A láthatatlan hős - Egy igaz ember budapesti története
Wittmann Ildikó 2016.07.07. 18:15
Írta: Luca Cognolato, Silvia Del Francia, fordította: Todero Anna. Manó Könyvek, 2015., 200 oldal
A fikció és a kíméletlen történelmi adatok
Csak az a fránya történelem ne lenne, gondoljuk, míg végigbukdácsoljuk a Visszafelé az autóban című fejezetet a regényben, amely egyszerre akar történelmi gyorstalpalót adni a második világháború kirobbanásának okáról, főbb eseményeiről, tragédiáiról; mindezt egy gyors párbeszédbe építve, amelynek ugyanakkor az épp megismert szereplőket is jellemeznie kell.
Luca Cognolato és Silvia Del Francia A láthatatlan hőscímmel megjelent, Giulio Perlasca budapesti működéséről szóló ifjúsági regénye, szomorúan konstatálhatjuk, az első magyar nyelvű életrajzi regény erről a valóban példaértékű személyről. A cím utal nem csupán arra a hősiességre, amellyel Perlasca a háború végnapjaiban embereket ment, hanem arra az alázatra, arra a szerénységre is, ahogyan szinte élete végéig őrzi magában valódi énjének titkát. Páratlan emberi nagysággal van tehát dolgunk.
|
Épp ezért megengedőbbek lehetünk a jelen művel is, hiszen ráadásul olasz szerzők tollából pontos helyrajzi ismeretet vonultat fel Budapestről, a kor magyar és külföldi politikusairól, funkcionáriusairól. A legnagyobb erénye ennek a könyvnek, hogy nem hagy bennünket eltévedni a háború sötét fellegében.
Hatalmas hiányosságunk, hogy ezekről az emberi történetekről, a bátorság, az emberség eltántoríthatatlan képviselőiről csak a történelemórákon hallunk, a történelemkönyvekben olvasunk Magyarországon. Pedig az lenne jó, ha az örökké élő kultúra részeseivé válnának, regények, filmek születnének róluk, s így az emlékük annyira eleven és megközelíthető lenne, hogy tetteik akár a mi tetteink alapjává válhatnak.
Viszont így van már egy, történelem szempontjából elég pontos ifjúsági regényünk; mondhatjuk, hogy nyert ügyünk van, kezdődhet az alapozás, és ez így is van.
Úgy tűnik azonban, hogy a szerzők mintha túl nagy falatot helyeztek volna a tányérjukra: bár Perlasca rövid budapesti mentőmunkájára fókuszálnak, nem tudják legyűrni magukban azt az igényt, hogy teljes történelmi tablót fessenek. Így aztán az irodalmi szöveg többször átcsúszik tényközlésbe, a regény végén pedig függelékek, utószavak találhatók – nem haszontalanság, de nem a regény műfaját erősítik.
Nehezen egyensúlyoz a szöveg a fikció és a kíméletlen történelmi adatok tálalása között. Sokszor pont akkor válik átélhetővé az olvasmány, amikor a tények felett álló elképzelt jeleneteket olvassuk; a valósághoz közelítő kitalált mondatokat a valóságban is létező személyektől. Máskor meg pont a melodramatikus átkötések csordulnak túl, a hatvanas-hetvenes években íródott, mára kissé avíttas ifjúsági regények hangnemét reprodukálva.
Ha tehát hangnemében nem is mutat újítást, szemléletében – mindenképpen újnak számító őszinteséggel – nem púderezi a regény a korabeli magyar közélet különféle megnyilvánulásait sem. Az őszinteség pedig mindig jó választás, hiszen közelebb visz az önismerethez, ami egy történelmi regénynek végső soron a célja.
Wittmann Ildikó
Forrás: gyermekirodalom.hu
|
|