A történet egy malacról szól, aki rengeteg pacával és mókás rajzzal elkezd naplót írni; imádja a moslékot, barátját, a Kacsát, a Gazdát, viszont gyűlöli a csirkéket, akiktől fél is kicsit. Ja, és rengeteget disznólkodik, mint el tudjuk képzelni, amin minden kisgyerek gurgulázva nevethet. Szegény nem jön rá, hogy a Gazda csak azért tartja, hogy levághassa és elfogyaszthassa (Kolbásznak és Malac Pecsenyének – az összetett szavakat mindig külön írja a leleményes fordító – becézi őt, mikor megvakargatja, megméri vagy eteti), ám amikor barátja felhívja erre a figyelmét, megijed, és még a csirkékkel is hajlandó szövetséget kötni, akik – mint kiderül – egy traktorból rakétát (Trakétát, hogy a könyvet idézzem) építenek, és ki akarják lőni a Plútóra; kell viszont egy bátor malac bele pilótának, aki „feláldozható”. Innen kezdve egészen szürreális fordulatokat vesz a történet: Malacot kilövik az űrbe, ahol – legnagyobb bánatára – csak kevés moslékot fogyaszthat, de valójában Plútó Vilmos Kertészetébe jut el, ahonnan – saját életét megmentendő – cselt eszel ki a Gazda és a Gazdáné (meg az egyik jelenetben feltűnő Kisgazda) ellen. Bevallom, én nagyon jól szórakoztam a kötet olvasása közben, nemcsak a primer poénokon, hanem az olyan, felnőttként is befogadható és élvezhető megfogalmazásokon is, amelyek az elsődleges szövegörömön kívül az elgondolkodás gyönyörét is megadják, mint ez a nyelvfilozófia: „Ma a Tehén azt mondta, hogy »szia, malac, nagyon répa vagy«. Szerintem azt akarta mondani, hogy »vidám«, mert malacul a »répa« és a »vidám« nagyon hasonlóan hangzanak. Ez biztos azért van, mert a répa és a boldogság Nagyon hasonló a Malacoknél. A RÉPA BOLDOGGÁ TESZ. Különösen a Fehér Répa. Így hát azt mondtam a Tehénnek, mert nem akartam csúnya lenni, hogy »Igen, ma nagyon répa vagyok, köszönöm szépen«.” A sztori tobzódik a váratlan nyelvi megoldásokban, a még váratlanabb fordulatokban és disznóságokban, amelyek valahogy soha nem undorítóak. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a kisgyerekek szeretik majd, hanem a felnőttek is, mert a szerző mindig gondoskodik olyan helyzet- és nyelvi komikumról, ami őket is megmosolyogtatja: „A Trakéta megkergült. Kerítéseken és falakon hajtottunk keresztül, és belerohantunk 1 Nagy Valamibe, amit a Kacsa szerint Művelős Háznak hívtak. Telistele volt mulatozó Gazdákkal. Miközben átszáguldottunk közöttük, kicsit integettem nekik, hogy Udvarias malac legyek, de azt hiszem, elég nagy Zűr zavart csináltunk. Ajjaj!” Azt javaslom hát, hogy tegyük félre kicsit a „sokkalsokkal nagyobb” fejünket, olvassuk el a könyvet gyermekeinknek, és nevessünk velük együtt önfeledten: nagyon hálásak lesznek érte! Nagy Koppány Zsolt