Az erdő lakói gondtalanul éldegéltek, míg egyszer egy napon szörnyű hír zavarta meg őket: pusztul az erdő! A rossz hírt a magas sziklán élő sas madár röppentette fel. Éles szemeivel régóta figyelte, hogy itt is, ott is kiszárad egy-egy fa, s rosszat sejtve felkereste a bölcs bagoly tanyáját. Az éles szemű sas meglátta a veszélyt, a bölcs bagoly pedig rnár látta is a következményét; sorvad az erdő, elpusztul az otthonuk. Ezen már a farkas és a róka ravaszsága sem tudott segíteni. Riadt tekintettel járkáltak az őzek, a mókusok nyugtalankodtak, a vaddisznók lógatták az orrukat, a bagoly naphosszat elmélkedett egy öreg fa sűrű lombja között. Egy napon a tudós bagoly véget vetett a borús hangulatnak. Új erdőt keli telepíteni a hegyen túl, ahová majd átköltözhetünk, ha itt elhalnak a fák. Éppen ősz volt. A mókus makkot rágcsált egy tölgyfán, a vadmalac alatta csámcsogva csemegézett. Közben hallották a tekintélyes bagoly szónoklatát, s már tudták is, mit kell tenniük. A vadmalac hírt vitt az övéinek, s a felbőszült csapat nekirontott a kihasználatlan, gazos földnek. A mókusok fürgén cipelték a makkot, mogyorót, vadgesztenyét. A madarak is sokféle magot röppentettek oda csőrükben, s a feltúrt földre szórták. A rókák, őzek szorgalmasan bekaparták a magokat, oly ügyesen, hogy tavaszra azok egytől egyig kikeltek. - Egyszer majd szép nagy erdő lesz itt - mondogatták. Telt az idő (igazuk lett!), nőttek a cserjék, a bokrok, a kis fák. Ügy, hogy az egyik évben, a madarak és fák napján már vidám gyerekhad kacagott a lombos fák között. A madarak pedig velük csicseregtek: az emberek is védik a környezetet, mert tudják, ha pusztulni hagyják az erdőt, maguk alatt vágják a fát!