami áthidalja az űrt a kezdő kötet és a finálét tartogató harmadik között. Volt hasonló élményed a mostani második könyvvel kapcsolatban? Mennyire volt kiforrott terved a trilógia teljes történetéről akkor, amikor a kezdet kezdetén belefogtál az írásba? Kínlódtam a folytatással, nem tagadom. Már csak azért is, mert még sosem írtam korábban több részes sztorit, és nem volt egyszerű feladat minden szálat rendesen továbbpörgetni. A koncepció lényegében megvolt, de elég sokat módosult az utóbbi két évben. Eredetileg azt akartam, hogy a második kötet egészen 1912-ig tartson, és a Titanic katasztrófájával érjen véget, a trilógia záródarabja pedig az első világháborúban játszódott volna. Ehhez képest látszólag elég nagy váltás, hogy mégis maradtam végig 1896-ban, viszont az emberi viszonyok és a főbb konfliktusok szinte változatlanok maradtak. Ha már történelmi regénybe vágtam a fejszémet, mindenképp akartam élni a kezdetektől az infotainment, vagyis a szórakoztatva nevelés eszközeivel is, bár az első kötet kritikai visszajelzései alapján kicsit visszább vettem a történelmi háttérből. Attól viszont, hogy százhúsz évvel korábban játszódik a sztori, igyekeztem olyan problémákat tematizálni, amelyek a mostani tizenéveseknek ugyanúgy aktuálisak, mint a hőseimnek – a különböző társadalmi előítéletektől a kirekesztettségig. És ezért is érdekelt az akkoriban elképesztő méretű amerikai bevándorlási hullám, mert ez a téma közvetve vagy közvetlenül egyre több fiatalt is érint. A fogoly utolsó mondata kijelöli a Millennium expressz következő célországát. A magam részéről ezt nem spoilerezném el, de te mit árulhatsz el jelen pillanatban a trilógia befejező kötetéről? Annyit már elkotyogtam, hogy Ázsiában folytatódnak a kalandok – egészen pontosan Vlagyivosztokban, ami az 1896-ban gőzerővel épülő transzszibériai vasútvonal keleti végállomása. Miközben egy rakás egzotikus helyet érintve különböző járműveken egyre közelebb érnek egymáshoz jók és gonoszok, szökevények és üldözők, a családi és szerelmi szálak is tovább szövődnek. Zsiga két lány között őrlődik: Teri még az első kötet elején Zsolnay Vilmos unokájaként véletlenül került a vonatra, és egymásba szerettek, Lizhez pedig a New York-i Szabadság-szoborban raboskodva került közel. Hogy végül melyikük mellett dönt, és mi lesz a Millennium expressz sorsa, az egyelőre maradjon titok. Majd a 2016-os könyvhéten kiderül.