|
A mi Dózsánk – Mentünk, láttunk, hazajönnénk
2017.10.07. 13:40
 Írta: Nógrádi Gábor
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2014
Oldalszám: 256
Négy iskolás, egy töritanár meg egy vizsla. Mit keresnek ők valamennyien 1514-ben? És ráadásul „Kinizsi Pál” feliratú pólóban. (A vizslát kivéve.) A kis csapatnak feltétlenül beszélnie kell Dózsa Györggyel, mielőtt még visszaindulnak a jövőbe.
 Kezdetét veszi az utazás Temesvárra, amely bővelkedik kalandokban: többek közt összefutnak a gonosz Jumurdzsákkal (aki még nem félszemű) és a gyermek Dobó Istvánnal, a későbbi egri várkapitánnyal. Számos kalamajkába keverednek, néha csak hajszálon múlik az életük. Egyre gyakrabban jut eszükbe: vajon megváltoztathatják a történelmet?
Elkerülhető a magyar történelem egyik legvadabb mészárlása és az azt követő megtorlás?
Nógrádi Gábor fordulatos, letehetetlen regénye a Dózsa-féle parasztháború 500. évfordulójára jelenik meg, emléket állítva a magyar történelem egyik legizgalmasabb korszakának.
Előzmények:
|
Ismeretlen banda dúl A mi Kinizsink című regényből már ismert Szabolcs megyei Zeréndváron, ahol polgármester-választásra készülnek. A jelenlegi polgármestert, Sipeki Bélát, azaz Sipit, a történelemtanárt még a feltámasztott Kinizsi Pál segítségével emelték a sunyi és erőszakos Garai Nándor helyére.
A romboló, rabló és gyújtogató bandától félő lakosság a keménykezűnek ismert Garait hívná vissza, hogy rendet csináljon. A gyerekek ismét Kinizsihez fordulnak segítségért, aki azonban nem jön.
"Nem mehetek mindig, ha valami bajotok van, beste kurafiak! - üzeni Mátyás hadvezére. - Ti tán idegyöttetek segíteni, amikor Mátyás meghalt, és nyakig voltam a drekkben?"
Éjszaka az ismeretlen banda felgyújtja Tobrák bácsi asztalosműhelyét, és másnap a népgyűlésen a tömeg Garai Nándort emeli ismét a polgármesteri székbe…
„Ami a parasztháború témájában született, legyen az szakirodalom vagy művészi alkotás, azt mind igyekeztem feldolgozni az építészettől a vallási babonákig, a főurak lelki beállítódásától a jobbágyok nemi életéig. A dokumentumok, irodalmi művek segítségével talán egy érzékletes képet festhettem az 500 évvel előtti Magyarországról” – mondta Nógrádi Gábor, aki elmesélte azt is: „A mi Kinizsink című regényem főszereplői a hőseim most is. A történet egy önkormányzati választás előtt játszódik Zeréndváron ma, illetve 1514 júliusában. A mese tehát egyszerre aktuális és időtlen.”
 Osztálykirándulás?
Az időutazásos kalandregény minden író számára komoly feladat. Egyesítenie kell a történet jelenidejét a célba vett korral, és nem menekülhet az utóbbi alapos ismeretétől sem. Nógrádi Gábor egy kört már lefutott (A mi Kinizsink) ebben a kategóriában, és az előző könyv sikere is inspirál(hat)ta ezt a másodikat.
Hősei tizenéves kölkek (meg egy húg), természetesen eszesek, kissé csibészek. Két nagyokosa van: egyik a múltban tájékozódik egy sarkkutató biztonságával, a másik pedig a számítógép használatában és a virtuális világban. A szabályokat meglehetősen kreatívan értelmezik… Számítógépes zsonglőr is van köztük, aki egyszer már átdobta a társaságot Kinizsi Pál korába.
Hogy a poént ne lőjem le: a falu polgármesterségre áhítozó, meglehetősen köztörvényes főbunkója hatalomátvételre készül. Természetesen balkézi eszközökkel. A nem kívánatos helyi rendszerváltozás elmozdítaná a nem túl erős kezű jelenlegi polgit, az iskola – korábbi –történelemtanárát. A srácok átlátják, mekkora kockázatot hozna magával a tankdübörgésű fickó (előrehozott) választási győzelme. Ismét Kinizsi segítségét kérnék, de egy kisebb műszaki baki miatt kicsit odébb, Dózsa korában kötnek ki.
