pagony.hu   Kalaallit Nunaat – Klímapokalipszis most   Valamikor a távoli jövőben a felforrósodott föld még élhető északi régióiban furcsa hibrid államok küzdenek saját fenntarthatóságukkal és egymással. A tét óriási, a vallásos szintre emelt termelés törékeny rendszere pedig csakis a tudományos disztópia keretein belül működtethető. Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter szerzőpárosának regénye napjaink egyik legforróbb műfajába kalauzol minket: bemutatkozik a magyar cli-fi. A climate fiction, vagy röviden cli-fi, még kevésbé lehet ismert a hazai olvasók számára, pedig egy hihetetlen termékeny, az utóbbi években felfutó alműfajról beszélünk a tudományos fantasztikum körén belül. Octavia E. Butler, Margaret Atwood, Kim Stanley Robinson - csak néhány név az ismertebb szerzők közül, akik szövegeiket mostanában rendre cli-fi témákkal turbózzák fel. A climate fiction felkapottsága azonban arra a szomorú tendenciára is rámutat, hogy a klímaváltozás témájával foglalkozni kell. Az ide sorolható művek a fenyegető kilátásokat igyekszenek feltárni, hol profetikusan figyelmeztetve a közelgő veszélyre, hol megtervezve azt az „okos” civilizációt, amelyik válaszokat tud adni a szén alapú ipari termelés, a túlfogyasztás vagy a globális szeméthelyzet kínzó kérdéseire. Ha hihetünk az utóbbi években publikált számos tudományos forgatókönyvnek, a felmelegedés környezetre és bolygóra mért hatását hamarosan – néhány évtizeden belül – a saját bőrünkön tapasztalhatjuk. Ez pedig a természet radikális átalakulása (pusztulásával) mellett vagy azon keresztül az emberei közösségek, társadalmak összeomlásához is vezethet. Az idő egyre fogy és egyelőre nem az emberiség áll nyerésre. A természeti környezet megváltozásával megszűnő vagy szűkülő emberi élettér víziója nem új keletű a sci-fi berkein belül. A modern emberi környezet törékenységére figyelmeztet J. G. Ballard 1962-es Vízbe fúlt világ c. regénye, a téma egyik legelső prominens reprezentációja. Ballard történetében a föld felmelegedése következtében az emberi civilizáció az északi sarkkörre szorul vissza. Innen indul el az expedíciós csoport, amely adatokat igyekszik gyűjteni el a jégsapkák felolvadása után víz alá került Londonba. A Brit Birodalom fővárosa különös, dzsungeles, csatornákkal szabdalt kísértetvárossá vált, amit az ember után hüllők és óriás rovarok népesítenek be. Ballard regényében még egy napkitörés az emberiség végzete, huszonegyedik századi örökösei már az emberi tevékenység felett törnek pálcát. Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter regényében egy bizonyos Kalallit Nunaat nevű államban járunk, vagyis az Emberek országában, amely a felmelegedés következtében északra szorult emberiség egyik utolsó és talán legfejlettebb fellegvára. Az állam többféle kevert nyelven beszél, főleg skandináv országok szókincséből merítve, és harcban áll a keleti poszthumánokkal, az Antarktiszon kialakult ellenséges állammal, valamint a mai Kanada és Alaszka területén lévő Föderációval. Az emberek országának szigorú rendszerét a Heimben, az állam elitiskolájában sajátítják el a polgárok. Itt él és tanul Nanouk, a tizedik osztályos stratéga növendék is, aki egyik napról a másikra furcsa változásokat kezd észlelni saját viselkedésében. Töprengővé, merengővé válik, egyre gyötrőbb álmai vannak, amit a rendszabályok szerint jelentenie kellene. A Heim falain belül ugyanis tilalmas a személyesség, a belső vívódás, a kételkedés; az emberek országának lakói számára mindent mindenkoron a társadalmi hasznosság elvei kell, hogy motiváljanak. Ilyenformán az álmok: veszélyesek. A történet másik főhőse Umia, a reményteljes jövő előtt álló végzős, úgynevezett toppurklasszás lány, aki akár még a közösség vallási-közigazgatási vezetői tisztségéig is felkapaszkodhat. A két fiatal élete hamarosan végérvényesen összefonódik, ahogy lassanként feltárul Nanouk álmainak valódi értelme és a Heim rendszerében lappangó szörnyű titok. A szerzők amellett, hogy kiaknázzák a klímaváltozás témájában rejlő fikciós lehetőségeket, bátran hozzányúlnak a disztópia irodalmi formuláihoz is. A regény egyik legizgalmasabb rétege kétségkívül maga Kalaallit Nunaat, a szuperállam bemutatása. A nyelvi és a gondolkodásmódbeli sajátosságokon keresztül a szokásokig, jogrendszerig és a technikai vívmányokig szerteágazó képet kapunk az emberek országának belső működéséről. Minden kidolgozott, mindennek egyedi elnevezése van, itt van például az