Kleinheincz Csilla A megfoghatatlan, ám nagyon is értékes emlékekről szól Limpár Ildikó tavaly megjelent mesekönyve, amely kedves, kényelmes és melengető, mint egy puha takaró. Hogy az emlékeknek mekkora hatalmuk van, azt Harmatrózsa Pannának, Csillaghalma egyik lakójának a saját bőrén kell megtapasztalnia. Neki nincsenek emlékei korán meghalt édesanyjáról, az apja viszont maga mond le a fájdalmasan szép emlékekről egy alku során. Amikor Panna legjobb barátját, Dobos Palkót elragadja a sötétség sárkánya, a kislány elmegy a titokzatos Elnyelő-tóhoz, hogy segítséget kérjen – ám cserébe neki is el kell veszítenie legkedvesebb emlékét.     Az Elnyelő-tó ugyanis egyúttal az emlékek tava, mely sok titkot rejt magában, olyan elveszett emlékeket, amelyeket mások hagytak a víz mélyén. Pannának a segítségért cserébe másokon is segítenie kell, de a látszólag más irányba tekeredő történet bozótossal, örvényekkel szegett utat követve a könyv végén visszaviszi Palkóhoz és a saját feladatához. Sok nehéz áldozatot hoz a mese hőse, bár a mesei környezet kedvesen ismerős, tündérek, sárkányok, királyi udvaroncok lakják. Ami a könyvben leginkább megragadott, az a régi-új érzés volt, hogy olyan mesét olvasok, amilyet kislány koromban szerettem volna, de fordulatai, tekergése mégis új és idegen. Annyi bűbáj, humor és mágia lakik benne, amennyinek lennie kell. Aranyló, inkább lányoknak ajánlott mese ez, de nem a mézesmázos fajtából. Jóságos, de nem negédes, és ahogy láttam, az én lányomat éppúgy elbűvölte, mint engem annak idején ennek a mesének a lelki testvére, a Mildi meséi tehette. A könyvben nem csupán az emlékek bírnak hatalommal, de a bánat, a  harag és a jóság is. Palkó szomorúsága bánatfellegeket idéz Csillaghalma egére, amelyek csak akkor oszlanak, amikor ismét minden jóra fordul és a kisfiú jókedve is visszatér. Szimorgó, a boszorkány pedig csak addig ronda, míg a szívében keserűség és düh lakik. Egy jó boszorkány miért is ne lehetne olyan gyönyörű, mint egy királykisasszony? Ne becsüljük le az emlékeinket, akármilyen fájdalmasak is néha, erőt adnak. És ha néha a számunkra legkedvesebbről kell lemondanunk, bízzunk abban, hogy akár ebben a mesében, a végén visszakapjuk - miután az áldozatunkkal megváltoztattuk magunk körül egy kicsit a világot. Kleinheincz Csilla Forrás: ekultura.hu