Az időútra velük tart jó cinkosként a történelemtanár, és… Ezen a ponton elnézést kell kérnem az olvasóktól, mert fölösleges volna sokkal rövidebben és rosszabbul elmondani Nógrádi Dózsa-regényét. Viszont érdemes végiggondolni, mitől annyira szerethető ez a nem túl vastag könyv. Legelőször is a humorától. Nógrádi, jó mesélőként szinte minden bekezdés, minden szituáció mögül kikacsint – az egyik legaranyosabb, ahogyan a korábban megjelent Kinizsi-regényre (tehát a többször hivatkozott az előzményre) hívja fel fél kézzel az olvasó figyelmét.
Karakterei, bár kellően valódiak, ugyanakkor kellemesen karikatúraszerűek is – hiszen a kamasz olvasónak nem finomságokat és lélekrezdüléseket kell feltálalni.
A kalandok, amelyekbe egymást sodorják diákok és felnőttek, teljesen valószerűek – ahogyan például a gyerekek saját falujuk 16. századi állapotába csöppennek, s ott okoznak rémületet, majd szereznek népszerűséget.
Elbűvölő, ahogy a kissé pipogyának gondolt töritanár a múlt alakjairól olyan apróságokat tud, amelyek rájuk nézve életmentő erejűek. Mert a tanár úr sokkal komolyabb múltbúvár, mint gondolnánk róla, és ezt mindenféle tudományoskodás nélkül képes elővezetni.
Végül pedig ott marad (megoldva vagy megoldatlanul?) a kérdés, ami minden időutazásos mű kulcskérdése: szabad-e belenyúlni a történelembe, akár csupán a jövőre vonatkozó információ fátylának föllebbentésével? És ha ilyesmi elhangzik, vajon milyen következmény, milyen reakció a jó, a lehetséges, az etikus.
Nógrádi Gábortól erre is kapunk választ, és ha felnőttként belegondolunk, igen szellemeset. Idősen és ősz fejjel is nagy élvezet volt olvasni a Dózsa-könyvet – és nagyon bízom abban, hogy a fiatalabbak is legalább ennyi örömet találnak benne.
[Szakmai megjegyzés, csupán az olvasó kedvéért. Tisztességes szerző (J. Verne, Jókai) már a 19. század derekán is alázatosan felkészült tudományos hátterű kalandregényeire; a kalandot a fantáziájából építette föl, a tényeket szakemberek, útleírások, szakkönyvek kifaggatásával gereblyézte össze, tömérdek jegyzettel támogatta meg. E tudnivalóknak a történetbe építése már nehezebb feladat. Verne gyengébb műveiben például adatok ezreit másolja ki statisztikai adattárakból, akadémiai előadásokból – és azok épp olyan szárazak és unalmasak –, majd mondatja fel a kalandba cseppenő tudós hősével. Jókainál ellenben hús-vér karakterek magyaráznak bonyolult dolgokat köznyelven a hozzá nem értők számára. (Fekete gyémántok). A fiatalabb generáció által roppant kedvelt fantasy világában ilyen kötöttségek nincsenek. Vagy a mindenhol kötelező varázsló/boszorkány/átmeneti élőlény vagy a kocsmáros/fogadós tud mindent. És kéretlenül is elmondja.]
Bedő J. István
Néha olyan jó érzés ifjúsági irodalmat olvasni így felnőtt fejjel. Kicsit újra gyereknek érezhetem magam. Visszagondolhatok az iskolás éveimre, a tanórákra, a tanáraimra, a szünidőkre, amikor igazán szabadnak érezhettem magam és igazából azon kívül, hogy a szünetre feladott kötelező olvasmányokat elolvassam csak az volt a dolgom, hogy jól érezzem magam. Mondjuk, ha Nógrádi Gábor A mi Dózsánk c. könyvéhez hasonló kötelező olvasmányaim lettek volna, akkor talán anyukámnak sem kellett volna párszor rám szólnia, hogy ugye olvasom a kötelezőket is?
A mi Dózsánk c. regény az 1514-es parasztháború 500. évfordulójának állít emléket. Bevallom, hogy nem ez volt a kedvenc témaköröm történelemből, sőt, úgy egészében véve nem nagyon rajongtam a magyar középkorért. Mégis, ebben a történetében kimondottan élveztem, hogy visszarepülhettem 500 évet és kis betekintést nyerhettem a magyar történelem eme véres részébe.
