Miért fogják szeretni az Óriást? A regény főhőse és elbeszélője Anzo, akivel elég könnyű azonosulni és együttérezni. Anzo a neve ellenére (ami 'óriás'-t jelent) elég aprócska. Ő a legalacsonyabb az osztályban, ahol persze a nagyszájú Josh folyamatosan piszkálja. Nagy ereje a könyvnek, ahogy az iskolai bántalmazás megjelenik benne. Egyfelől igazolást nyer, hogy "a csoport (...) korántsem az a meleg, barátságos közeg, aminek első pillanatra tűnik, hanem kemény felkészítés az életre, győztesekkel és vesztesekkel", miközben a tényszerű probléma árnyalódik is: Anzo pontosan érzi, hogy nem áll valami jól az önbizalom terén. Csak ezen nem nagyon tud változtatni... Mit is tehetne: mindez a testi adottságaiból fakad, azon hogyan is változtathatna...  Sokáig úgy tűnik, minden problémája abból fakad, hogy alacsony: ezért piszkálják a suliban és ezért nem foglalkozik vele az égimeszelő családja: a folyamatosan barkácsoló és fúrógépekkel hadonászó anyukája, az új étterem marketing ötletein vitatkozó apukája és Tabert bácsi, a nagybátyja, sőt, ott van még Miles bácsi is, a másik bácsika, aki az új étterem új étlapjával kísérletezik. Az egyetlen bökkenő, hogy az új étterem pont Anzo családi otthonából lesz átépítve... Ezen a ponton lesz Elise, Anzo legjobb barátja és osztálytársa a történet kulcsfigurája, aki a főhős mellett a másik nagyon szerethető azonosulási pont a regényben, és főleg azoknak az olvasó gyerekeknek lesz fontos, akik szintén megtapasztalják az iskolai piszkálódást a hétköznapokban, és ugyan nem ők a pontenciális áldozatok, de az empatikus attidűdjük miatt nem tudnak szemrebbenés nélkül elmenni a probléma mellet. Sok Elise van ma az osztályokban, és ők azok, akik kulcsfontosságúak az iskolai piszkálódások megoldásában – épp úgy, mint a regényben is. Elise számára az iskolai piszkálódás, erőfitogtatás és megalázás-megalázkodás kérdése rögtön árnyaltabb, mit ahogyan azt Anzo elszenvedi. A kislány azon munkálkodik, hogyan tehetne szert Anzo egy kicsit (sokkal) nagyobb önbizalomra. Tudja, hogy Anzo feladata megoldani ezt a problémát még akkor is, ha a családja tojik a fejére, és akkor is, ha a tanárok sem a legszuperebbek a helyzet kezelésében... Elise nélkül viszont soha nem tenne szert igazi önbizalomra. A kislány igencsak céltudatosan pszichológusnak készül és a maga végtelenül szerethető karakán módján ügyesen vezeti Anzot a jellemfejlődésében. Ő az egyetlen például, aki támogatja Anzo rejtett tehetségét, a képregényrajzolást, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy pont ez a tehetség fogja elvezetni Anzot az önbizalommal kapcsolatos felismeréseihez... A megjelenő téma ellére az Óriás nagyon vicces és lendületes könyv. A regény első csaravja az, amikor Anzo nőni kezd, és meg sem áll, amíg égimeszelő nem lesz belőle.  (Amúgy, lehet, hogy ez is Elise-nek köszönhető, mert az ő ötlete volt A pozitív gondolkodás hatalma, és a könyvben olvasható gyakorlatok elvégzése, de be kell látni, Anzonak volt genetikai esélye a hirtelen megnyúlásra.) Vajon hogyan befolyásolja a növekedés Anzo önértékelését? Persze, hogy nem sok vátozik, a flúgos családja továbbra is flúgos marad, és az iskolában éppen annyira lehet piszkálni egy égimeszelőt, mint egy törpét... Így viszont, hogy teljesült Anzo legnagyobb vágya: alacsony fiúcskából igazi óriásmagas (már felnőttnek tetsző) fiú lett, muszáj elgondolkodnia azon, miért is nem érzi jobban magát a bőrében... Az első csavarral, hirtelen megnyúlással olyan tempóra vált a történet, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni az olvasást. A hirtelen testi-(lelki) növekedés pedig egy katartikus utazásig sodorja a két gyereket (vagy már majdnem felnőttet?). Az Óriást minden kilencen felüli gyereknek olvasnia kell!   Forrás: pagony.hu