okostelefonok analógiájaként működő tungip, ami összegyűrhető, elasztikus zsebszámítógép és személyi azonosító egyben, vagy a Maramut-teszt, amelyet egy elég komplex számításokra képes mesterséges intelligencia működtet, így képes akár az emberi tulajdonságok alapján predesztinálni a polgárokat a nekik legmegfelelőbb hivatásra. Kalaallit Nunaat minden menő kütyü és jószándék ellenére nagyon hasonló elvek mentén működik, mint a párt által vezetett Óceánia Orwell víziójában vagy még inkább, a matematikai alapú állam az ős disztópia, Jevgenyij Zamjatyin Mi című regényében. Az emberek országa egy technológiailag fejlett állam, amely az egyén vágyait teljes mértékben alárendeli saját céljainak, rendeltetése részévé téve az emberi akaratot. Az emberek országának lehengerlő trükkje, hogy az emberiség túlélésének érdekében, az emberi boldogulásért cselekszik, így biztosítva szabadságukat. Az a cél, hogy a felforrósodott földön biztosítani tudják a termelést, minden egyéni törekvést felülír; az állam nem tűri el, hogy az emberek unatkozzanak, lazsáljanak, öncélú alkotásokra fecséreljék idejük nagy részét, a hideg gépezet csakis a fennmaradás és általános mozgósítás alapprogramját ismeri, és nem tűr el különvéleményt. A már említett elődökhöz hasonlóan azonban felüti a fejét a lázadás magja, az egyén öntudatra ébredése. Nanouk különös, veszélyes, brutális álmokat tapasztal. Rövidesen rájön, hogy egykori családja képei jelennek meg tudatalattijában még azelőttről, hogy a rendszer elragadta otthonából és a Heim falai között helyezte volna el. Vajon az álmok hova vezetik Naonukot? És mi a szerepe mindebben Umiának? Mindezen kérdések nyomában végig ott jár árnyékként a legégetőbb: vajon valóban a Kalaallit Nunaat a létező világok legjobbika? Mindez kiderül Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter regényéből, amely a távoli jövőben játszódik ugyan, de mint a sci-fik általában, a jelen társadalmáról mond el nagyon fontos dolgokat.   pagony.hu   Mitől jó Az Emberek Országa?   Egy hatszáz évvel későbbi jövőben játszódó ifjúsági regény, ami nemcsak fontos és elgondolkodtató, de letehetetlen is. Azért írunk és beszélünk annyit erről a könyvről, mert az utóbbi évek egyik legfontosabb és legjobb magyar ifjúsági regénye. Írtunk márszemlét a hasonló gyerekkönyvekről, sci-fikről és disztópiákról; Geri írt egyajánlót, amiből kiderül, mi a cli-fi (climate-fiction), és hogy mitől olyan fontos ez a könyv; én pedig arról szeretnék egy kicsit beszélni, mitől jó. Merthogy ez a regény igazi nagy olvasásélményt ad, beszív és nem hagy békén. Látom, ahogy néha egy-egy szülő a kezébe veszi a boltban, és hümmög. Hogy tényleg nagyon fontos ez a téma, de nem túl nyomasztó-e ez egy kicsit. Nekik szól ez az írás. Sok mindent el lehet mondani a Kalaallit Nunaatról; olvasmányos, izgalmas, sokrétű, elgondolkodtató – de hogy a nyomasztás lenne a célja, azt nem. Nem tudtam letenni, teljesen beszívott, és azóta igyekszem minél több tinédzser kezébe nyomni. Pontokba szedtem, miért. LETEHETETLEN Elsősorban azért, mert valóban izgalmas. Frissítően izgalmas, az ember elég hamar elfogadja, hogy meg se próbálja kitalálni, mi következik. A szereplők pedig nagyon is hús-vér fiatalok, jól megírt karakterek, akikkel attól érdekes azonosulni, hogy egyrészt olyanok, mint mi, másrészt meg egy teljesen más világban élnek, és máshogy gondolkodnak. Mindezt váltott szemszögből láthatjuk: elejétől fogva fejezetenként váltakozva, hol Umiával, hol Nanoukkal tartunk. A Heim, Az Emberek Országa elitiskolája belső, zárt világáról eszünkbe juthat az Iskola a határon és A város és a kutyák, ugyanakkor tini-kompatibilis, minden mondatából látszik, hogy Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter mennyire ismeri a célközönségét. A Heimből kilépve pedig felpörögnek az izgalmak, történetszálak és fordulatok. A kalandok, közepette is végig megmaradnak a főszereplők közötti viszonyok, interakciók – olykor érzelmi hullámvasút – érzékeny és magával ragadó ábrázolása, amitől valóban értékes ifjúsági regénnyé válik a könyv. Vagyis megvan benne minden, ami egy jó tiniregényben – és még ennél sokkal több. BEHÚZ A VILÁGÁBA Az igazi, jó fantasy és sci-fi regény egyik ismérve, hogy részletesen kidolgozott, átgondolt saját világa van, amibe jó bebújni. Tolkien, Rowling, Asimov világai a legismertebb példák. Hát ilyen  Az Emberek Országa. Semmit nem bíztak a véletlenre a szerzők, van miben elmerülni. A történelmi