Adott egy kis csapat, 4 fiú és egy lányka, egy történelem tanár, Sipeki Béla és egy vizsla, no meg egy kisváros, Zeréndvár, ahol épp forronganak az indulatok. Ugyanis a kisvárosban valaki megtámadta a városka egyik idős nénikéjét, lopások is történtek és a nem olyan régen megválasztott polgármestert, Sipeki tanár urat, mindenki azzal vádolja, hogy tehetetlen. A tanár úr köré szerveződött diákcsapat minden áron azt szeretné elérni, hogy továbbra is Sipeki maradjon a polgármester, de úgy tűnik, hogy tehetetlenek Garai Nándorral szemben, aki a korábbi zeréndvári polgármester volt és most vissza akarja venni a hatalmat (nem mellesleg korrupt egy ember).
A gyerekek természetesen harc nélkül nem adják ám fel a tanár úr helyét és úgy döntenek, hogy visszautaznak megint az időben és újra Kinizsi Pál segítségét kérik, mint ahogy az A mi Kinizsink c. előzményben olvasható. Csakhogy az informatikai guru Attila gyerek programjának futása során egy apró malőr történik és a négy gyerkőc no meg a tanár úr bizony nem Kinizsi korában landol, hanem a Dózsa-féle parasztháború idején. Úgy gondolják, hogy ha már bekövetkezett a baki, akkor majd Dózsától kérnek segítséget, csakhogy rögös az út a nagy parasztvezérhez. Számos veszedelmes helyzetbe kerülnek, ahol szükségük lesz mind a tanár úr, mind a saját ügyességükre és tudásukra, hogy ép bőrrel megússzák ezt a nagy kalandot.
Nógrádi Gábor most is egy igazi érdekfeszítő ifjúsági történettel rukkolt elő. Bár nem olvastam a könyv előzményét, anélkül is tökéletesen érthető volt a történet és nagyon hamar megszerettem ezeket a gyerekeket, no meg Sipekit. A fiúk között van egy testvérpár, az ő esetükben nagyon jókat mosolyogtam a testvérek közötti szokásos civódásokon. Jó ötletnek tartottam, hogy egy-két mai tárgyat "véletlenül" magukkal vittek az időutazók, amik később óriási hasznukra váltak. Tetszett, hogy a történelmi események milyen szép keretet adtak a történetnek, hogy mind Sipeki tanár úr, mind a gyerekek megcsillogtatták történelmi tudásukat, jártasságukat a témában egy-egy kényesebb szituációban. Nem egyszer volt bizony, hogy az életüket köszönhették ennek! Szóval nem rossz ám az, ha tisztában vagyunk saját történelmünkkel, mert soha nem tudhatjuk mikor kerülünk egy időutazó történet kellős közepébe Magyarországon.
"Bea, aki Sipeki másik kezét szorongatta, elhúzta a száját.
- Mi bajod? Nagyon szimpi. És király a haja. Ilyen hosszú, göndör, fekete hajat még nem is láttam fiún.
- Mi van? - vigyorgott Domi. - Belezúgtál a Dózsába?
- Te hülye vagy! - nyávogott a kislány. - Te olyan hülye vagy!
Domi röhögött.
- Ennek mindegy, hogy milyen, csak celeb legyen."
Az író stílusában nagyon szeretem azt, hogy sokszor ki-kiszól az olvasóhoz (Dumas regényeiben tapasztaltam ilyet), megmagyaráz egy-két apróságot, tehát minket is a történet részeként kezel. A humora is nagyon eltalált, hol a szülő-gyermek, hol a tanár-diák, hol pedig a generációs különbségek helyzetéből adódnak vicces jelenetek, és bizony volt olyan, hogy kitört belőlem a hangos nevetés olvasás közben. Külön élvezet volt olvasni az ifjoncok mai szlengjét, no meg azt, amikor visszakerültek a középkorba és megpróbáltak ómagyarul beszélni.
"-Psssszt! - tette szájára az ujját Dénes. - Jó barát! - suttogta - Jó barátok vagyunk!
A paraszt szeméből azonban nem tűnt el a rémület. Levegő után kapkodott, és hörgött a nyakára feszülő fakeret szorításában.
- Kük vattok? - lihegte, és úgy bámult, mint aki jelenést lát.
- Nyugi má'! - mondta Domi. - Jó emberek vagyunk! Jaó emberek! Joua embörök!"
***
"- Ezek itt mindent beszopnak, mint a csecsemő. Ha azt mondom, hogy angyal vagyok, leborulnak elém. Ha azt mondom, hogy az ördög, visítva menekülnek. Tisztára olyanok, mint anyu. Ő is mindent megkajál, amit mondok."
