A matrózoknak fogalmuk sem volt róla, miféle rakományt visznek: a kapitány szigorúan meghagyta nekik, hogy egy ujjal sem szabad a zsákokhoz nyúlniuk.   Hazafelé utaztukban egy napon elunták magukat a matrózok, mert az égvilágon semmi munka nem akadt a fedélzeten. Az egyik azt mondta: - Kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, ha nem tudom meg, miféle árut viszünk. - Nem szabad - mondta egy másik -, a kapitány megtiltotta. - Nem is fogja észrevenni! - erősködött az egyik matróz. - Éppen csak belekukkantok az egyik zsákba. aztán gyorsan újra bekötöm a száját. Azzal lement a hajó gyomrába, és kioldozta az egyik zsákot, éppen azt, amelyikbe a kapitány a délnyugati szelet zárta. Ahogy a madzag meglazult, a délnyugati szél egyszeriben kisurrant a résen, s egyetlen szempillantás alatt elkezdett fújni, s úgy fölkorbácsolta a tengert, hogy a hajó perdült egyet a levegőben, és izzé-porrá törött. A többi zsák is kiszakadt, és a szelek sivítva elszaladtak. Szétszóródtak az óceánon, s azóta is ott tanyáznak.