előzményektől kezdve, a társadalmi modelleken át – Kalaallit Nunaat társadalmi berendezkedésén kívül később megismerkedünk egy katonai diktatúrával és egy neo-vadkapitalista országgal, meg a poszthumánok törzsi életmódjával is – a mindennapi használati tárgyak, ételek, környezet, technológia, minden részlet a helyén. Minden fejezet egy szótárbejegyzéssel kezdődik, Kalaallit Nunaatnak ugyanis saját mesterséges nyelve van, ez szerves része a társadalmi rendnek, a szándékos izolációnak. Idegen nyelvet tanulni – a Heim néhány diplomatának vagy kémnek készülő hallgatóját kivéve – tilos. Először lexikonnak hittem ezeket a bejegyzéseket, majd tankönyvnek, és nagyon kellemes meglepetés volt, amikor kiderült, honnan származnak. A szótárazás ugyanis nem puszta, az olvasói megértést szolgáló dramaturgiai fogás. A történet egy fordulópontján kiderül, ki írja – és miért. NEM EGYÜZENETES SZTORI vagyis „single story“, ahogy Chimamanda Ngozi Adichie nigériai írónő nevez  iThe Danger of a Single Story c. csodálatos TED-előadásában. Nagyon nem az. Átfogó képet ad a klímakatasztrófa következményeiről, a legapróbb részletekig, de szerencsére itt nem áll meg. Reflektál korunk társadalmi folyamataira és lehetséges kimeneteleikre, személyes sorsokat és döntéseket, elveket és gondolkodásmódokat mutat be nagyon emberi módon, és senkinek nincs igaza. Nincsenek önigazoló egyedüli igazságok és morális végkövetkeztetések. Van viszont fejlődés. A szereplők fejlődnek, és többen, többféle álláspontra jutnak. Van min gondolkodni. Szívesen képzelem el, ahogy a fiatalok egyik vagy másik szereplő véleményén, hozzáállásán vitatkoznak a könyv olvasása után. (Úgy legyen!) NŐK ÍRTÁK Lehet, hogy ez mifelénk még kuriózumnak számít, de Margaret Atwood és P.D. James korában ennek már nem kellene újdonságnak számítania. Nem is erről van szó. Hanem arról, hogy ezen a könyvön látszik, hogy két nő írta. És nagyon jót tesz neki. Látszik a szereplőkön, lányokon és fiúkon, nőkön és férfiakon, motivációikon, a köztük lévő kapcsolatokon, a mindennapi élet mélyen elgondolkodtató apró részletein, az ideológiák ütköztetésének módján. Nagyon örülök, hogy Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter írt regényt az ükunokáink jövőjéről. Fiúknak kötelező. Lányoknak kötelező. Szülők, olvassátok ti is, és beszélgessetek róla!   Nagy Boldizsár   Itt Az emlékek őre magyar feldolgozása Az Emberek Országában csak látszólag teljes a harmónia: a gyerekeket elválasztják a szüleiktől, kasztokba sorolják őket, rendszeresen törlik az emlékeiket, és ha idősként már nem hasznosak a társadalom számára, akkor „elmennek értük”. Ez a posztapokaliptikus államműködés azért lehet olyan ismerős, mert minden elemével találkoztunk már Az emlékek őrében, A beavatott-sorozatban és más YA-disztópiákban. A regény első harmada tulajdonképpen Lowry 1993-as regényének újrahasznosítása azzal a különbséggel, hogy a megértést itt kissé nehezítik a szövegben hemzsegő, egzotikusan hangzó, újgrönlandi kifejezések. Miután a tizenéves hősök kiszámítható módon felfedezik, hogy a világuk mégsem olyan szép, mint hitték, megszöknek, és a tinidisztópia egy nagyon hosszú, de csak közepesen szórakoztató kalandvígjátékba fordul át a zsáner kötelező kettősügynökeivel, matrózaival és makogó vadembereivel. Az utolsó fejezetekben ismét a YA-disztópia ismerős terepén járunk: véres szabadságharc során új hatalom születik, és a tizenévesek – kőkemény anyukájuk oldalán – megmondják a tutit a világnak. A közel 500 oldalas regény a kölcsönzött elemek ellenére akár jó is lehetne, ha újszerű politikai, történelmi kérdéseket vetne fel, vagy ha a szereplők nem csak típusok megtestesítői lennének (az Idealista, a Realista), hanem összetett, szerethető alakok. Még az is elnézhető, hogy a felületesség miatt a szövegben maradt néhány kínos részlet – például az, hogy 2646-ban Grönlandon egy magyar Heaven Street Seven-dalból idéznek vagy Clint Eastwoodot emlegetik –, de a különböző nemzetiségek ábrázolása már kifejezetten problémás. A több országot érintő menekülés és harc során a keleti és déli emberekről összességében annyit tudunk meg, hogy büdösek, erőszakosak, egyformán néznek ki és primitívebbek az Emberek Országából jött északi főhősöknél, akiknek viszont még akkor sincs testszaguk, ha leizzadnak (maximum édes kipárolgásuk van). Ráadásul az új Szabad Köztársaságban minden fontos pozíciót északiak töltenek be. A folytatás, remélhetőleg, átgondoltabb lesz majd.