Összességében egy szórakoztató történetet olvashattam, teletűzdelve a fontosabb történelmi tényekkel, szereplőkkel és eseményekkel az 1514-es történésekhez kapcsolódóan, így remélem, hogy pár vállalkozó kedvű történelem tanár elolvassa vagy elolvastatja ezt a könyvet a gyerekekkel. Szerintem sokkal több ragad meg bennük egy ilyen kerettörténet által, mint a száraz tényeket felsoroló tankönyvekből. Az biztos, hogy én ajánlani fogom az ilyen korú gyerekeket nevelő szülő ismerőseimnek, és garantáltan nem csak a gyerekeknek, hanem nekik is mókás olvasmányélményben lesz részük!
|
|
Zeréndvár lakosságát titokzatos bűncselekmények tartják rettegésben: ellopják a volt polgármester vadonatúj kocsiját, házakat fosztanak ki, embereket bántalmaznak. Hőseink - Domi, Bea, Gézuka, Attila, Dénes, valamint a történelemtanár Sipeki - tudják, hogy csak egy valaki segítheti ki őket szorult helyzetükből: Kinizsi Pál, a magyar múlt egyik nagy alakja, akit egyszer már sikerrel feltámasztottak, hogy rendet tegyen a településen. Azonban Kinizsinek esze ágában sincs még egyszer visszatérni a jövőbe, így a gyerekek elhatározzák, hogy ők utaznak vissza az időben, hogy jobb belátásra bírják Pali bácsit. Ám egy hibának köszönhetően pár évvel később, az 1514-es esztendőbe kerülnek, a Dózsa-féle parasztlázadás utolsó napjaiba. Hőseinknek mindössze négy napjuk marad, hogy megoldást találjanak a problémára, eközben találkoznak a gyermek Dobó Istvánnal, Jumurdzsákkal és történelmünk egyéb hírességeivel. Ja, és az sem utolsó szempont, hogy mindezt túl is kell élniük, ami a XIV. századi magyarországi állapotot tekintve cseppet sem egyszerű feladat.
A könyv, bár ezt csak a cím sugallja, A mi Kinizsink folytatása, éppen ezért az olvasónak kell egy kis idő, míg megismeri a szereplőket, valamint tisztázza magában az előző kötetben történteket. Feltehetőleg jóval könnyebb megérteni, hogy miért is pályázik újra a polgármesteri posztra Garai Nándor, vagy éppen miért is tölti minden szabadidejét a kocsmában a városfői posztjáról letaszítani kívánt Sipeki, ha mindezt az előzmények tudatában olvassuk, de azért önmagában is megállja a helyét ez a regény. Nógrádi hozza a szokásos formáját: egy pergős cselekményű, humorral átszőtt történetet írt meg, ám a humor ez esetben talán túl is tesz az eddigieken. Eddig is remek karaktereket alkotott meg, akiket meg lehetett mosolyogni, miközben magunkra ismertük benne, ám ebben a kötetben a szerzői kiszólások is gondoskodtak a jókedvről. És teszi mindezt olyan lazán, mintha valóban a tinédzserek közt töltené mindennapjait, velük együtt járna iskolába, ismerné a gondjaikat, érzelmeiket, gondolkodásmódjukat.
Feltehetőleg A mi Kinizsinknek is megvolt a maga történelmi háttere - azért is nyilatkozok így, mert az a regény eddig kimaradt az életemből -, de ennél a kötetnél is érezhető, hogy oktatni is igyekezett a szerző. Persze, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy teletűzdelte évszámokkal a kötetet, vagy oldalakon keresztül írt volna az adott társadalmi viszonyokról, politikai csatározásokról. Élvezetesen, sőt, mondhatni észrevétlenül adja az olvasó tudtára ezeket az információkat, amely az idősebbeknek remek felfrissítés lehet, az adott korszakról éppen tanulóknak pedig a kiegészítést, a jobb megértést segíti elő. Emellett többször szóba kerül Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye, amelynek hősei - akik szintén a történelem valós személyei - felbukkanása az irodalom-fanatikusoknak is egy gesztus a szerző részéről.
Én a magam részéről örömmel fogadnám, ha a kis csapat újabb időutazásra készülne, amelyben a történelem más fontosabb fordulópontjai kapnak helyet, mert jó volt látni, hogy végre nekünk, magyaroknak is van egy ilyen könyvsorozatunk. Aki tehát egy kellemes, kortól és nemtől független nyári olvasmányra vágyik, annak szívből ajánlom ezt a kötetet, amely az igazi fantáziával megáldott közönséget kissé el is bizonytalaníthatja az utolsó mondatokkal az időutazás kérdését illetően.
Forrás: Könyvkritikák blog
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
