–Hát, szerintem teljesen egyformán néztek ki – állapította meg Adél. – És egyikőtök sem tűnik különösebben hercegnőnek.
Bár szobalánynak sem. Látom, hogy mindegyikőtöknél van porrongy, de nincs se főkötőtök, se kötényetek. Igazából mind úgy néztek ki, mint én.
Erre mind a három Lédának volt valami bonyolult magyarázata, de mivel egyszerre beszéltek, Adél nem értette őket. És igazából nem is érdekelte, mit mondanak.
–Feladtam – mondta végül. – Amúgy mit számít, melyikőtök kicsoda?
–Nagyon is számít! – vágták rá egyszerre a Lédák.
Legalább volt valami, amiben egyetértettek.
–Tudom már! – kiáltott fel az első. – Neked kell minket.
levizsgáztatnod, Adél, hogy kiderüljön, ki az igazi hercegkisasszony.
–Milyen vizsgára gondolsz?
–Hát, ha lenne békád, akkor azt mondhatnád, csókoljuk meg, és változtassuk herceggé – magyarázta a második lány.
–Vagy lefekhetnénk egy ágyra, és kipróbálhatnánk, ki érzi meg a borsószemet a matrac alatt – tette hozzá a harmadik.
–Erre csak egy igazi hercegnőképes.
–Nincs békám – mondta Adél. – És most ágyaztam be. Nem akarom, hogy összetúrjátok anyáék ágyát.
Adélnak amúgy is rossz emlékei voltak a matrac alatti borsók vadászatáról meg a békacsókolgatásról. Léda egyszer próbálkozott ilyesmivel, egy áruházban, ésmindketten bajba kerültek miatta.
De azért Adélnak tulajdonképpen tetszett a vizsga ötlete.
–Kigondolok valamit – mondta végül. – De először is valahogy meg kell különböztetni titeket. Maradjatok nyugton egy pillanatig!
Azzal elővette anya egyik rúzsát a toalettasztalkis fiókjából. Nagy B betűt rajzolt a bal oldali tükör előtt álló lány homlokára, J-t a jobb oldaliéra, és K-t a középsőére.
–És mi lesz a vizsga? – lármáztak folyamatosan a Lédák.
–Kérdésekre kell válaszolni – válaszolta Adél. – És én leszek a versenybíró.
Élvezte a helyzetet. Ezúttal ő volt a főnök, és nem Léda parancsolgatott neki. De nem lesz könnyű kitalálni, mit kérdezzen.
–Csak visszateszem anya rúzsát –mondta, és rögtön eszébe jutott az első kérdés.
Vajon hogy szólítja egy hercegkisasszony az anyukáját? Biztos nem azt mondja, hogy „anya”, mint egy közönséges ember, de a „fenséges asszonyom” sem tűnik túl jónak. Ez olyan kérdés, amire csak egy igazi hercegnő tudhatja a választ.
–Első kérdés: hogyan szólítod anyukádat?
Mind rögtön, kórusban válaszoltak, Adélnak rájuk kellett szólni, hogy egyszerre csak egy mondja.
–Fenséges anyukám – felelte Léda B.
–Királyanyám – következett Léda J.
–Ó, fenséges asszonyom,kit mindenek felett tisztelek,és kinek minden kívánsága parancs – fejezte be Léda K.
Adél nem tudta eldönteni, melyik válasz lehetett a helyes, úgyhogy folytatta a következő kérdéssel.
Egy kutya ugatott valahol. Erről eszébe jutott Léda kutyája, Őhercegsége Hercig Pracli. Be is ugrott, mi lehetne a következőkérdés.
–Mit ajándékozna egy igazi hercegkisasszony a kutyája szülinapjára?
Ezúttal a Lédák más sorrendben válaszolhattak.
–Aranycsontot – így Léda J.
–Micsoda közönséges ötlet! – fortyant fel Léda K. – Egy smaragdokkal kivert nyakörv sokkal megfelelőbb ajándéklenne.
–Miért, abban mi a különleges? – tromfolt Léda B. – Én valami varázserejűt adnék Őhercegsége Hercig Praclinak. Mondjuk láthatatlanná tévő pórázt, amitől a kutya is láthatatlanná válik, ha rákötik. Hoztam is egyet a te kutyádnak, Foltinak is. Tessék – és nyújtotta a kezétbAdél felé, mintha adna neki valamit.
A másik két Léda igencsak felháborodott.
–Csaló! – kiáltotta Léda J. – Én sokkal jobb láthatatlan ajándékot hoztam neked. Ez egy... izé, egy kanál, ami mindent, amit eszel, átváltoztat a kedvenceddé.
Adél nem igazán hitte ezt a láthatatlan kanál-dolgot, de úgy tett, mint aki elveszi.
–Bárcsak lett volna ilyenem, amíg apa főzött! – sóhajtotta.
–A láthatatlan kanál közönséges vásári bóvli – közölte megvetően Léda K. – Én hoztam neked egy... egy láthatatlan pizsamát. Ha ez van rajtad éjszaka, valóraválik minden álmod.
A Lédák Adél körül tolongtak, egyre többféle láthatatlan ajándékot ajánlgattak, és Adél kezdte úgy érezni, már nem ura a helyzetnek. A vizsga kezdett dicsekvőversennyé válni.
–Ez meg itt egy láthatatlan óra, ami... – kezdte Léda K.
–Elég! – kiáltotta Adél.
A láthatatlan óráról eszébe jutott, hogy anya hamarosan hazaér a kórházból. Ígysosem végez a takarítással. Egyedül semmiképp sem, és a Lédák épp azt bizonygatják rettentő buzgón, hogy egyiküksem szobalány, sosem mennének bele,hogy segítsenek. Hacsak...
Hirtelen Adélnak új ötlete támadt.
–Itt az új próba – mondta. – Eszembe jutott, hogy egy tündér lakik ebben a szobában a bútorokba börtönözve. És csak egy igazi hercegnő szabadíthatja ki.
A Lédák elkezdték kinyitogatni a fiókokat, de Adél leállította őket.
–Nem, nemúgy értettem, hogy egy fiókban van, vagy a szekrényben. A bútorba zárták be, a fába. A fát kell dörzsölni, ha ki akarjátok szabadítani.
–Ó, egy nimfa!– mondta Léda J. – Miért nem eztmondtad? – és azonnal nekiállt dörzsölni az asztalkát a porronggyal.
–Talán a kandallópárkányban van... Vagy az éjjeli szekrényben – jegyezte meg Adél, mire a másik két Léda is munkához látott a rongyával.
Dühödten dörzsölték a bútorokat. Hamarosan mákszemnyi por sem maradtrajtuk, minden ragyogott.
–Egyikőtök sem teljesítette a próbatételt –szögezte le Adél. – Úgy tűnik, a nimfa nincs vele tisztában, hogy van köztetek egy hercegkisasszony.
A Lédák megint belefogtak a magyarázataikba, de Adél közbeszólt:
–Tessék, eszembe jutott egy másik próba. Illetve, ez nem is próba, inkább egyfajta kutatómunka. Van lenn a kertben egy beszélő virág. De csak akkor szólal meg, ha egy igazi hercegnő tépi le, és teszi vázába...
Vajon kiderül-e ki az igazi Tüköry Léda?