Uzseka Norbert A történet az Ingary-tól messze délre található Rashpuht szultanátusban, Zanzib városában kezdődik, és Abdullah a főszereplője, egy álmodozásra hajlamos, árva szőnyegárus, akire apja egy szerény, de tisztes megélhetést adó szőnyegüzletet hagyott, meg, mint idővel a fiúval jobbára csúful bánó rokonoktól kiderül, egy próféciát is. De Abdullahnak ama jövendölésre sincs szüksége, hogy úgy érezze, ő valójában egy elrabolt hercegfi, akire gazdagság és szépséges hercegkisasszony vár. Mindazonáltal ő is megdöbben, mikor álmai valóra kezdenek válni, pláne, hogy nem csak a szép álmok… Minden azzal kezdődik, hogy egy fura fazon elad neki egy valóban működőképes repülőszőnyeget, ami álmában pont álmai hercegnőjéhez repíti a fiút. Ám öröme nem tart sokáig, rokonai közbenjárására hamarosan már a szultán fogdmegjei elől kell menekülnie, ki a sivatagba, ahol még sosem járt. Haramiák, palacka zárt szellem, dzsinnek, egy háborús veterán, és még sokan mások kerülnek aztán Abdullah útjába, mígnem, a fiatalember által használt tiszteletteljes és kifinomult déli nyelvezetnél is kacskaringósabb, cifrább utakon-módokon eljutunk a végkifejletig, ami épp annyira előre elrendeltetett, mint amennyi meglepetéssel szolgál.   Számos erénye van ennek a könyvnek. Eleve jó kézbe venni (most még a védőborítóval is ki vagyok békülve), szép papírra nyomták, kellemes a fordítás és a tördelés is. Ezeket kivéve minden egyébről az immáron 76 éves írónő tehet. Igaz, hogy számos jól ismert elemet használ fel újra, itt elsősorban az Ezeregyéjszaka meséiből, de mindezeket bámulatos ügyességgel és érzékkel, üdítő frissességgel alkalmazza. Nála az ember sosem lehet biztos abban, hogy egy varázstárgy vagy lény mint is fog viselkedni: úgy, ahogy megszoktuk a fajtájától, vagy a legváratlanabb pillanatokban okoz meglepetést.   A nyelvezet, a stílus szintén sokat ad az egészhez. A szépség és a praktikum egyazon fontossággal bír itt: nincsenek fölös sorok, de minden szereplő a maga hangján szólal meg. Amint az első könyvnél is írtam, Diana Wynne Jones jellemábrázolásai illetve maguk a karakterek briliánsak. Tisztán érződik az a szeretet és öröm, amivel az írónő megalkotta őket. És amennyire fantasztikus egyikük-másikuk, annyira valóságos, hogy nincs közöttük sem hiba nélkül való, sem tisztán gonosz. Nagyon kevés férfi író tud ilyen empátiával, beleérző készséggel írni (Peter S. Beagle a legjobb példa). Azt is annyira szeretem Dianánál, hogy minden csoda, mágia és a képzelet egyéb káprázatos illetve kifinomult alkotása mellett is mindvégig jelen van és irányít a józan ész, az ok-okozati összefüggések, illetve hogy ez a könyv is tele van olyan életbölcsességgel, amit nem lehet idézetes könyvbe kiválogatni, viszont hitelessé teszi az egészet. Nem vitás, hogy tudja, mit ír le, milyen az élet, és még a mágikus dolgok meg lények is tökéletesen beleilleszkednek ebbe a kitalált, ám nagyon is valósnak ható világba. És mindezt fűszerezi az írónő finom humora, iróniája, ami pontosan az a fajta, ami nélkül nem igen lehet keresztülevickélni az életen.   Épp ezért nem csak azoknak tudom ajánlani a könyveit, akiket vonzanak a kalandregények, a mesék, vagy a fantasy sztorik, hanem azoknak is, akik egyszerűen csak valami jó értelemben szórakoztatóra vágynak, olyanra, ami akár 100-150 éve is íródhatott volna, mégis jó ma is olvasni. (3) A másik palota vissza a kiskamaszok sorozatához