A szövegek most nem a gyerekeket, hanem a szülőket fogják kézen és kísérik el a gyerekük születésétől az első óvodai napokig. Kiknek szólnak a történetek? Vagy mit szeretnél, hogy kikhez jusson el? Jusson el minden gyerekhez, aki emlékszik (vagy nem emlékszik), mikor vette észre először a felhőket, a saját árnyékát, a síró hangját, a havat, a kocsmát, a bábszínházat, a nénit az utcán. Aki elolvassa ezt a könyvet, az újabb kulcsot nyer a saját életéhez, hiszen elkezdheti hasonlítgatni a könyvbeli kisgyerek első élményeit a sajátjaihoz. Vagy elképzelni a sajátjait, ha nem jutnak eszébe. És ez a gyerek lehet kisovis vagy nagynyugdíjas egyaránt. A könyv tele van vicces és megható pillanattal. Hogyan születtek a történetek? Gondolom, hogy a hat gyerek, és az egy unoka bőven adott inspirációt, és a sort még folytatni is lehetne… Írtál, írtatok e naplót a gyerekekről, hogyan maradtak életben nálatok ezek a bizonyos elsők? Sajnos nem jegyeztük fel elég szorgosan gyermekeink mondásait, sztorijait, leginkább a könyveimben maradtak meg ezek az emlékek, hiszen jó pár mese örökíti meg kalandjaikat. Ebben a mostani könyvben van egy-két készen hallott sztori, de a legnagyobb buli nekem mégis az volt, hogy beleéljem magam újra a kicsi-létbe, és a szereplő szemén keresztül (először) nézzem a világot. Ami nem olyan nehéz, hiszen Julcsi lányom pont elég kicsi ehhez, elég az ő módszereit utánozni. Az itteni első bábszínház-élményhez hasonlót például ő is átélt... Mindenkinek van egy “első, ahogy a könyvedben is, de ugyanazok az elsők mindenkinél mások. Neked van-e emlékezetes “elsőd”, akármivel kapcsolatban, amit érdekes lehet megosztani a Pagony olvasóival? Amikor először ültem háromkerekűre, valamiért behisztiztem, hogy biciklizni márpedig nem lehet, amúgy is teljesen üzembizonytalan ez a járgány. És hogy ezt bemutassam, rögtön fel is dőltem vele. Amit szüleim lefényképeztek, úgyhogy láthatom magam pomponos sapiban, piros kezeslábasban heverni az avaron, annak bizonyítékaként, hogy bicajozni márpedig teljesen lehetetlen. Azt tudni rólad, hogy úton-útfélen jegyzetelsz, de mégis a számítógépen áll össze a végleges szöveg. Ez a kötet hogyan született? Melyik volt az első? Tyű, már nem is emlékszem pontosan, de arra igen, hogy az ötlet volt az első. Vagyis az első volt az első. És elkezdtem papírra jegyzetelni, mi minden legyen ebben a könyvben. Aztán már a gép előtt indultam el kalandozni ezzel a kis barátommal, akit közben nagyon megszerettem. A születés pillanatától az első óvodai napig tart a köteted, így utólag maradt-e ki még valami “első”? Nyilván, a történeteknek se vége, se hossza. Ugyanis amikor valami először történik meg veled, később az lesz az etalon, mindent ahhoz mérsz valahogy. Például ovis koromban döbbentem rá először, milyen hülye szó az, hogy "krinolin". A zongoránk alatt feküdtem, mert az arról lelógó takaró tök jó kis kuckót hozott létre. Aztán rájöttem, hogy az összes többi szó ugyanilyen hülyén hangzik. Mi köze az "asztal" hangsornak az asztalhoz, mint tárgyhoz? Ez volt az első nyelvi krízisem. Nem az utolsó. Lesz-e folytatása a kötetnek, hiszen sok első van még egy gyerek/kamasz/felnőtt életében... Nem terveztem, hiszen az "első" a maga nemében egyedülálló, másodikkal, harmadikkal is el lehet játszani ezt, de már nem olyan intenzív. Bár ahogy így mondod, az első szerelemtől az első munkahelyig, autóvezetésig vagy nyugdíjas napig folytatható a sor... Agócs Írisz illusztrátor rajzaival jelenik meg a kötet, mennyire és hogyan dolgoztatok együtt? Melyik a kedvenc képed? Remek világa van Írisznek, elképesztő cuki figurákkal, az általa rajzolt könyvek összetéveszthetetlenek. Volt már közös munkánk, örültem, hogy ismét összefutott kettőnk útja. Egymástól függetlenül dolgoztunk, bár Kovács Eszternek, a kiadó főszerkesztőjének remek ötlete, hogy legyen egy zárószöveg még a kötet végén, megfordította a munkamegosztást. Írisz ugyanis megrajzolta előre az oldalt, a könyvolvasó kissráccal. Ehhez írtam az Életem első könyve című szöveget. Nehéz kedvencet választani, de a kabriót leső fiúcska a töpszli kutyával, a kezét fogó felnőtt-kézzel minden bizonnyal ott van a dobogós helyek egyikén. Végezetül tudsz valamit írni annak a vásárlónak/olvasónak, aki majd először veszi a kezébe a könyvet? Tehát szeretnék tőled kérni egy első útmutatót az Életem első könyvéhez – magától a szerzőtől. Te, ki először veszed kézbe a kötetet, akárhol nyitod fel, próbáld a saját életeddel összehasonlítani, amit olvasol. Ha például az első tesóról olvasol, felmerülhet benned öcséd, húgod, vagy az, amikor a rokonságban vagy az utcán kicsiként először ámultál el, hogy léteznek nálad apróbb méretű emberszabású élőlények. S ha van már gyereked, idetolakodhatnak az ő hasonló pillanatai is. Ez a könyv akkor működik igazán, ha előcsalogatja az első élményeket, és visszarepít azokhoz! Remélem, pillanatcsalogató könyv lehet a te életedben is!