– Ejnye, gazdám, látod, hogy mit tettél?
– Jaj, ha tudtam volna, nem tettem volna.
– Nem baj, gazdám, most menj haza, tedd a farkamat a zsebedbe, és az udvarodban ásd el a földbe. Majd meglátod, nem leszel többé szegény, hanem meggazdagszol. A csodára majd odasereglenek az emberek, eljön a feleséged is, de senkinek se mondd el, hogyan és miképpen jutottál mindehhez. Az emberek minden egyes szavadat gazdagon megjutalmazzák, bízván, hogy ők is meggazdagszanak, de senkinek se szólj a történtekről, még a feleségednek se!
Hazament erre a szegény ember, és mindent úgy tett, ahogy a kis kígyó mondta. És lássatok csodát! Hajnalra az udvarában egy aranyalmafa nőtt. Az éjfélkor világított, de úgy ám, hogy alatta még a tűt is meg lehetett volna találni!
Erre a csodára az emberek özönleni kezdtek: a világ minden tájékáról jöttek oda.
Milyen fényesség van itt? Milyen gyönyörűség?
Szép, sudár, aranyalmát termő almafa áll az udvarban, s rajta annyi alma, mintha lapáttal rakták volna rá, szépen sorjában odatéve! Igazi csoda volt a javából.
– Honnan van ez neked? Ki adta? Hogy sikerült megszerezned? – kérdezősködtek az emberek, és pénzt tettek a szegény ember elé, hogy ossza meg velük a titkot. De ő hallgatott, akár a sír.
Hírét vette az aranyalmát termő almafának a király is, meg annak szolgálója, a szegény ember felesége.
– Hallod-e, menj el a férjedhez, és kérdezd meg tőle, hol szerezte az aranyalmafát! – parancsolta a király.
Elment a szegény emberhez a felesége, sírt az egyik éjjel, a másik éjjel, és a harmadik éjjel is…
– Honnan van mindez neked? – kérdezte tőle.
– Így és így jártam – felelte a férj, és szép sorjában elmondott mindent.
Az asszony fogta magát, visszament a királyhoz, elmondott neki mindent.
– Jól van, majd este elmegyek hozzá – mondta a király. – Elsőre nem találom el, hogy honnan van neki mindez. A másodikra se, de a harmadikra eltalálom, mire elveszti az emberektől kapott pénzt, az aranyalmafát, de még a fejét is.
Úgy is történt, ahogy a király mondta. Megalkudott a szegény emberrel, hogy harmadszorra eltalálja, honnan van neki az aranyalmákat termő fája. A szegény ember elvesztette a fogadást, erre parancsolta neki a király:
– Holnap jelentkezel a palotámban, ahol fejedet veszi a hóhér!
A szegény ember nagyon bánkódott, sírt-rítt keservesen, majd odament a bokorhoz. Onnan kijött a kis kígyó.
– Gazdám, ugye szépen kértelek, hogy senkinek se mondd el a történteket? Halljad hát, még egy kissé a segítségedre tudok lenni. Ha majd a kivégzés előtt megkérdik tőled, mi az utolsó kívánságod, te azt feleld rá: „Ne akasszanak fel akkor, ha a nap nyugaton felkel”. Én majd a segítségedre leszek.
No, megkérdi a szegény embert másnap a király, mi az utolsó kívánsága.
Ő pedig azt felelte, amit a kígyó tanácsolt neki. A király gondolkodóba esett: „Hát, ez bizony nem lehetséges!”
– Rendben van! – mondta.
De a nap nyugaton kelt fel, ahova előtte nyugovóra tért. Minden fordítva történt, mint máskor.
No, így mentette meg a szegény embert a haláltól a kígyó.
Ha az egér farka hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.