Egyszer tavasszal Sáriékat meglátogatta Vilma néni, és Sári azt mondta Matyinak, na, ez hiányzott csak, és amikor Matyi megkérdezte, hogy ki is az a Vilma néni, Sári elkezdte magyarázni neki, hogy Vilma néni egy idősebb hölgy, egy csomó barátnője van, akikkel folyton telefonon cseveg, hogy valaha nagyon gazdag volt és beutazta a fél világot, de ma már csak a rokonaihoz járogat, és hogy amikor felbukkan, a papa mindig keresztet vet és azt mondja, na, ebből már megint szép kis malőr lesz.
És amikor aztán Matyi átment Sáriékhoz látogatóba, hát saját szemével láthatta Vilma nénit, a maga minimum kilencven kilójával, amint a lakásban szaladgál hálóingben, cigivel a szájában, és a szemüvegét keresi éppen.
Sári mamája odakiáltott neki, Vilma, telefonod van, a barátnőd, Irma hív, és a néni csak beszélt és beszélt a telefonba, Sári papája ezalatt lement a garázsba, hogy kicserélje az autón a fékpofákat, Sári mamája meg felment a harmadikra Szerénke nénihez egy tortareceptért, és Vilma néni még mindig csak beszélt, a párizsi emlékeiről, ahol azzal az Irmával volt nyaralni, és Matyi azt mondta, figyu, Sári, elhoztam a telefonkagylót, menjünk el valahová játszani, szombat délután van, csak nem fogunk itthon ülni!
Sári azt felelte, rendben, várj, mindjárt felhúzom a cipőmet és máris indulunk, és miközben Matyi várta, hogy Sári felvegye a cipőjét, valami szörnyű dolog történt. Vilma néni azt mondta, Irmám, egy pillanat, csak rágyújtok egy újabb cigarettára, és letette a kagylót, csak hogy amikor visszatért, még mindig szemüveg nélkül, a varázskagylót vette a kezébe és azt mondta, na hol is hagytam abba, hát persze, szóval szívesen látnám még egyszer Párizst az Eiffel-toronyról, és alighogy ezt kimondta, el is tűnt.
Matyi szaladt az előszobába, ahol Sári éppen a cipőjét húzta, és odakiáltott neki, te Sári, szörnyű pácba kerültünk, a nénikéd Párizsban van az Eiffel-tornyon, és elmondta Sárinak, mi is történt, mire Sári a fejéhez kapott és azt mondta, Matyi, micsoda malőr, a papámnak igaza volt, most mi legyen, csak nem hagyhatunk egy idős hölgyet hálóingben szaladgálni Párizs utcáin, gondoskodnunk kell arról, hogy itt legyen, mielőtt még a szüleim visszajönnek, remélem, ez világos. És Matyi azt mondta, hát jó, tudjuk, hol van, úgyhogy elrepülünk érte, és azonmód felemelte a telefonkagylót, amit a néni elejtett rémületében, és megkérte, hogy Párizsban legyenek az Eiffel-tornyon, és abban a pillanatban el is tűntek, kagylóstul.
Az Eiffel-tornyon jó kis szél fújt, a turisták csodálták a várost és a Szajna folyót, amely csillogott a tavaszi napfényben, csak Matyinak és Sárinak nem volt ideje holmi csodálásra, Vilma nénit keresték, aztán egyszer csak Sári azt mondta, nézd csak, ott van, és valóban, Vilma néni a korlátnál állt, a turisták meg bámultak rá, hogy vajon miért van hálóingben, szegény néni szemüveg nélkül szinte semmit sem látott, így hát csak hajolgatott és hajolgatott, amit nem kellett volna csinálnia, mert ahogy egyre jobban hajolgatott, hirtelen átbillent a korláton és zuhant lefelé. Sári felkiáltott, Matyi, gyorsan, mentsd meg, elvégre nálad van a kagyló, és Matyi belemondta a kagylóba, hogy kérem szépen, csináljon Vilma néniből egy gyapjúsálat, és a kagyló megszólalt, nem probléma, így mire Vilma néni a járdára zuhant, puha gyapjúsál lett belőle, és nem esett semmi baja.
Matyi meg Sári szaladtak lefelé, ahogy csak a lábuk bírta, de képzeljétek el, odalent semmiféle sálat nem találtak, és Matyi azt mondta Sárinak, na, a néninek annyi, de Sári azt mondta, nézd csak, Matyi, ott azt az urat, és Matyi odanézett, és egy japán turistát látott fényképezőgéppel, amint a kezében szorongat egy vörös gyapjúsálat, és nézegeti, aztán a nyaka köré tekeri, mert valóban nagy szél volt, és Matyi azt mondta, hallgass ide, Sári, ez akár ő is lehet, mi a véleményed?
És Sári azt mondta, én is így gondolom, csak hát, tudod, mi történne, ha abból a sálból most Vilma nénit csinálnánk, képzeld, hogy megijedne az a kis japán, ha egyszer csak Vilma nénit találná a nyaka köré tekeredve, és Matyi azt mondta, és képzeld, hogy elterülne a földön az a kis japán, hiszen a néni minimum kilencven kiló, mi van, ha annak a szerencsétlennek kitöri a nyakát, szóval várnunk kell, hogy az a japán valahol levegye magáról a sálat.
