Ha jól belegondolok, és „tudományos alapon” próbálom megközelíteni a problémát, ezeknek a kérdéseknek két altípusát lehet megkülönböztetni: 1. Az egyik típusnál azért nehéz válaszolni, mert vagy nem tudom a választ, vagy nehezen tudom egy három éves szintjén elmagyarázni. „Miért esik az eső? Miért kell pisilni?”- az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre nem könnyű úgy válaszolni, hogy az egy ilyen apróság „épülésére” szolgáljon. 2. Aztán ott van a másik kérdés-típus, ami nem valódi érdeklődéstől vezérelt, hanem inkább csak attól a késztetéstől, hogy a válaszadót szóval tartsa a kérdező. Szegény megkérdezett még be sem fejezte a választ az előző kérdésre, és máris itt van a következő miért. Mintha a lényeg nem is a válasz volna, hanem az, hogy a kérdések sora minél tovább tartson… Bármennyire nehezünkre esik néha, a miértekre mindig kötelező válaszolni! A „nem tudom” is helyes válasz, és az is elfogadható, ha egy megválaszolhatatlan kérdésre „ügyes politikusként” úgy válaszolunk, hogy másra tereljük a szót. A lényeg, hogy figyeljünk oda a mi kis csemeténkre, mert ez az időszak nagyon fontos képességek elsajátításában segíti. Megtanulja értelmezni az ok-okozati összefüggéseket, megtanul általánosítani, következtetéseket levonni. Később ez a tudás számtalan összetett képesség (pl. értékelés, alternatívák közötti döntés, jövőre vonatkozó feltételezés) fejlődésének az alapja lesz. Persze azért előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor nem a legjobb választ sikerül megtalálnunk. Ne aggódjunk, nem a tökéletesség a legfontosabb, hanem az igyekezet! Majd minden családtag került már „kutyaszórítóba” az elmúlt hónapokban a mi kis „kérdezőgépünk” jóvoltából. A fiam egy fárasztó nap után éppen joghurtot eszegetett a fotelban, amikor a kishúga rázúdította a miért áradatot. A „Miért eszel?” és a „Miért vagy éhes?” kérdésekre még ment a válasz, a harmadik miért-re azonban már felpattant, és kikérte magának, hogy még egy joghurtot se tudjon nyugodtan megenni. Elvonult a szobájába, és ismerve a húgát, még azt is megjegyezte, hogy meg ne próbálja őt követni a miért-jeivel! Nemrég még a legállhatatosabb válaszoló címre érdemes nagymama is belegabalyodott a válaszadásba, és a sokadik miértre valami ilyesmit válaszolt:      „Azért, hogy úgy legyen, ahogy van.” A válaszon nem csak Zsófi lepődött meg, hanem maga a válaszadó is, aminek össznépi derültség lett a vége. Az egyik emlékezetes kérdéssor a bölcsiben hangzott el, már az első kérdés is meglepett. Amikor délután négykor megérkeztem az én kis szemem fényéért, az ölelés és a puszi után nekem szegezte a kérdést: „Miért jöttél értem?” Kissé meglepve azt válaszoltam, hogy „azért, mert szeretlek!” Azt gondoltam ennél több nem kell, ez mindent megmagyaráz. Naná, hogy nem úsztam meg a „miért szeretsz?” kérdést! Kellett vennem egy nagy levegőt, segítséget várva néztem körül, aztán a bölcsis társakat látva ennyire futotta: „azért, mert te vagy az én babám!” Biztos, ami biztos, még egy nagy puszival is nyomatékosítottam a választ! Na erre aztán nem is jött újabb kérdés… Akkor is megdöbbent, amikor az egyik kérdése után válasz helyett visszakérdeztem: „miért érdekel, hogy miért?” Jó hosszan elnyújtva kezdett a magyarázatba, de aztán az „aazééééért, meeeeert” után csak egy csintalan mosoly következett. Úgy tűnt ráébredt, hogy nem mindig van szüksége miértekre. Legalábbis ezek után vagy öt percig nem kérdezett újra…