Kornél sóhajtott. Ez megint kezdi – gondolta lehangoltan, de nem mondott semmit, mert hátha bátorításnak veszi a lány, és tovább locsog. De Izának ehhez nem kellett bátorítás. –  Tudod, egy sárkány körül kevesebb a levegő, és az tele van mindenféle füsttel, porral meg kénvegyülettel. Olyan, mintha egy vulkán tetején élnél. Most mi van?! A kérdés arra vonatkozott, hogy Kornél miért torpant meg, és miért igyekszik a tekintetével felöklelni a lányt. – Milyen sárkányról beszélsz? – Hát aki a házatokban lakik. – Orvos látott már? – Hát nem annyiszor, mint téged. Ezt nem kellett volna. Kornél sarkon fordult, és szinte futva indult vissza a házuk felé. De a kislány tartotta a lépést. – Mondtam már, előttem nem kell titkolódznod! Én is olyan vagyok! Kornél megállt, és elszántan szembefordult a kis szörnyeteggel. Elhatározta, hogy dűlőre viszi a dolgot. – Miért, én milyen vagyok? – Te tényleg nem tudsz semmit?! – Mit! A lány körülnézett, hogy nem hallja-e őket valaki, aztán a házra mutatott, aminek épp a kapujában álltak. – Ez egy menedékház! – suttogta sokatmondóan, és hunyorított. – Mi?! – Itt csak mágikók laknak. Úgy értem... Te tényleg nem tudsz semmit? Kornél komolyan rázta a fejét. – Furcsa... – folytatta a lány –, ide elvileg csak azok juthatnak be, akiket üldöznek a peritonok. – Kik?! Izabella ekkora tudatlanság hallatán hatalmasat sóhajtott, aztán a kapubejáróra bökött. –  Látod ezt a két szárnyas majmot a kapu két oldalán? Ők védik a bejáratot a rossz szellemektől. A peritonok a mágikók legnagyobb ellenségei. És ebben a házban kizárólag üldözött mágikók laknak. – És kik azok a mágikók? – kérdezte fintorogva Kornél. – Hogyhogy kik? Mágikus lények. Ebben a pillanatban egy idős asszony lépett ki a kapun, két kezében visszaváltandó üveggel tömött szatyrok. – Csókolom! – harsogta Iza. – Szervusztok, gyerekek! – mosolygott vissza hiányos fogsorával a néni, és eldöcögött szatyraival a sarki éjjelnappali felé. – Kollár néni is mágikus lény? – kérdezte vigyorogva Kornél. – Persze. Vízimanó. – Micsoda?! – ezen tényleg nevetni kellett: Kollár néni vízimanó! – Nem vetted észre, hogy naponta kétszer megy le a boltba vízért?! Egy vízimanónak rengeteg vízre van szüksége, de nem ám csapvízre, hanem forrásvízre. Kornél a fejét csóválta, de tulajdonképpen már kezdett tetszeni neki a játék. A kapucsengő névjegyzékét kezdte silabizálni. – Halmiék? – Hobbitok – vágta rá a lány. – Horváthék? – Elfek. – Kiss Benedek? – Benő bácsi? Troll. – És a nagymamád? – Mi lenne? Tündér. Na, ez már tényleg röhejes volt! Kornél tisztán emlékezett, milyen patáliát csapott Baranyai néni, amikor a Hekker testvérek betörték az ablakát egy bőrlabdával. Olyan válogatott szitkokat zúdított rájuk, hogy még Kiss Benedek bácsi is belesápadt, pedig ő huszonöt évig kamionozott. – Ha tündér, akkor elég jól álcázza magát! – mondta végül. – Hát igen! – hagyta jóvá a kislány. – Na és ki az a híres sárkány, aki miatt beteg vagyok? – kérdezte hetykén Kornél, és igyekezett olyan képet vágni, mint aki egyáltalán nem hisz az egészben, de a vicc kedvéért azért hajlandó úgy tenni. – Nem találod ki? Pedig még a nevében is benne van! – mondta a lány. Kornél újra a névjegyzéket kezdte tanulmányozni. Halványan emlékezett, hogy látta valahol kiírva, hogy dr. Sárkány Sándor, de az valószínűleg valami orvosi rendelőben volt. –  Fogalmam sincs – bökte ki végül kedvetlenül. A kislány egy névtáblára bökött. – Dragomán Tivadar? – kérdezte furcsán a fiú. – Azt mondtad, hogy benne van a nevében. – Tudsz angolul? – Kicsit. A hét napjait meg a gyümölcsneveket már vágom. – Tudod, mi a sárkány angolul? Kornél a fejét rázta. – Dragon. És az ember? Man. Dragon-man. Sárkány-ember. A Dragománok a legrégibb sárkánydinasztia Magyarországon. Kornél most először gondolkodott el komolyan a lány szavain. Merően bámulta a névtáblát, aztán komoran a lányra nézett. „Mi van, ha...ˮ Nem, nem hagyja magát ilyen könnyen átverni, ő már nagyfiú, mindjárt tizenegy éves! Na jó, nem is annyira mindjárt... – Te hány éves vagy? – Tíz leszek – mondta büszkén a kislány. – És még mindig hiszel a Télapóban? – vetette oda fölényesen Kornél, és bevonult a házba. Igaz, ez a bevonulás inkább hasonlított menekülésre, de időt kellett nyernie, hogy átgondolja ezt az egész marhaságot. A lány halálosan komoly képpel adta elő a történetet, még csak nem is gondolkozott közben, csípőből nyomta a válaszokat, szóval nagyon meggyőző volt az egész – de ennek akkor sincs semmi ért.