O’Dell: Kék delfinek szigete
2012.06.21. 17:24
Fordította: Csatári Ferenc
Kiadó: Animus, 2004
Oldalszám: 143
Maroknyi indián törzs él a kis Csendes-óceáni szigeten. A halászó, gyűjtögető közösség váratlanul fenyegető helyzetbe kerül, el kell hagyniuk őseik földjét. Egyvalaki, egy serdülő lány a szigeten marad.
Egyes egyedül küzd a létfenntartásért, az életben maradásért olyan veszélyek közepette, melyek kihívást jelentenének egy erős férfi számára is.
Hogyan éli meg e legsúlyosabb megpróbáltatást, az évekig tartó magányt? Érte jön-e a várva várt hajó?
|
Galógóczi Tamás
Won-a-pa-lei törzsével az Angyalok Városától délnyugatra fekvő szigetcsoport legtávolabbi tagján lakik. A sziget méretéből adódóan kevesen vannak, és főként gyűjtögetésből, halászatból, vadászatból tartják fenn magukat. Ismerik tágabb a környezetüket, a környező szigetek indián törzseit, és találkoztak már fehér emberrel is.
Egy orosz-aleut prémvadászhajó megjelenése, vidravadászata, majd a zsákmány elosztása feletti csetepaté után alig maradt harcképes férfi a faluban, így az idősek a kontinensen élő másfajta fehérek segítségét kérik. Az amerikaiak (mert róluk van szó), nem is haboznak, egy hajót küldtek a védtelenné vált indiánokért. Annak rendje és módja szerint mindenki útnak is indult az új élet felé, kivéve egy kisfiút, aki elbóklászott és így lekéste az indulást, valamint nővérét, aki leugrott a hajóról és visszaúszott hozzá. Ez 1835-ben történt.
Eddig terjed tudásunk az eseményekről, valamint még egy dátumot ismerünk: 1853-ban megtalálják és megmentik a lányt. A közben eltelt idővel a szerző próbál meg elszámolni, leginkább a saját képzeletére támaszkodva. A nőt egyébként, akinek története Scott O’Dell keze nyomán életre kel, a történetírás a „Szent Miklós sziget magányos asszonya”-ként ismeri.
Won-a-pa-lei visszaemlékezése nem kimondottan európai szemlélettel megírt napló, hanem egy olyan elbeszélés, amelyben a mesélő csak a számára fontos eseményekkel foglalkozik (vannak évek, melyek szóba sem kerülnek), az elvégzendő feladatokkal (élelemszerzés, menedék építése, eszközök készítése), és nem igazán szentel nagy teret a jövő és a múlt boncolgatásának.
A könyv legfőbb erénye ez az egyszerűség, és egy hihetően megidézett indián törzs élelemszerzési gyakorlatának, eszközkészítési módszereinek taglalása. S nem utolsó sorban az a bizonyos, elmúlásra hajazó hangulat, amit a népéből egyedül megmaradt kislány elbeszélése áraszt (bár ennek ő természetesen nincs tudatában, végig abban reménykedik, hogy hamarosan érte jönnek, és újra együtt lehet a többiekkel).
Forrás: ekultura.hu
|
|