Ferencz Zsolt   Ami a mesében megtörténik, az akár a valóságban is megeshet és fordítva: mindazok az események, amelyek nap mint nap zajlanak körülöttünk, velünk, akár egy-egy jó mesévé is összeállhatnak. Márpedig valóság és képzelet egyaránt szükséges ahhoz, hogy ezek a történetek érdekesek, s ami ennél talán még fontosabb, szimpatikusak legyenek számunkra, olyanok, amelyeknek mi is szívesen a szereplői, akár főszereplői lennénk. Zágoni Balázs Barni-sorozatának negyedik kötete* is ilyen: bármelyikünk átélheti vagy talán már át is élte az érzést, hogy hogyan találja fel magát, ha időnként ismeretlen helyzetbe kerül, megbizonyosodunk afelől, hogy a természet rendjét a muszájok és a rögtönök sem változtathatják meg, hogy fontos odafigyelnünk a mellettünk élő emberekre, s felfigyeljünk arra, ha gondokkal küszködik valamelyik családtagunk vagy barátunk. Ha pedig úgy alakul, akkor egyszerűen csak hagynunk kell zajlani az eseményeket a maguk jól megszabott medrében, hogy – egy kis turpissággal persze – számunkra és a környezetünk számára is szépek, szebbek legyenek a hétköznapok, az ünnepek. A karácsonyvárás, a készülődés jegyében készült a Barniék tele című kötet, amely a Barni könyve, a Barni Berlinben, valamint a Barni és a lányok után látott napvilágot a Koinónia Kiadónál. A címszereplő kisfiú alig négyéves volt, amikor életének egy szeletét édesapja első ízben papírra vetette (ma már az iskola padjait koptatja), azóta „a sors” elvezérelte a német fővárosba is, játszott a felnőttekkel és a marosvásárhelyi unokatestvéreivel egyaránt, játékvilágot szervezett, Gryllus Dániellel és Vilmossal e-mailezett, s a többi mellett az az álma is teljesült, hogy kistestvére szülessen, egyszerre mindjárt kettő („ha nagyobb leszek és el kell utaznom valahova, például egy iskolai kirándulásra, akkor a testvérem egyedül lesz és unatkozni fog”, magyarázta az előző könyvben Barni). Hannával és Dorkával együtt ismerkedik tovább a világ dolgaival, s korához illően, bölcsen igyekszik megoldani a rá váró feladatokat. Bár némiképp továbbra is ő marad a középpontban, leginkább azok számára, akik 2005 óta figyelemmel kísérik kalandjait, mostantól már az ikrek csínytevései, rácsodálkozásai, élményei is benne foglaltatnak a történetben. A tíz mesében megelevenedő mini-családtörténetből megismerjük az alternatív hóembert, hogy hogyan járt egyszerre három angyal is Barniék osztályában, Hanna születésnapi sminkeléséről, a szemetes kosárból kikacskaringózó paszuly esetéről és Álommanó megjelenéséről is értesülünk, ugyanakkor az is kiderül, hogy hősünk jó tanítványa volt az Angyalnak. További érdekességek is megelevenednek, például, milyen volt Szovátán üdülni a tél közepén, hogy a legjobb álmokat akár ki is találhatja az ember, mit kell tennünk, ha jókedvűen szeretnénk átvészelni az időszakot, amikor gipsz van a lábunkon. Arra a kérdésre is választ kapunk, hogy mi mindent nem tud Anya és Apa: például „Anya nem tudja, hogy a kabát arra való, hogy felváltva ráüljünk, és a kapucnitól fogva végighúzzuk egymást a lakáson”, s „Apa nem tudja, hogy magyar ember evés közben megbeszél”. A szórakoztatáson túl nevelő hatása is van a könyvnek, s túlzás nélkül állítható: amellett, hogy gyermekeink választ kapnak belőle napi ezer meg ezer kérdésük valamelyikére, mi, (leendőbeli) szülők is elmerülhetünk kicsit a gyermeknevelés korántsem egyszerű, de kétségtelenül szórakoztató, hosszú távon pedig képzeletünket a valósággal ötvöző világában.     Sajó Enikő   Zágoni Balázs könyvében Barni és húgocskái, Hanna és Dorka, az ikrek újabb mesés világba vezetnek el bennünket, ahol álommanó, égig érő paszuly, elvarázsolt medence, pónik és kalózok hozzák az újabb és újabb kalandot. Bár Barni ekkor már nagyobb, iskolás, ovis húgocskái mellett minden sokkal színesebb és izgalmasabb. A testvérek legújabb történeteiben a képzelet és valóság átjárhatósága, az álomszerű és hétköznapi események igazi élményt jelentenek. A könyv tíz mesén át mutatja be a testvérek újabb csínytevéseit, rácsodálkozásait, a család történéseit. Olvashatunk az alternatív hóemberről, a három angyaljárásról, az álommanó érkezéséről, de az Angyal tanítványáról is többet megtudhatunk. Szülőként arra is ráböbbenhetünk, mennyi mindent nem tudunk. Barni szerint „Anya nem tudja, hogy a kabát arra való, hogy felváltva ráüljünk, és a kapucnitól fogva végighúzzuk egymást a lakáson”, vagy „Apa nem tudja, hogy magyar ember evés közben megbeszél”, de „azt sem tudja, hogy a sapkája arra való, hogy gesztenyét gyűjtsünk belé”. Barniék tele az adventi időszakban segít karácsonyra hangolódni, elrugaszkodni a megszokottól és egy új dimenzióba lépni, ahol szülő és gyermek különös módon ismét egymásra talál. A könyv párbeszédet indíthat el a látható és láthatatlan dolgokról, a titkos és a valós jelenségekről, az ünnepről és az ajándékozásról. Zágoni Balázs stílusában ott rejlik az őszinte rácsodálkozás, a játékos hozzáállás, a mindent megoldó humor. Úgy ad választ számtalan kérdésre, hogy a gyermek kíváncsi érdeklődéssel, nyitottsággal hallgatja meg, érzékennyé és igényessé teszi. A kötet illusztrátora Visky Ruth-Boglár, aki nagyfokú odafigyeléssel és részletességgel jeleníti meg az álomszerű lényeket, a benti és kinti történéseket is.