Először listákat, jegyzeteket, kisebb skicceket készítünk. Mikor elégedettek vagyunk az alapötlettel, készítünk egy hozzávetőleges látványtervet vázlatokkal és szöveggel. És így tovább. Egy időben alakul a szöveg, az illusztráció és a layout, megvan az ÖTLET, most már az a kérdés, hogyan tudjuk azt a lehető legjobban közvetíteni.
A szöveget és az illusztrációt egyformán fontosnak tartjuk, megpróbáljuk kihozni belőlük a maximumot az olvasókkal való kommunikációban. Miután elkészültünk a fekete-fehér rajzokkal, nekilátunk a végleges színezés és a látvány kialakításának. Ezt követően még egy újabb kör ötletelés következik. Ezen a ponton jön el az ideje annak, hogy képeket gegekkel, apró részletekkel töltésük ki. Néha, egy-egy felmerülő ötlet kivitelezése, például egy kis szlogen elhelyezése egy a képen látható dobozkán beletelik egy órába. Elég sok kávé elfogy nálunk...
Mindennapi témákkal foglalkoztok, amelyeket olyan nyelvi és vizuális csemegékkel fűszereztek, mint a fogyasztói társadalom termelte új műfajok, kulturális örökségünk klasszikusai és azok újraértelmezései, a felnőtt- és a gyerekvilág különféle szituációi, szerepei, gyakorlatias és varázslatos megoldások. Hogy választotok témát?
Az érdeklődési területeinkről választunk témákat, de előfordul, hogy kapunk ötleteket a kiadónktól és az olvasóinktól is. A lényeg, hogy a téma mindig valami számunkra inspiráló és kihívást jelentő dolog legyen.
Hogy született Tatu és Patu? És hol?
Aino találta ki Tatut és Patut 1998-ban. Ebben az időszakban egy leendő gyerekkönyv-sorozat tervein dolgoztunk. Azt akartuk, hogy ez a sorozat egyszerre tanítson és szórakoztasson, olyan mindennapi témákra akartunk fókuszálni, amelyek minden gyereket érdekelnek: látogatás az orvosnál, tanyasi állatok, járművek stb. Már egy jó ideje keményen dolgoztunk, de a dolgok valahogy mégsem álltak össze. Hiányzott a főszereplő, nos igen, a karakter, elveszve éreztük magunkat. Aztán egy szép napon, Aino épp a kiadónkkal beszélt telefonon, mikor kipattant a fejéből két fiútestvér ötlete, akik kívülállók, és nem értik a világ működését. Nagyon kíváncsian és elszántan tanulnak, de valahogy mégis mindent teljesen félreértenek. Az egész ötlet hirtelen kerek lett, és ez azok közé a ritka pillanatok közé tartozik, amikor tudod, hogy valamit meg kell csinálnod és tudod is, hogy hogyan. A neveik és a megjelenésük később alakult ki, de a fiúk maguk és tulajdonságaik azonnal megszülettek.
Kortalan lényeknek tűnnek; néha teljesen önállóak, szabadon mozognak a világban, de van, hogy gyerekekként viselkednek, és eleve: a testük is gyerekszerű. Sőt, minden a könyvekben szereplő emberfigurától eltérő a megjelenésük: sötétebb az orruk, nagyobb a fejük, bár a fejnek általában központi szerepe van a könyveitekben, főleg a Tatu és Patu fura masináiban. Mennyire voltatok tudatosak a karaktereik felépítésében? Csak intuitíven alakítottátok vagy konkrét szándékotok volt egy-egy jellemvonással? Mi ez a különös összetettség bennük?
Tatu és Patu „Outola”-ból (Furavárról) származnak. Furavár nem a mi világunkban van, senki sem tudja, hogy hol, de a lényeg, hogy Tatu és Patu kívülállók (ahogy ezt már korábban is mondtuk). Ezért van az, hogy ők másképp néznek ki, mint a többiek. A megjelenésük gyermekszerű, bár nem gyerekek. Az életkoruk nincs pontosan meghatározva. Azt akartuk, hogy rokonszenvesek és könnyen megközelíthetőek legyenek.
