Momó az utazás gondolatától olyan jó kedvre derült, hogy legszívesebben ugrándozott volna. De nyugodt maradt, mert a többiek még nem fejezték be az írást. Ábrándozva kibámult az ablakon és képzeletében mát messze járt. Végre sikerült egy vágya és itt hagyhatja ezt az unalmas várost! Talán még egy másik nagyon titkos vágya is valóra válhat, amit még nem mondhat el senkinek! Talán megtudhat valamit a fenti világról! Tudta, hogy a manók nem beszélhetnek róla, ezért nem, mert sokat kérdezősködni. Kicsi korában sok mesét hallotta a nagypapájától a fent élő lényekről és az emberekről, akik miatt a manók nem tehetik be a lábukat abba a világba. Réges-régen történt valami, amiről senki nem beszélhetett. Momó úgy gondolta, hogy talán már nem is emlékszik senki arra mi is történt, amit igyekeztek kitörölni a manók emlékezetéből. Momó gondolatait az iskola tetején lévé toronyóra kongása szakította félbe.  - Gyerekek! A mai tanítás véget ért! – jelentette be, Méri tanárnő. - Azért tanultunk ma csak egy órát, mert megbeszélés lesz a tanácsteremben. Aki nem tudta befejezni az írást, vagy a rajzolást az otthon folytathatja. Holnap reggel a harmadikosok a könyvtár előtt gyülekezzenek, a többiekkel itt találkozzunk. A viszont látásra! - Viszontlátásra tanárnő! – harsogták a manócskák. Méri néni a tábla melletti ajtóhoz lépett, innen nyílt a nagy tanácsterem. Amikor kinyitotta látni lehetett a gyülekező felnőtteket. A gyerekek összepakolták a holmijukat és kisiettek a teremből. A tanárnő belépett a helyiségbe és gondosan kulcsra zárta az ajtót. - Kíváncsi vagyok, miről beszélhetnek? – tapasztotta az ajtóra a fülét Piri. - Biztosan az utazásunkról. Gyere, menjünk haza. Ebéd után kimehetnénk a patakhoz papírhajót úsztatni. – húzta el Momó a lányt az ajtótól. Kilépve az iskolából Babó és Dodó csatlakozott hozzájuk. - Mi is veletek mehetünk? Kérdezte a két fiú. - Hát persze! Találkozzunk a kikötőnél! – válaszolta Piri. Azzal mindannyian hazamentek ebédelni.