Talán az ufók rabolták el. Talán a mesebeli Miki majom hozza haza a lassú csónakon. Talán csempészek hajójára került.   Bármi történt is a tengeri viharban, a csoda egyszer bekövetkezik. Távol, egy idegen földrész fővárosában valaki a telefonért nyúl, és tárcsáz egy budapesti számot… Az író legszemélyesebb hangú könyve, a nagy sikert aratott Édes Munyimunyi! most új címmel és borítóval jelenik meg.

Könyvkritikák blog Nógrádi Gábor első regényét, a Gyerekrablás a Palánk utcában címűt 1983-ban írta. Azóta eltelt több mint harminc év, és mára az egyik legnagyobb kortárs gyermek- és ifjúsági könyvszerzőként tartjuk őt számon. Tavaly, munkásságának három évtizedes fennállásakor az IBBY magyarországi szövetsége életműdíjjal jutalmazta. Abszolút megérdemelten.   A Bánáti család a szünidő utolsó heteit Franciaországban, a tengerparton tölti. Az utolsó napokat azonban egy szörnyű tragédia árnyékolja be: Edit, az anyuka reggeli úszása közben viharba keveredik, testét nem találják sehol. A család - a hegedűművész apuka, a tinédzser Dóri, az alsó tagozatos Benedek és a négyéves Kata - szívükben szomorúsággal térnek vissza Magyarországra. Benedeket kivéve, mindannyiukban meghalt a remény, hogy valaha újra láthatják a családfőt (merthogy náluk Edit volt a család vezetője). A fiú tudja, érzi, hogy az anyukája életben van, csak éppen nem tud jönni, mert vagy az ufók rabolták el, vagy épp Miki majommal igyekszik kikeveredni a rossz akaróik karmai közül.   A kötet első kiadása 2005-ben jelent meg Édes Munyimunyi! címmel. (A Munyimunyi egyébként a képzeletbeli Miki majom nyelve, amelyet csak a Bánáti-gyerekek és Edit értenek meg, hiszen nagyon sok mindent takarhat ez a szó.) Habár az eredeti cím sokkal jobban illik a történethez, én mégis örülök, hogy nekem az új kiadás van meg, egy felől sokkal mutatósabb, másfelől így egy újabb dedikált példányra tehettem szert, amit ezúton is köszönök a szerzőnek.   A fülszöveg szerint ez az író legszemélyesebb hangú könyve, amivel tökéletesen egyet is értek. Régen éreztem már, hogy egy eredetileg gyermekeknek szóló regény ennyi gondolatot adott, ennyit érzelmet mozgatott meg bennem. A történet végletekig megható, a gyász és a remény csodálatos meséje. Habár elég hamar kiderül - és gyermekkönyv lévén sejteni is lehet -, hogy Edit nem halt meg, hanem egy másik földrész kórházában ápolják az emlékeit elvesztő nőt, mégis szomorúsággal telve olvassuk a családtagok reakcióit. Eleinte egyébként nem tetszett, hogy a szerző már a legelején tisztázza, hogy mi történt Edittel, de később rájöttem, hogy a párhuzamos történetvezetés sokkal jobb volt, mint ha a végén a semmiből került volna elő a nő. (No igen, ez is azt mutatja, hogy nem hiába ő az író, nem pedig én.)   A történet maga annak ellenére, hogy kissé meseszerű, mégis végig a realitás talaján mozog. Tulajdonképpen nincs benne egyetlen olyan szál sem, ami ne történhetne meg a valóságban, csak éppen nagyon kicsi rá az esély (itt főleg Edit megmenekülésére és "titkára" gondolok). Ezeket nevezzük csodának, és bármilyen hihetetlen, de csodák már pedig léteznek - ezt saját bőrömön is tapasztaltam már. A család többi tagjának szála azonban mentes a csodáktól, vagyis teljes mértékben úgy írta meg a szerző őket, ahogyan a való életben is reagálnának az emberek egy ilyen tragédiára. Közülük emelkedik ki a főhős Benedek, akinek nem csak az iskolában kell szembenéznie a hátrányokkal (a tanárok szomorú tekintetével, a 8-10 éves gyermekekre jellemző osztálytársi reakciókkal, őszinteséggel), hanem otthon is rá hárul a feladat, hogy életben tartsa a reményt húgában, akinek nem tudták megmondani a teljes igazságot. Eközben ő maga is hiszi, hogy anyja él, barátjával még egy ufó-kutatókhoz is elmennek bizonyosságot gyűjteni.   A regényben kapunk még egy érdekes mellékszálat Rizi-Lizi személyében. Nem az a tipikus nő, akire számítani lehet, hogy minden áron át akarja venni a feleség szerepét a családban, a gyermekek sem utálják őt, habár Benedek nem is szimpatizál vele teljes mértékig. Nem, ő egyszerűen tényleg csak arra vágyik, hogy megadja azt a szeretetet, amit Edit már nem adhat meg, valamint, hogy amennyire ez lehetséges, anyjuk legyen a gyerekeknek. Ahogyan a szerző is megfogalmazza az egyik fejezet végén, az ő vágya is teljesülhetne, ha Edit nem lenne életben. Habár regényhősről van szó, de bízom benne, hogy ő is megtalálta a boldogságát egy másik családnál, hiszen az egyik legtisztább lelkű szereplőről volt szó.    Számomra ez a regény lett a legkedvesebb Nógráditól, örülök is, hogy aláírt példányom van belőle, mert az biztos, hogy valódi kincsként fogom őrizni, hogy majd a gyerekeimnek, unokáimnak oda tudjam adni elolvasásra.