Mit gondoltok, kik alkotják a Tatu és Patu-könyvek célközönségét? Kalkuláltok ezzel a vélt vagy jólismert célcsoporttal, amikor írtok és rajzoltok?
Finnországban sok olyan visszajelzést kaptunk, hogy a gyerekek és a felnőttek egyaránt szeretik a könyveket, sőt szeretik azokat közösen olvasni. Ez a legnagyobb elismerés, amit kaphatunk. Nagyszerű érzés tudni, hogy szülőnek, gyereknek egyaránt kellemes olvasással töltött perceket tudunk szerzni. Amikor írunk, illusztrálunk egy új könyvet, nem célcsoportokra gondolunk, csak a témára koncentrálunk, és arra, hogy minél jobban el tudjuk mesélni a történetet. Azt is mondhatjuk, hogy a könyveket saját magunk számára készítjük, szerintünk ez az egyetlen módja a kreatív alkotómunkának. Nekünk magunknak is kell szeretnünk és élveznünk a könyveket. Ez teszi lehetővé, hogy a legjobb végeredményt érjük el.
Történt már olyan veletek, hogy egy könyv túlcsordult az ötletektől? Vannak az alkotói folyamatban gyakran visszatérő nehézségek? Mik a kritikus pontok, és mi az, ami kihúz a csávából?
Természetesen, amikor valami újat alkotunk, sok kritikus és nehéz pillanatot is megélünk, ez része a folyamatnak. Mivel azonban csapatban dolgozunk, mindig van kivel együtt gondolkodni, így könnyebb megtalálni a kiutat ezekből a helyzetekből.
Hogy zajlik a közös munka? Mik a személyes preferenciáitok és erősségeitek?
Együtt írjuk a történetet és együtt is illusztrálunk, tehát mindketten írók és illusztrátorok is vagyunk. És persze könyv layoutja is nagyon fontos a számunkra. Mikor elégedettek vagyunk egy könyv koncepciójával (vázlatok, szövegek, látványterv), akkor kezdődik a végső rajzok elkészítése. Sami megrajzolja a képeket tustollal és fekete tintával, majd Aino beszkenneli a rajzokat, aztán számítógépen kiszínezi őket és betördeli az oldalakat.
Mennyi időbe telik egy nagy jelenet vagyis oldalpár megkomponálása?
Egy könyv durván egy év alatt készül el teljesen. Nagyon nehéz megmondani, mennyi időbe telik egy konkrét oldalpár megalkotása, mert a munka sok szakaszból és kis lépésből áll. Először az ötletek, aztán a vázlatok, majd pontosabb vázlatok, újra ötletelés, vázlatkészítés, rajzolás, színezés... Sok munka!
Olvastam valahol, hogy otthon a családotokkal nem olvassátok a Tatu és Patu-könyveket, hanem abszolút mint elkészült munkákat tartjátok őket számon. Az otthontól való távolságtartás érvényes az alkotói folyamatra is, vagy néha elmeséltek egy-egy történetet vagy megmutattok egy-egy képet a készülő könyvetekből?
Akkor olvassuk a korábbi könyveinket, amikor szükségünk van rá a munka során, vagy ha elemezni akarjuk őket, általában nem szórakozásból. De amikor egy új könyvön dolgozunk, odaadjuk a vázlatokat a gyerekeinknek, rokonainknak, barátainknak, hogy olvassák el és kommentálják őket. Nagyon jó ilyenkor visszajelzést kapni. És természetesen a szerkesztőnk, Katriina Kauppila szerepe is nagyon fontos az egész folymatban, hiszen minden tartalmi kérdést vele tudjunk megvitatni, tisztázni.
Az interjú 2012 telén készült a Két Egér jóvoltából
|