– Hej, deák úrfi, ilyen kakastejes kenyeret nem eszik ám otthon még karácsony estéjén se – pergett a nyelve az öreg Matóknénak.
Arra meg már Kesik bácsi meg nem állhatta, hogy a cipókaréjra rá ne kanyarítson egy szeletke szalonnát. Még a szeme is könnybe lábadt mellé:
– Hej, Istenkém, ha te el nem vetted volna, az én fiacskám is ekkora deák volna már!
Támadi bácsi nem adta ingyen a portékáját. Ő bizony kipróbálgatta először a deákot.
– No, öcsém, százszor egy hány? – azt kérdezte tőle. S aki ezt a nehéz kérdést kitalálta, azt megemberelte egy piros almával.
Olyan jó népek voltak ezek mind, hogy még az öreg Vízhányóné is meg akart bennünket ajándékozni, pedig ő csak avas zsírt árult szegényke.
– No, Mári néni, annak pedig semmi hasznát se tudjuk venni – mosolyogtunk az öreg anyó szándékán.
Bezzeg tudta ő! Ha elkaphatta valamelyikünket, annak úgy bekente zsírral a csizmáját, hogy az azt ki nem heverte halálos holtáig, bőre szakadtáig.
A sok áldott jó lélek közt csak egy volt, aki nem tudta szívlelni a deákot. Az pedig nem volt más, mint a tojásáruló Torongyos Ignác. Azt csak úgy törte az irigység, valahányszor deákot etettek a szomszédjai.
– Jaj, de kár beléjük tömni azt a drága sok jó étket! – hápogta savanyúan. – Ha gyiák, egyen gyíkot!
Amúgy is csúnya, mogorva ember volt, nemigen szerettünk körülötte járni. Attól féltünk, hogy keresztülszúr vasvillaszemével. Kerülte, aki kerülhette, hanem egyszer egy kis pajtásunk mellette talált elszaladni. De olyan szerencsétlenül, hogy rálépett egy tojásra, amelyik kigurult a többi közül.
No, az öreg Torongyosnak se kellett egyéb. Úgy ugrott oda, mint a vércse, s úgy kapta le a fiúcska fejéről a kalapot, mintha a fejét is nagyon szeretné vele kapni.
– Máskor a lábad alatt legyen a szemed, gyiák úr!
A gyerek sírva szaladt be közénk, sajnáltuk is szegénykét, de bizony egyikünknek se volt mersze az öreg Torongyosba belekötni.
Hanem mikor vége volt az iskolának, Cintula Pali megállított bennünket a folyosón.
– Fiúk, ha adnátok egy-két garast, meg egy ezüst húszast, úgy megtréfálnám az öreg Torongyost, hogy el nem felejtené holta napjáig.
Látszott Palinak az arcán, hogy valami hamisságon töri a fejét. Ő volt köztünk a legkülönb deák, fogott az esze, mint a borotva.
Ahogy összeadtuk a pénzt, Palkó a szemére csapta a kalapját, és ránk intett nagy ravaszul:
– Gyertek utánam!
A piacon lekanyarodott Palkó a tojásokhoz, s megállt az első kosárnál:
– Hogy ád egy tojást a néni?
– Deáknak ingyen, fiam – felelte a jószívű asszony, akárhogy morgott az öreg Torongyos a harmadik szomszédban.
Palkó kivett a kosárból egy tojást, hozzáütötte a csizmája sarkához, s megcsóválta a fejét nagy komolyan:
– Ebbe nincsen az, amit én keresek. Gyerünk odébb egy házzal.
A tojások sorában Nebula bácsi volt a második, ő is ingyen adta a tojást. De még másodikat is kínált, mikor a deák abban se találta meg, amit keresett.
– Nem ér az semmit, bátyám – mondta Palkó szomorúan. – Amilyen az első, olyan a többi is.
Azzal odaállt az öreg Torongyos elé.
– Hogy a tojás, Náci bácsi?
– Gyiáknak kétszer annyi, mint másnak. Két garas darabja.
Cintula Pali odaadta a két garast, a húszast meg a markába szorította, s úgy ütötte a tojást a csizmája sarkához, hogy a repedésen beleejtette a szép fényes ezüstpénzt. Akkor aztán elrikkantotta magát nagy örömmel:
– Ez az, ni amit én keresek!
– Mi az, mi az, lelkem gyiák úr? – fuldokolta kapzsin Torongyos, ahogy meglátta a tojásban a húszast.
– Az nem a kend eszéhez való! Az csak deáknak való! – takarta el Cintula markával a tojást. – Hanem hogy adja kend ezt a kosár tojást?
– Sehogy se, nem eladó – tehénkedett rá Torongyos a kosárra.
– Adok egy tízest darabjáért – alkudozott Cintula.
– Hohó, gyiák úr – vigyorgott az öreg –, aztán egy húszast szednél ki darabjából, ugye? De hiszen megeszem én azt a gyiákot, aki az öreg Torongyost bolonddá akarja tenni.
Azzal körülnézett, hogy mit vághatna Cintulához. Biz ott nem volt egyéb, mint az a kalap, amit a kis pajtásunktól elvett: azt vágta hozzá.
Cintulának meg egyéb se kellett. Felkapta a kalapot, s elballagott haragos fejcsóválások közt. Mint aki sajnálja, hogy nem sikerült a jó vásár.
Megkerültük az iskolát, s mire a másik utcán visszatértünk, Torongyos akkor törte fel a nagy kosár tojásból az utolsót. Mindnyájában húszast keresett a jámbor. De egyben sem talált.
Hanem a piacot majd elöntötte a tömérdek rántottánakvaló. S a mi városunkban még ma se felejtették el a kutyák, hogy milyen jó világ volt az, mikor a piacon húszas termett a tojásban.
(Deák, gyiák: diák, tanuló)
Forrás: Mesélj nekem - Furfangos emberekrő
|