Nagyot kacagott erre a vén boszorkány ott a barlang szájában, a tűznél. Vicsorogva, gonoszul kacagott. - Mit gondolsz, te bolond asszony? Azért fogtam el a kecskéidet, hogy csak úgy visszaadjam? Hihihihihi! Váltságot kell fizetned ám értük! - Szánj meg engem, jó boszorkány kérlelte a szegény asszony, kilenc gyermekem vár otthon éhesen, és egyebem sincs ezen a világon, csak ez a két kicsi kecske. Miből fizethetnék váltságot neked? Kegyetlenül vigyorgott a vén boszorkány, egyetlen nagy foga kimeredt a szájából. - Nem kell nekem egyéb - mondta -, adj ide kettőt a gyermekeid közül. Akkor viheted a kecskéidet. Elkezdett erre sírni a szegény asszony, keservesen. Hogyan adhatna oda kettőt a gyermekei közül, mikor úgy szereti valamennyit? De a gonosz boszorkány nem tágított. - Két gyermeket akarok, vagy itt maradnak a kecskék! Hanem aztán addig, addig könyörgött a szegény asszony, hogy nem csak a kősziklák lágyultak meg körülötte, de még a vén boszorkány is engedett. - Jól van na, nem bánom - morogta - végül is, hozd el hát két kisebbik gyermekednek egy-egy szemét, azzal is megelégszem. De most aztán eredj, mert ha tovább lábatlankodol itt, rád uszítom a mérges kígyóimat! Indult hát nagy szomorúan a szegény asszony hazafele, és töprengett, töprengett, hogy mit is tegyen. Hagyta volna szívesen a két kicsi kecskét, de akkor honnan szerez tejet a gyermekek számára, miből főz vacsorát? Gondolt egyet szegény feje, és megállt a sötét erdőben. Kivette a saját két szemét, úgy indult vissza a boszorkányhoz. Tapogatódzott a fák között, tapogatódzott a sziklák között, mert bizony már nem látott szegény semmit, hiszen nem volt szeme. Hiába tapogatódzott, nem lelte az ösvényt. Arra járt a szellő, megkérdezte. - Mit keresel itt, szegény asszony? Hova lett a két szemed? - Jaj, ne is kérdezd, jó szellő - felelte a szegény asszony -, elhajtotta két kicsi kecskémet a vén gonosz boszorkány, és nem adja vissza, csak ha elviszem neki a két kisebb gyermekem egy-egy szemét. Jaj Istenem, hogyan tehetném azt? Pedig ha nem viszem haza a kecskéket, nem tudok enni adni a gyermekeimnek. Így hát inkább kivettem a magam két szemét, és azt viszem neki. Csak nem lelem az ösvényt, így vakon. Megsajnálta a szellő a szegény asszonyt nagyon. - Gyere súgta a fülébe, majd én elvezetlek. És vezette is szép ügyesen a szegény asszonyt, vissza a boszorkány barlangjához. - De hamar megjártad! Álmélkodott a vén gonosz boszorkány. Elhoztad-e a gyermekeid szemét? - Itt vannak nyújtotta ki tenyerét a szegény asszony. Elvigyorodott a vén boszorkány. Átvette a két szemet, és bedobta őket a tűzbe. S abban a pillanatban egy nagy, sötét pillangó rebbent föl a tűzből. Két nagy kék szem ragyogott éj fekete szárnyain. Hessegette a vén boszorkány, de a csodálatos pillangó leszállt a szegény asszony vállára, és nem ment el onnan. - Jó na, viheted a kecskéidet vigyorgott gyanakodva a vén gonosz, ha megmondod nekem, hogy milyen színe van a lángnak? - Kék - súgta a pillangó a szegény vak asszony fülébe. - Kék - mondta a szegény asszony. Ezt eltaláltad dörmögött bosszúsan a boszorkány, mégsem csapsz bé, hallod-e! Hány kányacsont van a kezemben? - Három - súgta a pillangó. - Három - mondotta a szegény asszony. - Na, viheted a kecskéidet! De gyere be értük, és oldozd el magad! Megijedt ám a szegény asszony, hogy most bizony észreveszi a boszorkány a csalást, ha elkezd tapogatódzni a kecskék felé. De abban a szempillanatban megiramodott a szellő, felkapott a tűzből egy marékra való parazsat, és rádobta a vén boszorkányra. Sivalkodott is őkelme kegyetlenül, kapkodott a parazsak után, arcát, kezét jól összeégette, és ezalatt a nagy, sötét pillangó megsúgta a szegény asszonynak, hogy merre forduljon, hova nyúljon, és percek alatt szabad volt a két kicsi kecske. Iramodtak is hazafele, ész nélkül, nyomukban a szegény vak asszony. Ahogy ment, félreálltak útjából a fák, félregurultak a kövek. S ott szállott előtte a nagy, sötét pillangó, szárnyán a két ragyogó kék szemmel. A földkerekség legszebb pillangója, a nagy éjjeli pávaszem. Hazaérve megfejte a szegény vak asszony a kecskéket, megvacsoráztatta kilenc gyermekét, és aztán valamennyien aludni tértek. S amíg aludtak, a szép nagy pillangó felszállott a Jóistenhez, és elmondta neki, hogy mit tett a szegény asszony. A Jóisten meghallgatta, aztán félrefordult egy pillanatra, hogy ne láthassa senki, amikor egy könnycseppet kitörölt a szeméből. Majd benyúlt a zsebébe, és elővett onnan két gyönyörű szép, vadonatúj szemet. Odanyújtotta őket a pillangónak. Másnap reggel, amikor a szegény asszony fölébredt és fölnyitotta a szemét, csodálkozva nézett körül. Látott! Szemeihez nyúlt, bizony ott voltak a helyükön! - Mi van veled, édesanyánk? Kérdezték a gyermekek. Miért nézel olyan csodálkozva? - Semmi, szívecskéim, semmi felelte a szegény asszony mosolyogva, és megcsóválta a fejét, valami csúnyát álmodtam az éjszaka, ennyi az egész. És amikor ezt mondta, abban a szent pillanatban egy nagy, gyönyörű szép, sötét szárnyú pillangó szállt ki a nyitott ablakon a kicsi házból, s eltűnt az erdőben. Különösen ritka, szép pillangó volt. A világ legszebb pillangója, a nagy éjjeli pávaszem.