– Hol szerezted? – Útközben. – Rettenetes! – Az bizony. És most nem tudom, mit tegyek. – Oszd meg velem. – Mit? – Hát a bánatodat. Akkor neked csak a fele marad. – Jó, de attól még nem lesz meglepetése a mamámnak. Brekucinak felragyogott a szeme: – Ó, hát te ilyesmiben sántikálsz? – Nem sántikálok, hanem egész rendesen ballagok. – Jaj, hát ez csak amolyan szólásmondás! Meglepetésen töröd a fejed, igaz? – Már nem töröm. Már kitaláltam. – Akkor meg mi a baj? – Mégsincs meglepetés. – Ez érdekes! – Nem érdekes; ez borzasztóan szomorú – mondta az icipici sün, nagyon elszontyolodva. – Pedig volt öt szem ropogós májusi cseresznyém! – Hol vetted? – Rigó bácsinál. – Finom ajándék! – Én is azt hittem. Ahány csiga csak volt a zsebemben, mind odaadtam érte. Feltűztem őket a tüskéimre, és igyekeztem hazafelé, amikor szembejött velem egy nyúl. Megállt, és azt mondta: – A cseresznye mindig kukacos. Sokkal jobb a hónapos retek. – És te? – Bementem a mezei önkiszolgálóba, és elcseréltem a cseresznyét hónapos retekre. – Ezért búsulsz? Hiszen annak is biztosan örülni fog az anyukád. – Nem fog, mert aztán találkoztam egy egérrel. Az is megállt, nézte, hogy mit viszek, és megcsóválta a fejét. – Minden retek pudvás! Százszor jobb a tavalyi dió! – Szerencsére ott ugrált a közelben egy mókus, aki még sohasem kóstolt retket, és szívesen cserélt velem. – És hol a dió? – Találkoztam egy borzzal is. Megállt, és nagyon komolyan intett: – Fiacskám, jegyezd meg, hogy a tavalyi dió mind avas. Egy fürjecsketojás sokkal többet ér! – Fogtam hát, s elcseréltem a diót a sarki menyétnél egy fürjtojásra. – Itt az icipici sünnek már kezdett lefelé görbülni a szája. – Kivel találkoztál még? – sürgette Brekuci. – A rókával! – bökte ki Dönci. – Csak nem bántott a beste? – Dehogy! Nagyon barátságos volt. Azt mondta, okos süngyerek vagyok, de mielőtt átadom, jól nézzem meg, hogy nem záp-e belül ez a fürjtojás. – No és? – Megnéztem! – bőgte el magát az icipici sün. – És most már semmit sem tudok venni az anyukámnak helyette, mert egy fia aprócsiga sem maradt a zsebemben! – Ne sírj, no! – vigasztalta Brekuc. – Ajándékot nemcsak vásárolni lehet, hanem készíteni is. – Miből? – Például fűből és szalmaszálból. Mindjárt megmutatom, hogyan kell belőlük kosárkát fonni. Leült egy békarokka tövében, és munkához látott. Dönci csak nézte, nézte, és egyre jobban felderült a képe. – Taníts meg rá engem is! – ujjongott. – Hadd csináljam én is! Brekuci hagyta, és ha a pici sün ügyetlenkedett, türelmesen kibogozta a fűcsomót, kijavította a hibát. Olyan szorgalmasak voltak, hogy déli harangvirág-kondulásra elkészült két takaros, kerek kosárka. – De szépek! – lelkendezett Dönci. – A mamám biztosan nagyon fog örülni. Köszönöm, hogy segítettél, Berci, de mondd csak, miért csináltunk két kosarat? Brekucinak örömében fülig ért a szája, úgy válaszolta: – Mert én is szerzek meglepetést az én anyukámnak! – Érdekes – mondta az icipici sün –, én eddig mindig csak az enyémre gondoltam, de akkor most a te anyukád kosarát is teleszedem virággal!