Győri Hanna   Kisgyermekek dilemmái   Az egyszerű mese épp olyan többrétű, amilyen sok mindent jelent és jelentett mindannyiunknak egy tökéletes kis kuckó. A konfliktus átlátható megoldása pedig megnyugtató erejű a bölcsis-ovis hallgatóknak. Gyerekkori dilemma, hogy hogyan lehet feloldani két ellentétes akaratot: azt is akarom, hogy minden az enyém legyen, és azt is akarom, hogy odajöjjenek hozzám. A két akarat összecsapásából lesz az a tipikus kétéveskori, robbanásszerű düh, amivel Boribon dobálja a tárgyakat, és amiből nagyon nehéz segítség nélkül kilépni. Boribonnak a cica segít. Úgy segít, hogy nem próbál magyarázni, okoskodni, analizálni – nem kérdezi, hogy miért dühös Boribon és nem is vigasztalja, nem mondja meg, hogy mit kell választani. Csak az aktuális problémára koncentrál: szét vannak dobálva a dolgok – ezt kell megszüntetni. És a külső rendtől visszaáll a belső rend is. A cica eddig néma szereplő volt, de Boribon érzelmi tükre: amikor Boribon beteg, a cica is szomorú; ott sündörög körülötte, segít kinyitni az ajtót, amikor kirándulnak, várja haza, amikor hóembert néznek, ő is néz vele. Ebben a történetben szólal meg megérkezése óta talán először. Nekem ez a cica a talált kistestvér, aki a nagyobb gyerek érzelmi tükre, követője. Akit a nagyobb Boribon nem enged be a házba, hiába segített megcsinálni, hiába akar hozzábújni. A cica is tud dühös lenni: ő sem engedi be a házba Annipanniékat (a szülőket). De végül mégis az érzelmi azonosulást választja (valahogy a kisebb nem is tud mást választani), és amikor nincsenek ott Annipanniék, akkor Boribon segítségére siet, mert neki is épp olyan fontos az a bizonyos külső-belső rend.   Marék Veronika Boribon-könyve megint a legkisebbek egyik fontos alaptémáját járja körbe.