Amott katicabogarak sürögnek-forognak, sarki futórózsa szárán vígan falatoznak. Nótázgatnak ríva, tetűn tántorogva: ˝ééé-gen pó-zol-nak a vad-lí-báák vééé a-la-kót húúúúz-va.˝   Tavasz-szülte mámor követi a telet, amit a fogyó Föld egy életre eltemet. Éled a természet mindegyik csodája a haldokló bolygó mind a négy sarkába´.   Megrázza magát még egyszer. Utoljára. Esélyt ad az emberiségnek egy utolsó táncra, mivel természeti kincsek egész sora bánja, rossz gazdája veszni hagyja: nem ügyel se rája, se magára.   Még kizöldell, még virít egyet utószorra, savas esőket, cunamit, terméketlenséget hagyva utókorra; majd, - hogy megtisztuljon -, úgy lemossa hátáról e botor fajt, hogy Isten sem teremthet helyettünk többé ide nálunknál jobbat.