– Hm, méghogy egy egész rétet? Micsoda butaság, összesen százhúsz szirmocskát ettem meg, vagyis körülbelül négy és fél margarétát. Hát négy és fél margarétát számoltál meg a réten? – értetlenkedett Pukka. – Még szemtelenkedsz is, ez aztán tűrhetetlen! Hát nem tudod, ki vagyok, hát nem tudod, kivel beszélsz? – toporzékolt zöld szakállát tépkedve az apró idegen. – Nem – motyogta Pukka alig érthetően, mert tele volt a szája. – Hú, azt a hat- és hét- és nyolcszázát! – mirgett-morgott, püffögött a zöldsipkás. Olyan dühös volt, hogy teljesen belilult. Még a tűzhányók is megirigyelték volna, sárkányokról nem is beszélve. – Ahelyett, hogy mérgelődsz, dühöngsz, dörögsz, mint egy apafelhő, inkább mondd el végre, ki vagy – nyugtatta Pukka az idegent. Lassan végignyúlt a földön, és kezeit feje alá gyúrva újra bámulni kezdte a táncoló, ficánkoló bárányfelhőket. – Hogy ki vagyok? Zöld Elemér, a zöld mezei manók királya, a margaréták kitalálója, feltalálója, termesztője! – sisteregte Elemér király. – Érdekes – vakarta a feje búbját Pukka –, ez azt jelenti, hogy te tudod a legjobban, milyen csodás hatással vannak a szirmok a manókra, ugye?  – Hát persze, hát hogyne, ez csak természetes – húzta ki magát a manó –, csak, csak, épp most valahogy nem jut az eszembe, khm, khm. – Na, jó, én segítek, eszedbe juttatom – mosolygott Pukka huncutul. – A margaréta szirmaiban varázserő van. Úgy bizony! Gyógyírként hatnak. Orvosság minden kicsi szirom. Megszüntetik a haragot, a rosszkedvet, az irigységet, sőt a füllentésre is hatásosak. Ezért tömködöm én is magamba. – Jaj, hát persze! Most hogy mondod, eszembe is jutott! – füllentett vöröslő képpel Zöld Elemér. – Te manókirály vagy! A te szívedben biztos nincs irigység, harag, rosszkedvű sem vagy, füllenteni pedig soha nem szoktál, úgyhogy ne is kóstold meg a szirmokat. – Hát, az ízükért csak néhány szirmocskát! Kóstolásképpen! – mondta a zöld manó, és irigylésre méltó gyorsasággal tépni kezdte a szirmokat. Mindkét tenyerét teletömte, aztán lopakodva megbújt a nyárfa mögé, nehogy Pukka meglássa, és eszegetni kezdett.  Pukka jóízűen nevetett, betöltötte a vidámság. – Az ízük kitűnő! Khm, khm, azt hiszem, sokkal több margarétát kéne termesztenem – magyarázta felszaladó szájszéllel a manókirály. – Úgy bizony – helyeselt Pukka, és maga mellé tessékelte új ismerősét. Tenyeréből puha szirmocskákkal kínálta. Hogy valóban csodaszer-e a margarétaszirom? A manóktól kell megkérdezni! Pukka szerint csak manókra hat. Ő csak tudja. Ha erre jár egy manó, megkérdezem.

<<VISSZA A MESEGYÁJTEMÉNY ADATBÁZIS OLDALÁRA