Így aztán mentek-mendegéltek a japán után, ott voltak a nyomában a Louvre-ban, ahol szombat lévén nem kellett belépőjegyet fizetni, követték a Luxembourg-kertbe meg a nagy sugárutakon, és a japán csak ment és ment, Matyinak és Sárinak már fájt a lába, de az a japán olyan fürge volt, akár egy mókus, itt-ott megállt, hogy lefotózzon valamit, de egyszer csak integetni kezdett egy taxinak, és Matyi egészen megrémült és azt mondta, te Sári, ez már a vég, már alig állok a lábamon, most meg futkossak egy taxi után? De Sári azt mondta, figyu, Matyi, ne pánikolj, nyugodj le, nem fogunk mi taxi után rohangászni, még csak szaladni sem, hanem szép nyugisan utánarepülünk, és megkérte a kagylót, hogy változtassa őket verébbé, így aztán repültek és repültek a taxi után, elrepültek egészen az állatkertig, de ott a legborzalmasabb dolog történt, ami csak történhetett, mert ahogy fújt a szél, hát annak a japánnak a nyakáról egyszerűen lerepült a sál, mégpedig, hogy az ördög vinné el, éppen az oroszlán ketrecébe!
És az oroszlán, aki éppen nem tudott mit csinálni és szörnyen unatkozott, rágicsálni kezdte a sálat, kényelmesen leheveredett és rágicsálta azt a gyapjúsálat, lassan és megfontoltan, hogy jó sokáig tartson, és Matyi meg Sári, akik még mindig verebek voltak, azt mondták magukban, jesszumpepi, csak nem fogjuk végignézni, ahogy azt a szerencsétlen idős nénit elrágicsálja holmi unatkozó oroszlán, csupán azért, mert nincs más dolga, így hát egymás között csivitelve megbeszéltek valamit és a ketrechez repültek.
Matyi egyenest az oroszlán orra hegyére ült és csipkedni kezdte a csőrével, ahol csak érte, az oroszlán bődült egyet és felugrott, hogy elintézze a dolgot Matyival, de Sári pont erre várt, csőrébe vette a sálat és húzta kifelé a ketrecből. Elrepülni nem tudott vele, mert a sál nedves volt a nyáltól, és legalább fél kilót nyomott, szóval, mielőtt még az oroszlán feleszmélt volna, a sál kint volt a ketrecből, és az állatok királya szörnyen mérges lett magára, hogy hagyta holmi verebek által elrabolni az ő piros rágógumiját, és ismét felbődült, ezúttal olyan hangosan, hogy az állatkert látogatói összecsődültek megnézni, mi történik, de időközben Sári hármat csipogott, ami a telefonkagylóval előre megbeszélt jel volt, és Matyival meg a sállal együtt eltűntek.
Így tértek vissza Saródyékhoz, Sári mamája éppen megjött Szerénke nénitől a recepttel, meglátta a nedves sálat, két ujja közé fogta, és azt kérdezte, miféle szörnyű rongydarab ez itt, és Matyi nem merte bevallani, hogy az bizony Vilma néni, így aztán félénken kijelentette, hogy az az ő sálja, és Saródy néni azt mondta, pfuj, és egyenest a mosógépbe hajította, hozzátéve, hogy egy ilyennel nem hagyhatja Matyit elmenni, mit gondolnának Matyi szülei.
És aztán Sári papája is visszatért a garázsból, csuromvizesen, és rögtön azt kérdezte, hol van a néni, Sári nem tudta, mit is feleljen, így hát csak annyit mondott, hogy Vilma néni sétálni ment valahová, és Saródy papa a fejéhez kapott, ennek a nőszemélynek nincs ki mind a négy kereke, odakint úgy zuhog, mintha dézsából öntenék, ez meg elmegy sétálni. Saródy mama, aki éppen húzta kifelé a sálat a mosógépből, a fogasra mutatott, ahol a néni esernyője lógott, és azt mondta, nézd csak, még az ernyőjét sem vitte magával, ezt aztán jól megcsinálta, még az alsóneműje sem marad szárazon. És miközben ezt mondta, Matyi megfogta azt a nedves, kimosott sálat, odasúgta Sárinak, hogy szia, én megyek haza, és máris halkan kiódalgott, és amikor az ajtón kívül volt már, a telefonkagyló segítségével visszaváltoztatta a sálat nénivé, gyorsan becsöngetett és elillant.
Saródy úr meghallotta a csöngőt, kinyitotta az ajtót, és meglátta Vilma nénit egy szál hálóingben, facsarni lehetett volna belőle a vizet, és Saródy asszony összecsapta a tenyerét, az istenért, nénikém, hát mi jutott eszedbe, hálóingben kimenni ekkora esőben, ráadásul ernyő nélkül, mi van, ha megfázol, mars az ágyba, főzök neked egy citromos teát. Vilma néninek nem volt ellenvetése, csak a telefont kérte az ágyhoz, Saródy úr odavitte neki, és a néni ledőlt, és azonnal felhívta Irma barátnőjét, hogy éppen Párizsból jött vissza, ahol meglehetősen szeles az időjárás, hogy lezuhant az Eiffel-toronyról, de szerencsére nem lett semmi baja, és hogy még az állatkertben is volt, ahol fél órán át rágicsálta valamilyen oroszlán, és Saródy asszony rémülten tördelni kezdte a kezét és azt mondta, az isten szerelmére, félrebeszél, azonnal kórházba kell vinni, és Saródy úr komolyan bólogat, naná, ezt most nem vehetjük félvállról, mi van, ha tüdőgyulladás, és azonmód fogja az esernyőt és szalad a telefonfülkéhez, hogy mentőt hívjon, és miközben tárcsázza a számot, a bajusza alatt morogva megjegyzi, hiszen én megmondtam, ha Vilma néni jön, azt úgysem ússzuk meg malőr nélkül...
|