A gyűjtemény meséi A varázsló könyve A boszorkány seprűje A lovag páncélja A sárkány tüze A kísértet lepedője A kalózkapitány papagája Ezekből a muris mesékből megtudhatjuk az igazat, de csakis az igazat! A sikeres Zabaszauruszok-sorozat szerzője másképp, a megszokottól eltérő, vicces helyzetekben mutatja be a népszerű, klasszikusnak számító mesealakokat. Királylányok és királyfik, sárkányok és lovagok, kísértetek és ördögök, kalózok és varázslók, na és egy boszorka... Tudd meg te is a féltve őrzött titkaikat!     smokingbarrels.blog   „– Rajtad kevés az arany, rajtad kevés az ezüst, rajtad meg kevés a haj!” Nagyon szeretem a meséket, és igyekszem figyelemmel kísérni az új megjelenéseket, amiben sokat segít a gyermekirodalmas kolléganőm (aki mindig kölcsönadja a szerinte nekem való friss könyveket). M. Kácsor Zoltán legújabb mesekönyvét én választottam, és baromira tetszett – minden megvan benne, ami miatt szeretem a népmesei hagyományokból való tudatos és okos merítést. A meséi frissek, gördülékenyek, humorosak, és mindegyik megfontolandó tanulságot hordoz, nem csak gyermekek számára. A kötet kívül-belül szép, modern és egyszerűen jó kézbe venni. Horváth Ildi rajzai engem a borítón még kevésbé fogtak meg, belül azonban van néhány kifejezetten jól eltalált. Az egyik kedvencem a hamuszürke, szomorú sárkány, aki egészen szívbemarkoló látványt nyújt, illetve a cápa, aki épp a kalózkapitány lábát rágcsálja, és láthatóan meg van elégedve magával – némelyik illusztráció elképesztő humorosra és kedvesre sikerült. Elég háklis vagyok az ördögábrázolásokra, nagyon kevés szokott tetszeni, Horváth Ildi ördöge viszont kifejezetten vonzó, a kísértetről nem is beszélve, aki szinte Tim Burton-i figura lett. A rajzok gyönyörűen támogatják és kiegészítik a szerző meséit, a szöveghez képesti elhelyezésük is remek. Összesen kilenc mesét olvashatunk a könyvben (ez is mesei szám), és már az első annyira lebilincselő, hogy én nem tudtam letenni a kötetet, pedig nem akartam volna egy levegővel elolvasni. Nagyrészt klasszikus népmesei szereplők elevenednek meg a lapokon, van itt királykisasszony, boszorkány, királyfi, sárkány és ördög, emellett azonban már modernebb hősökkel is találkozunk, kalózkapitánnyal és kísértettel. A történetek egyes főszereplői feltűnnek egy-egy másik történetben mellékszereplőként, ezzel kapcsolva egymáshoz a meséket. A klasszikus mesei szereplők személyisége árnyalódik, kiegészül újabb, nem egyszer humoros, sebezhető vonásokkal. A történetek főhősei azonban mégsem ők, hanem egy hozzájuk szorosan kötődő, mintegy a lényegüket adó tárgy (a boszorkány seprűje, a lovag páncélja) vagy attribútum (az ördög gonoszsága, a sárkány tüze), amely elszakad gazdájától, és kalandok során át kerül majd vissza hozzá. Az ötlet nagyon jó, a kivitelezés legtöbbször vicces és tanulságos, a mesék mondanivalója pedig általában az, hogy mindennek megvan a maga helye és rendeltetése. A történetek végkicsengése pozitív, többször megható is, szép ívük van, és nyelvileg is nagyon igényesek. A kedvencem talán a boszorkány seprűjének öntudatra ébredése és útkeresése, nagyon emberi, ahogy igyekszik boldog lenni, megtalálni a célját az életben. Egyedül annyi hiányérzetem van, hogy szívesen olvastam volna az elhagyott boszorkányról, sárkányról, ördögről stb. is többet, mert a szerző már pár vonással olyan személyiséget adott nekik, hogy kíváncsi lettem volna, mihez kezdenek a legfontosabb kiegészítőjüktől megfosztva. Ezzel együtt a mesekönyvet gyerekeknek és felnőtteknek is jó szívvel ajánlom, tartalmas, szórakoztató és elgondolkodtató történetek mutatják meg nekünk benne a mesehősök sebezhető oldalát.     