A két agyfélteke általában összehangoltan működik, ám a különböző helyzetekben, különböző feladatok teljesítése közben más-más oldal dominál. Az emberek nagyobb százaléka jobbkezes, és ezzel együtt általában a bal féltekéje a meghatározó, ahol a beszédközpont helyezkedik el, és a jobb kéz irányítása is innen indul.   A bal kezesek a lakosság tíz százalékát alkotják, azonban hetven százalékuknak ugyancsak a bal féltekéje a domináns. A közkeletű metafora szerint a jobb félteke a „művész”, a bal pedig a „tudós”. A jobb ezenkívül felelős a képek, hangok feldolgozásáért, a bal pedig a beszédet irányítja, felelős az elvont gondolkodásért.   A jobb félteke segít élvezni a zenét, viszont a számolás a másik feladata. A bal oldal fogékony a realitásra, a jobb pedig az álmodozás, az érzelmek világát képviseli. A pozitív érzelmek a bal féltekéhez, a negatívak a jobbhoz köthetőek. Ez az oka, hogy a nagy művészek jelentős része nem volt boldog, illetve depresszióval küzdött.   Az egyetemi oktató arra biztatta az óvónőket, hogy mivel 7-8 éves korig a jobb félteke a fejlettebb, a beszéden kívül a képek, a mozgás, a szimbólumok és a zene eszközeit is használják fel egy-egy dolog megértetése, megmagyarázása során, hogy összekapcsolhassák a gyerekek a beszédet a jelentéstartalommal. Ez nagymértékben segíti az egészséges agyműködéshez szükséges két agyfélteke közötti minél szorosabb kapcsolat kialakulását is.   Mező Ferenc az írásbeli feladatok helyett a rajzolási képességfejlesztők, az olvasás helyett a képolvasás mellett tette le voksát, de a fejlesztésben hatékony lehetséges módszerek közt említette a szerepjátékot és a bábozást is. A Debreceni Egyetem adjunktusa szerint ezt már az 5-7 éves gyerekeknél is el lehet kezdeni, annak ellenére, hogy a szakirodalom csak 11 éves kortól ajánlja a tanulási technikák tökéletesítését.    Az előadó úgy látja, már óvodáskorban fejleszteni kell a felelési technikát, meg kell tanítani játékosan a tanulásszervezést, mert iskolába kerülve nem tudják a kicsik beosztani az idejüket. A kutatások terén is jeleskedő előadó a kutatócsoportja által kidolgozott úgynevezett IPOO-modellt hozta fel követendő példaként. (Az IPOO-modell azon alapul, hogy a tanulást információfeldolgozási módszernek tekintik.)    Általános iskolások körében vizsgálták a tanulási módszereket, majd megírtak egy minimum programot, mely arra alkalmas, hogy megtanítsa a gyereket tanulni: azt, hogy hogyan kell figyelni, értelmesen jegyzetelni, megtalálni az összefüggéseket, illetve átszerkeszteni a szövegeket. A tanulók egyúttal egy feleléstechnikai alapot kapnak, mely azokra a tényezőkre – pl. szemkontaktus, gesztusok, mozgás – helyezi a hangsúlyt, amelyek pozitív irányba befolyásolják a feleletet. Mező Ferenc ennek a képességfejlesztő modellnek a hatásvizsgálattal előkészített átalakítását javasolja óvodások számára.