veronikasreaderfeeder. “Tolongtak a királyi vár előtt a hercegek, grófok, bárók, akik feleségül akarták venni. A királykisasszony azonban mindet elzavarta az udvartól. – Rajtad kevés az arany, rajtad kevés az ezüst, rajtad meg kevés a haj! – ítelkezett.” Azt hiszem, nem minden mesekönyvben találunk olyan királykisasszonyt, aki a fentiekhez hasonlót mondana, de hát A boszorkány seprűje egy nem mindennapi mesekönyv. M. Kácsor Zoltán legújabb könyvében néhány klasszikus mesefigurát helyezett el egy igazán egyedi humorral fűszerezett csomagolásban. Gyerekkoromban is imádtam a meséket, és rengeteg mesekönyvem volt otthon, de az biztos, hogy ehhez hasonló kötetet keresve sem találtam volna a polcomon. Ez egy olyan könyv, ami nem csak a gyereknek, de a felnőttek számára is szórakoztató olvasmány. A történetek nagy része hasonló sémára épül, miszerint a főszereplő elveszít valamit vagy egy mágikus tárgy elcsatangol valamerre, majd újra egymásra találnak. Tetszett, hogy a mesék valahogy mindig kapcsolódtak egy-egy ponton vagy egy-egy szereplő által, fejlesztve ezzel a gyerekek memóriáját és az arra vonatkozó képességüket, hogy megtalálják az összefüggéseket a történetek között. Voltak elemek, amelyek kevésbé nyerték el a tetszésemet, és a legtöbb mesének igazán tanulsága sem volt, de ez sajnos manapság szinte már általános jelenség a mesekönyveknél. Az illusztrációkat külön kiemelném, nekem nagyon tetszettek, és nagyban gazdagították a könyvélményt. Összességében nekem minden hibája ellenére tetszett, főleg mert szórakoztatónak, egyedinek és üdítőnek találtam. Nagyon várom már, hogy a kisfiam elég nagy legyen hozzá, hogy együtt olvassuk majd el, és kíváncsian várom, hogy neki hogy fog majd tetszeni.  Idézetek a könyvből “Persze a gazdának fogalma sem volt, hogyan kell egy repülőszőnyeget irányítani. Zuhanni kezdett, nemsokára pedig fejjel beleesett egy kupac szénakazalba, úgyhogy a szája, a cipője, a zsebe, de még az alsógatyája is friss szénával lett tele. Köpködött, prüszkölt is vagy egy óra hosszat. És megfogadta, hogy soha többé nem iszik a szomszédja pálinkájából, mert úgy gondolta, csakis attól szédülhetett meg annyira, hogy órákon át csillagokat látott.”   “– Legalább a sörét igya meg, lovag uram, ha már így ránk rontott! A páncél erre megtorpant. „Igaz is”, töprengett. “A sör biztos jót fog tenni, mert a lovag is mindig azt szokta mondani sörivás előtt, hogy »Mi bajunk lehet tőle?«, meg hogy »egy jó pofa sertől a gondolat feltör!«. Azzal a lovag páncélja a pulthoz lépett, és egy mozdulattal a sisakrostélya mögé borította a habzó italt.”   “A király legerősebb lovagja kivétel nélkül mindenhová páncélban járt. Jobban mondva majdnem mindenhová, mert azt mindenki beláthatja, hogy a pottyantós WC-re például nem tudott volna lovagi vértben rácsücsülni, és persze aludni is igen fárasztó lett volna talpig vasba öltözve. Arról nem beszélve, hogy egy páncélos lovag alatt a legerősebb ágy is biztos leszakad, és lett volna akkora csörömpölés, mint egy-egy várostrom alatt.”